Mindszenty-szobrot avattak Komáromban

Kultúra – 2016. június 20., hétfő | 15:30

Komáromban ünnepi misén emlékeztek meg június 19-én a Jézus Szíve-templom felszentelésének nyolcvanadik évfordulójáról, majd a templom előtt felavatták Mindszenty József hercegprímás szobrát, Kligl Sándor alkotását.

„Úgy tűnik, minden értéket relativizálni akarnak. Úgy tűnik, hogy a kereszténységnek nincsen jövője, én viszont biztos vagyok benne, hogy igenis utat tudunk mutatni, jövőt tudunk mutatni fiataljainknak, nemzetünknek is, egész Európának” – mondta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a szobor felavatása előtt.

Mindszenty József (1892–1975) alakját felidézve szólt arról is, hogy a hercegprímás soha nem alkudott meg, kiállt az üldözött zsidókért és később az üldözött keresztényekért, ezért a nemzetiszocialista és internacionalista időkben is börtönnel sújtották.

Az államtitkár Mindszenty egyik 1974-ben keletkezett írását idézve kiemelte: „a tízparancsolat érvénye, a családi szentély tiszta légköre, a szülői tekintély fenntartása, minden gyermeknek a gyermek Jézustól származó méltósága, ezek hirdetése az egyház küldetésének alapja és vele együtt minden emberi társadalomé. Az erőszak, a rablás, a terror nem válhat jogforrássá.”

Kligl Sándor műve egy posztamensen álló egész alakos kőszobor. Mindszenty Józsefet bíborosi reverendában ábrázolja, amint a templom felé fordulva kezét imára kulcsolja. A szobrot Pákh Tibor, Komárom díszpolgára adományozta. Az alkotást Pápai Lajos püspök, apostoli kormányzó áldotta meg.

A komáromi Jézus Szíve-templom a környék egyetlen modern szakrális épülete, a magyar egyházművészet Bauhaus stílusú alkotása. Az 58 méter hosszú, háromhajós templom Körmendy Nándor tervei alapján épült 1937-ben. Belsejét a ’30-as évek képző- és iparművészeinek alkotásai díszítik. Az apszisban a magyar szenteket ábrázoló freskók a római iskola művésze, Kontuly Béla alkotásai. A bal oldali mellékoltár Mária-szobra Antal Károly, a tabernákulumon az Angyali üdvözlet Ohmann Béla műve, a szószék négy evangélistát ábrázoló kerámiaképeit Kovács Margit készítette. A főoltárt Schima Endre győri iparművész kovácsoltvas munkái díszítik. A főbejárat fölött a komáromi származású Szemereki Teréz három kerámiaképe látható.

Forrás és fotó: MTI 

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria