Nápoly követe volt Mátyás udvarában – Pietro Ranzano főművéről adott elő Tubay Tiziano

– Nemrég vett részt egy floridai konferencián, amelyre kétévente érkeznek szerte a világból a középkori és reneszánsz témákkal foglalkozó kutatók. Mondana pár szót magáról a konferenciáról?

– Örömmel. A New College Conference on Medieval and Renaissance Studies egy nagy múltra visszatekintő konferenciasorozat, amelyet a floridai New College-ban Lee Snyder professzor indított el 1978-ban. Kétévente rendezik meg, és az 5. századtól a 18. századig terjedő időszakot öleli fel, tehát nagyon széles időskálán kínál lehetőséget a kutatóknak arra, hogy megosszák a középkori és kora újkori Európával, a Földközi-tenger térségével, illetve a Közel-Kelettel kapcsolatos történettudományi, egyház-, irodalom-, zene- és drámatörténeti kutatásaikat. A középkorászok és koraújkorászok között, különösen az angolszász nyelvterületen, alig van olyan fontosabb kutató, aki pályája során valamikor ne adott volna itt elő – részben azért, mert ez nagyon befogadó és támogató közeg, ahol a doktori hallgatóktól a pályakezdő kutatókig mindenkit szívesen fogadnak.

– Az egyik középkoros szekcióban tartott előadást, egy izgalmas témából, amellyel régóta foglalkozik. Talán már a doktoriját is Pietro Ranzano munkásságából írta?

– Nem, a doktori értekezésemet még nem ebből írtam, de a téma részben kapcsolódik a korábbi kutatásaimhoz. A székely írás mellett a 15. századi, Mátyás-kori történetírással foglalkoztam a legtöbbet – ez a korszak a magyar historiográfiában különleges időszak. Ekkor jelent meg Budán, Andreas Hess nyomdájában az első nyomtatott magyar történeti mű, a Chronica Hungarorum. A Mátyás halála előtti, illetve utáni években három, az udvarhoz szorosan kötődő történetíró is foglalkozott a magyarok történetével. Közülük az első Thuróczy János volt, akinek a műve 1488-ban, egy éven belül két kiadást is megélt; szerzője jegyző volt Mátyás udvarában, művének nyelvezete pedig még középkorias latin.

Annak érdekében viszont, hogy a humanista műveltségű – főként itáliai – elit számára jobban befogadható magyar történeti mű szülessen, két szerző is megbízást kapott az udvarban. Beatrix királyné bízta meg Pietro Ranzanót, hogy Thuróczy krónikája alapján humanista stílusban írja meg a magyarok történetét, ebből született az Epithoma rerum Hungaricarum (A magyarok történetének rövid foglalata); Mátyás király pedig Antonio Bonfininek adta ugyanezt a feladatot. Bonfini Decadese (Rerum Ungaricarum Decades, azaz: A magyar történelem tizedei – a szerk.) csak Mátyás halála után készült el, Ranzano magyar történetéhez hasonlóan nyomtatásban is csak a 16. században jelent meg.

– Bemutatná nekünk Pietro Ranzanót?

– Pietro Ranzano mire Magyarországra érkezett, már idős ember volt, 1426–27 körül született Palermóban. Az 1440-es évek végén lépett be a domonkos rendbe, és szép karriert futott be, részt vett a fontosabb rendi káptalanokon és tartományfőnök is lett.

Itáliai tanulmányai, utazásai és rendi működése során nagyon sok kapcsolatot alakított ki. Ezek egyrészt egyházi és tudományos-értelmiségi, humanista kapcsolatok voltak, másrészt az elittel, pápákkal és uralkodókkal is ismeretséget kötött. Ferrante d’Aragona nápolyi király fiának, Giovanni d’Aragonának lett a nevelője; a királyi család támogatásával kolduló rendi szerzetes létére püspökké választották. Ez azonban nem szakította meg a nápolyi udvarral való kapcsolatát, így Ferrante király bizalmasaként követ lett Mátyás király udvarában 1488-tól Mátyás haláláig. Mátyás utazó udvarával Magyarország több pontján, illetve Bécsben is megfordult, és kevesen tudják, de ő volt az a főpap, aki Mátyás temetésén a halotti beszédet mondta.

Tehát nagy tekintélyű főpap volt, de emellett diplomataként, tudósként és nevelőként is jelentős személyiség. Ha mint tudóst szeretnénk elhelyezni a térképen, akkor azt mondhatnánk, hogy a 15. század közepének, második felének dél-itáliai, vagyis nápolyi-szicíliai értelmiségi elitjéhez tartozott.

Meghatározó személyiség volt, emellett grafomán, sokoldalú szerző, aki számos műfajban alkotott: Palermo történetétől kezdve Ferrer Szent Vince életrajzán át halotti beszédekig, költeményekig, szentéletrajzokig sok mindent írt. Legnagyobb műve az Annales omnium temporum (Minden idők évkönyvei), amely hét vaskos kötetben maradt fent, és a világtörténelmet tárgyalja a világ teremtésétől egészen a 15. század közepéig. Valószínűleg tovább is folytatta volna, ha halála meg nem akadályozza ebben.

(...)

– Hány példányban maradt fenn maga az Annales?

– Egyetlenegy példánya ismert Palermóban. Ezen kéziraton négy másoló dolgozott, a szerkesztésnek és javításoknak is több rétege van jelen, köztük Ranzano autográf beavatkozásai, de kora újkori olvasók jegyzetei is megtalálhatók a kötetekben.

– És akkor ezek szerint digitalizálták, úgy tud vele dolgozni?

– Igen, anélkül szinte lehetetlen volna. De voltam kint személyesen is, és az eredeti kéziratot is tanulmányoztam.

– Mivel gyűlt meg leginkább a baja?

– A terjedelemmel. Még mindig nem értem a végére. Körülbelül hétezer oldalról beszélünk. (...)

– És mit is mondott, harminc évig írta?

– Igen, több, mint harminc évig. Az a kézirat, amely fennmaradt, valószínűleg néhány év alatt készült el, közvetlenül a halála előtt.

– Akkor harminc évig kell olvasnia.

– Annyi egészen biztos, hogy hosszú időre bőségesen kínál feladatot.

Az interjú a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal PD‑142392. számú pályázatának támogatásával készült, mely teljes terjedelmében ITT olvasható. 

Forrás: Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola/Verestói N. Anna

Fotó: Szabó Csaba

Magyar Kurír