Szent Remigiusról neveztek el a katolikus templomot a mianmari közép-nyugati patheini egyházmegyében; szervita papok (Szűz Mária Szolgái) Jangonban és más egyházmegyékben oktatási lehetőséget kínálnak tanárok, önkéntesek és a Mária Szolgálói kongregáció nővéreinek segítségével; lelkigyakorlatot tartottak több mint ötven katekéta számára Szagaing térségében, ahol a polgárháború hatása erősen érzékelhető, és sokan válnak országon belül menekültté.
Ez csak néhány azon kezdeményezések közül, amelyek megmutatják, miként halad előre a Katolikus Egyház élete Mianmarban, és hogyan folytatódnak a pasztorális tevékenységek az ország területének több mint felét érintő polgárháború által okozott mély sebek ellenére.
![]()
Az új templom „a Szentlélek ajándéka, annak a jele, hogy Isten műve épül, még ha szegénységben és bizonytalanságban élünk is” – mondta Pathein püspöke, Henry Eikhlein, aki a templomszentelés ünnepén, május 3-án kiszolgáltatta a bérmálás szentségét hetven fiatalnak. „A Lélek megújítja a föld színét. Az Úr elküldi a Lelkét, nem hagy el minket” – emelte ki a püspök, arra buzdítva a jelenlévőket, hogy „mindig reméljenek, minden körülmények között”, mindig emlékezzenek Isten műveire.
A reményre formálni
A szervita papok oktatási projektje a Jangoni Főegyházmegyében a várostól körülbelül kétórányira fekvő faluban zajlik, a szerzeteseken kívül bevonva a szerzetesnővéreket és az önkénteseket is, akik gyerekek százait tanítják, nemcsak katolikus, hanem buddhista családokból is.
Az utóbbi három évben jelentősen növekedett a családok részéről az igény, hogy gyermekeiket iskolába küldjék. Értékelik, hogy a tantárgyakon túl ez a béke igazi műhelye: egy misszió azért, hogy a gyermekek és a fiatalok képesek legyenek túllépni a háború traumáin, és reménnyel tekinteni a jövőbe.
Északabbra, Szagaing régióban májusban több mint ötven katekéta gyűlt össze Kaléban a Szent Szív templomban egy kurzusra, amely egyrészt arra törekedett, hogy továbbképzést nyújtson a katekézis gyakorlatának javítását szolgáló eszközökről és módszertanokról; másrészt pedig az egymásra találás, az eszmecsere, a történetmesélés ideje volt, valamint annak az ideje, hogy az Istennel való kapcsolatban és a testvériségben megtapasztalják az erőt az előrehaladáshoz az erőszak, bizonytalanság, szegénység és elvándorlás közepette. „A katekéták fényt jelentenek a megfélemlített, megsebzett, összezavarodott, olykor kétségbeesett közösség számára” – emlékeztette a jelenlévőket Joseph Kap Tung Nung kaléi pap.
Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Fotó: Vatican news / Radio Veritas Asia
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria