Megáldották a fügödi kápolna új keresztjét

Hazai – 2026. október 15., csütörtök | 9:56

Október 7-én, szerdán keresztet áldott meg Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök a fügödi Szent Tamás-keresztelőkápolna udvarán, az encsi görögkatolikus egyházközséghez tartozó kápolna területén. Az új kereszt annak az örmény stílusú keresztnek a helyén áll, amelyet csaknem egy évtizede az örmény népirtás áldozatainak emlékére állítottak, majd másfél éve vandál cselekmény áldozata lett.

Salai Szabolcs parókus köszöntötte a főpásztort, az egyházközség híveit és Encs város vezetését. Az eseményen részt vett Mikola Gergely polgármester, Bratu Tamás alpolgármester, Szántó Marianna jegyző, Mészáros-Kristóf Dorottya aljegyző, valamint Mikáné Putnoki Judita, a roma nemzetiségi önkormányzat elnöke. Pacsai János esperes és Orosz Istvánné cigánypasztorációs megbízott is megtisztelte jelenlétével az ünnepséget.

A szertartást Orosz Atanáz vezette.

Beszédében a miskolci megyéspüspök arra bátorította a megjelenteket, hogy az új útszéli kereszt előtt elhaladva minél többször vessenek keresztet.

A magukra rajzolt Krisztus-kereszt jele tanúságot tesz hitükről a világban, és közelebb emel Istenhez.

A keresztre feszített és értünk meghalt Krisztusra gondoljunk ilyenkor, illetve édesanyjára, Szűz Máriára, aki szomorúan, gyötrődve szemlélte fia sorsát – buzdított a főpásztor.

Az imádságok után Salai Szabolcs a kereszt megáldását a főpásztornak megköszönve arra biztatta a jelenlévőket, hogy tegyenek tanúságot családjaikban és ismerőseik körében Isten Fia, Jézus Krisztus szeretetéről. Ez a végtelen szeretet abban is megmutatkozott, hogy vállalta értünk a kereszthalált – hangsúlyozta a parókus.

A cigánypasztorációs foglalkozásokra járó gyermekek közül többen is részt vettek az ünnepi eseményen, és görögkatolikus énekekkel tették emelkedettebbé a szertartást. 

Orosz Istvánné beszámolt arról, hogyan telnek hétről hétre a gyermekekkel való foglalkozások a kápolnában.

A jelenlévők egy fotókiállítás keretében megtekinthették az elmúlt három év eseményeit: a közös imádságok, foglalkozások, keresztelések, zarándoklatok és táborok emlékeit.

Ez a fontos és szép esemény nem jöhetett volna létre az encsi és fügödi hívek nagylelkű felajánlásai nélkül, akik hitüket megvallva állítottak új keresztet, így tanúságot téve: „A Te kereszted előtt leborulunk, Uralkodónk!”

Szöveg: Mikita Gábor

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria