A negyvenedik évforduló alkalmából Assisiben rendezett „Fegyvertelen és lefegyverző béke” nemzetközi találkozó záróünnepségén, október 27-én este az Assisi Szent Ferenc-bazilika altemplomában Felice Accrocca beneventói érsek-metropolita mondott beszédet, melyben hangsúlyozta: közös összefogással világszerte ismertté kell tenni Assisi örökségét.
A találkozó világosan kijelölte a követendő utat, ha biztosítani akarják az emberiség jövőjét – állapította meg örömmel Assisi püspöke. Úgy fogalmazott: a Gondviselés most azt kéri tőle, hogy kövesse az ifjú Szent Ferencet támogató püspökelődjét; így kötelességének érzi, hogy fokozza erőfeszítéseit, hogy a szeráfi város egyre inkább a „béke laboratóriumává” váljék, hűen követve annak a példáját, aki pusztán a „hit pajzsának fegyverzetében”, teljesen fegyvertelenül lépett Malik al-Kámil szultán elé, aki pedig tisztelettel fogadta őt.
Minden hónap 27-én a helyi egyház – Assisi szellemiségével összhangban – más vallásokat is arra hív, hogy együtt imádkozzanak a békéért.
Felice Accrocca figyelemre méltónak tartja, hogy a Perugiai Egyetem a Lyoni Katolikus Egyetemmel együtt képzési programot indít Assisiben, békefolyamat, közvélemény-formálás, tudatosságnövelő tevékenységek, kultúra és etika témában. Felmerült továbbá az igény arra, hogy 2027 nyarától önkéntes- és imatáborokat szervezzenek a Szeráfi Intézet fiataljai számára. Ezt a tapasztalatot szeretnék megosztani e régió fiataljaival; a Közel-Keleten zsidókkal és palesztinokkal; Kelet-Európában oroszokkal és ukránokkal; Afrikában hutukkal és tuszikkal, valamint a világ minden tájáról származó, etnikai feszültségekkel küzdő sok más emberrel, akik végül össze tudnak fogni „közös jó cselekedetekben, hogy felszámolják a gyűlölet magvainak további szisztematikus vetését azok részéről, akik piszkos hasznukat – kicsiben vagy nagyban – feszültség keltése és háborúk révén szerzik”.
Assisi püspöke Szent Ferenc népek vezetőihez írt levelének szavaival emlékezteti ezeket az embereket, hogy számukra is „közeledik a halál napja”; „minél bölcsebbek és hatalmasabbak voltak ennek a világnak a dolgaiban, annál nagyobb gyötrelmeket fognak elszenvedni a pokolban”.
Dante Alighieri szavai akkor majd világosak lesznek a Pokol énekéből: „Hányat tart nagy királynak a lakosság, kik itt fürödnek sárban, mint a disznók és hagyatékuk átok és adósság!” (Inferno, VIII, 49-51). „Amit békében vetnek el, az a béke gyümölcseit termi. Így van ez a mai találkozóval is, amelynek emléke áldás marad – tette hozzá Felice Accrocca. – Igen, a béke lehetséges, egy új emberiség lehetséges!” – emelte ki beszéde végén a beneventói érsek-metropolita, az assisi-Nocera Umbra-Gualdo Tadinó-i és a folignói egyházmegye kinevezett püspöke, emlékeztetve arra is, hogy tíz év múlva ismét itt tartják a találkozó 50. évfordulóját, Assisi szellemiségét, örökségét ünnepelve.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
