Mécs László pap költő újratemetése Gödöllőn

Megszentelt élet – 2023. április 25., kedd | 13:27

Április 21-én tartották Mécs László (1895–1978) premontrei szerzetes, költő újratemetését Gödöllőn, a fácánosi premontrei sírkertben. Az eseményhez kapcsolódóan zenés irodalmi műsort rendeztek a Premontrei Iskolaközpontban, és Mécs László-kiállítás nyílt a Premontrei Auditórium galériáján.

A gödöllői premontrei gimnázium aulájában tartott ünnepség elején Balogh Piusz OPraem gödöllői apát köszöntötte a meghívott vendégeket, a jelen lévő diákokat és tanárokat. Külön tisztelettel üdvözölte Mécs László megjelent rokonait.

A költő életrajzát Albert Márton, a gimnázium tanára olvasta fel; a szöveget Kovács Ágnes levéltáros állította össze.

Mécs László bunkerverseiről tartott előadást Papp Ágoston 11. osztályos tanuló, saját levéltári kutatásai alapján. Most elhangzott beszámolója annak az előadásnak volt kibővített változata, mellyel a gödöllői iskolaközpont diákja második helyezést ért el a Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciáján (TUDOK).

A premontrei szerzetes pap bunkerversei Wisznovszky Ildikó kilencedikes, vakamint Bors Lili és Lippai Tünde tizenegyedikes tanulók szavalatában hangzottak el.

Az ünnepségen az iskola kórusa a 42. genfi zsoltárt („Mint a szép híves patakra…”), Bach Már nyugosznak a völgyek, valamint Lodovico Vidana Salve Regina című művét énekelte. Zongorán közreműködött Farkas Domonkos; vezényelt Kocsis Csaba.

A zenei-irodalmi műsort az iskola tanárai, Ivókné Szajkó Ottília és Erdélyi Zsuzsanna szervezték.

A műsorvezető Lencsés Barna, a premontrei gimnázium tanára volt.

A műsor után liturgikus menet indult az iskolából a fácánosi premontrei sírkertbe, a premontrei szerzetes pap költő, Mécs László ravatalozához, akit először 1978-ban Pannonhalmán, a bencés főpátság Nagyboldogasszony-kápolnájában temettek el.

A gödöllői újratemetés előtt a sírkertben beszédet mondott Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) főigazgatója.

A pap költő temetési szertartását a premontrei rend hagyományai szerint tartották.

A temetési szertartást követően nyitották meg a Mécs(-)világ című kiállítást a Premontrei Auditórium galériáján.

A kiállítást annak rendezője, Kovács Ágnes nyitotta meg.

A tárlat Mécs Lászlót mint a magyar kultúra nagykövetét mutatja be. Az interaktív elemeket is tartalmazó kiállítás betekintést enged a premontrei szerzetes pap költészetének sokszínűségébe; feltárva azt is, hogy milyen sok nyelvre fordították le műveit. 

A kiállítást június 15-ig lehet megtekinteni, az apátsági titkársággal való időpont-egyeztetés után. Információ: Szakmány Csaba, e-mail: apatsag@prem.hu; telefon: +36 20/298-9528.

A Gödöllői Premontrei Apátság fontosnak tartja, hogy az elhunyt rendtagok emlékét megőrizze és ápolja, sírjukat méltó módon gondozza. A 2022 őszén megújított és kibővített fácánosi premontrei sírkertben ezért temették újra korábban a gödöllői városi temetőben nyugvó rendtársakat, valamint hat, Pannonhalmán eltemetett szerzetest – köztük április 21-én Mécs Lászlót.

A premontrei pap költő sírja eddig is védettséget élvezett Pannonhalmán.

A Nemzeti Örökség Intézete a közelmúltban védett sírnak minősítette Kumorovitz Bernát és Fényi Ottó fácánosi síremlékét is.

Szöveg: Szakmány Csaba

Forrás: Gödöllői Premontrei Apátság

Fotó: OD Pictures

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria