Nagyváradon és Szatmárnémetiben is megemlékeztek az elhurcolt bánsági németekről

Minden januárban megemlékeznek Románia (egykor) németek is lakta régióiban arról az Erdélyben mintegy hetven-nyolcvanezer személyt és családjaikat érintő tragédiáról, amely a második világháború utáni megtorlásként sújtotta a német nemzetiségűeket. 

A megemlékezéseken évről évre felcsendül a deportáltak himnuszaként ismert Tief in Russland bei Stalino (Oroszország mélyén, Stalino közelében) című ének.

Szatmárnémetiben, a Kálvária templomban január 25-én Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök mutatott be szentmisét a deportálások áldozatainak emlékére, miután az egyes települések is megemlékeztek az egykori eseményekről.

A svábok tragédiája figyelmeztetés az egész világ számára, de elsősorban számunkra, hogy milyen könnyen válhat a másik ember ellenséggé, milyen gyorsan válhat egy előítélet törvénnyé, és az ilyen törvény pedig mennyi sebet okozhat, majd milyen lassan, nehezen gyógyulnak a sebek – fogalmazott homíliájában a főpásztor.

A szentmisét követően a szatmárnémeti svábház Wendelin Fuhrmann termében különleges vendéget, a tavasszal 102. születésnapját ünneplő Franz Schlachtert is köszöntötték, aki a deportálások egyik utolsó túlélője.

*

Nagyváradon, a Sarlós Boldogasszony-templomban január 25-én Böcskei László nagyváradi megyéspüspök mutatott be szentmisét az elhurcoltak emlékére.

A főpásztor homíliájában felidézte, néhány éve maga is járt Szibériában, olyan vidékeken, ahol az egykori deportáltak, illetve azok leszármazottai éltek és élnek. Azóta is őrzi egy néni vallomását, akit arra a kérdésére, hogyan tudtak a megpróbáltatások közepette is kitartani, azt válaszolta: a hitüknek köszönhetik ezt, melyet nemcsak a szabadságban lehet megélni, hanem legbelül is, a szívben.

Mint ismeretes, 1944. december 31-én a Szovjetunió, a Romániát ellenőrző Szövetséges Ellenőrző Bizottság nevében átadta a román kormánynak a 31-es jegyzéket, amely azt a követelést tartalmazta, hogy a Szovjetunióban végzendő úgynevezett helyreállítási munkák rendelkezésére kell bocsátani a 17 és 45 év közötti német férfiakat, illetve a 18 és 30 év közötti német nőket, kivéve a várandósokat, vagy azokat, akik egy évnél kisebb gyermeket neveltek, illetve a munkaképteleneket.

A deportálásokat 1945. január 2–3-án kezdték a partiumi svábokkal, majd január 11–16. között folytatták az erdélyi szászokkal, január 14–16. között pedig a bánsági svábokkal és Bánság-hegyvidéki németekkel. 

A kitelepítésre ítélteket a vasútállomások melletti gyűjtőhelyeken a rendőrfelügyelők irányítása alatt terelték össze, majd marhavagonokba zárva deportálták őket főként ukrán és kaukázusi településekre, ahol embertelen körülmények között kellett dolgozniuk. Az elhurcoltak közül nagyjából 9000 ember halt meg a Szovjetunióban.

A kényszermunkáról életben hazatérők a regnáló kommunista kormánytól nem kaptak segítséget, ráadásul évtizedekig hallgatásra voltak kényszerítve: a málenkij robot (kis munka, „munkácska”) és a kapcsolódó témák a '90-es évekig tabunak számítottak. A részletek teljes feltárása mind a mai napig nem ért véget.

Erdélyben első alkalommal 1995-ben Szatmárnémetiben tartottak megemlékezést a deportálásról és az elhurcoltakról, Wendelin Fuhrmann római katolikus pap kezdeményezésére.

A Bihari Napló (Ciucur-Losonczi Antonius) és a Szatmári Friss (Szabó Kinga Mária) beszámolói alapján összeállította: D. G.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Bihari Napló; Szatmári Friss

Magyar Kurír