Száz éve a hit világosságával a Szentimrevárosban – Erdő Péter bíboros a jubiláló budai plébánián

„Üdvöz légy ezerszer, Szűz Mária…” – hangzott fel a budai ciszterci Szent Imre-plébániatemplomban a jubileum alkalmából megtartott közösségi imádság előtt. Erdő Péter bíboros, prímás elmondta, az elsőszombati rózsafüzért az egész főegyházmegye nevében a magyar ifjúságért és a családokért ajánlja fel.

Az imádság után kezdődött a centenáriumi búcsúi szentmise a bíboros főcelebrálásával.

A szertartás elején Szkaliczki Örs O.Cist plébános köszöntötte Erdő Péter bíborost, majd a vendégeket, köztük a plébániaközösség aktív tagját, Varga Zs. Andrást, a Kúria elnökét, Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi ügyekért felelős helyettes államtitkárt, Vejkey Imre országgyűlési képviselőt – őt külön neve napja alkalmából is –, valamint a XI. kerületi önkormányzat képviselőit, illetve a kismarosi ciszterci szerzetesnővéreket.

Erdő Péter bíboros a mise elején a jubileumi ünnepre egybegyűlt sok száz hívő előtt így fogalmazott: „Nagy örömmel érkeztem, mert nem mindennapi esemény hálát adni egy százesztendős plébániáért; hálát adni a Gondviselésnek azért, hogy az itteni közösség tagjait és általuk a környező világot elárasztotta áldásaival. Azt kívánom, hogy e plébánia az eljövendő nemzedékeken át is kegyelmet átadó, sugárzó központ maradjon.”

Erdő Péter bíboros, prímás jubileumi templombúcsún elmondott homíliáját teljes terjedelmében közöljük.

Főtisztelendő Paptestvérek!
Krisztusban kedves Testvérek!

Szent Imre búcsúnapjának előestéjén különleges hálaadásra gyűltünk egybe. Hálát adunk Istennek ennek a plébániának a 100 éves működéséért, kérjük áldását jelen és jövendő szolgálatunkra.

A ciszterci rend 1912-ben kezdte meg munkáját a Szent Imre-gimnáziumban. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a főváros gyorsan növekvő lakossága új és új plébániák alapítását teszi szükségessé. Különösen Csernoch János prímás viselte szívén a szükséges plébániák megszervezését. Ebben a helyzetben kapott a rend megbízást a főegyházmegyétől arra, hogy szervezzen meg egy plébániát, amelyet majd a tabáni plébánia területéből kell elkülöníteni. 1917-ben kihelyezett kápláni állomáshely jön létre, majd 1923-ban alapítja meg Csernoch prímás az új plébániát Kelenföldi Nagyboldogasszony Plébánia néven.

Csakhogy időközben épp a város fejlődésével a környéken nagy változások valósulnak meg. Tudjuk, hogy Szent Imre a magyar ifjúság jelképe és példaképe. Neve és a körülötte szerveződő mozgalom már az I. világháború után is a keresztény egyetemi ifjúság jelképévé vált. Szent Imre-kollégiumok alakultak Pesten és Budán is. 1930-ban pedig, Szent Imre jubileumi évében a kerültet Szentimrevárosnak nevezték el. Így került a magyar ifjúság védőszentjének neve a plébánia elnevezésébe, majd 1938-ban az addigra elkészült templomot Serédi Jusztinián hercegprímás ugyancsak Szent Imre tiszteletére szentelte fel.

A régi időben a plébánia és templom hívő közössége katolikus öntudattal ápolta a „szentimrés” lelkiséget és kultúrát. Ez már nem csupán társadalmi hovatartozásra, hanem vallásos meggyőződésre épült.

„Legyen csípőtök felövezve és égő gyertya a kezetekben” – olvassuk a mai evangéliumban. Krisztus arra szólítja fel híveit, hogy a várakozás állapotában éljenek.

Aki mindig kész arra, hogy akár földi életének végén még ma találkozzék Krisztussal, annak a számára ez a várakozás nem a félelem, hanem az öröm és a készség állapota.

Piarista diák koromban hittanárunk ezt a várakozást úgy magyarázta, hogy meghalhat az ember fiatalon vagy időskorban, de a keresztény embernek mindig a megszentelő kegyelem állapotában kell élnie. Ezt jelképezi már a keresztség alkalmával az égő gyertya átadása. Eleinte a szülőkre és a keresztszülőkre van bízva, hogy őrizzék e lángot, és úgy neveljék gyermekeiket, hogy ebben a kegyelmi állapotban ne csak megmaradjanak, de a szentségekkel megerősítve növekedjenek is a hitben és a szeretetben. Nekünk felnőtteknek azonban már magunknak kell őriznünk a kegyelem lángját. Ez az, amire az evangéliumi példabeszéd is utal.

A megszentelő kegyelem állapota pedig hitünk szerint bármikor visszaszerezhető. Elsősorban a jó szentgyónással, de addig is, amíg arra nincs alkalmunk, felindíthatjuk magunkban a tökéletes bánatot, vagyis Isten iránti szeretetből megbánhatjuk bűneinket, elhatározhatjuk, hogy többé nem vétkezünk, és amikor alkalmunk lesz rá, szentségi gyónásban is megvalljuk súlyos bűneinket. Tehát lehetőségünk van rá, hogy a kegyelem állapotában éljünk. Ez az igazi válasz korunk embere számára is.

Háborútól, az emberiség pusztulására szőtt tervektől, természeti katasztrófáktól szorongó, önpusztító világunkban hitünk alapján a kegyelem fényét kell felvillantanunk. Az Isten szeretetébe vetett biztos reménység jeleivé kell válnunk.

Ez a hivatása minden keresztény embernek, de ez a küldetése a plébániai közösségeknek és magának az Egyháznak is. Ha hűségesek vagyunk ehhez a feladatunkhoz, amit Krisztustól kaptunk, akkor beteljesedik rajtunk Jézus szava: „Ti vagytok a világ világossága”.

Minél inkább úgy érezzük, hogy a minket körülvevő világ távol áll a keresztény szemlélettől, annál inkább meglátjuk a magunk hivatását és közösségeink fontosságát.

Ennek a küldetésnek a teljesítéséhez kérjük a mai szentmisében Krisztus Urunktól a világosságot és az erőt, plébániai közösségünk számára. Kérjük védőszentünk, Szent Imre herceg támogató közbenjárását, hogy a következő nemzedékek is ennek a reménynek a hordozói és tanúságtevői legyenek. Ámen.

*

A szentmise végén Szkaliczki Örs O.Cist megköszönte Erdő Péter bíborosnak a tanítást, különösen a „megszentelő kegyelemről mondottakat”, amely „megerősít mindannyiunkat”, majd külön köszöntötte Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetest, a templom korábbi plébánosát, aki 22 éven át szolgálta az itteni közösséget.

A plébános végül arra kérte a bíborost, hogy foglalja imába a budai Szent Imre-plébánia egész közösségét.

Fotó: Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír