Tévériportot készítettek a debreceni domonkos közösségről

Megszentelt élet – 2021. február 25., csütörtök | 17:08

A Szent Domonkos Rend Magyar Tartományfőnöksége rendalapító atyja, Szent Domonkos halálának és a rend magyarországi megtelepedésének 800. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból az MTV Élő egyház című vallási műsorának február 23-i adásában riportot készítettek a debreceni testvérekkel.

A riport beszámol a jubileumi évben meghirdetett novellaíró pályázatról is, amelynek témája a domonkos lelkiség egyik lényegi pontja: az igazság.

A domonkosok középkori megtelepedése Debrecenben, majd távozásuk körülményei máig tisztázatlanok a feljegyzések pontatlansága és hiányossága miatt. A domonkos szerzetesek a 13. században érkeztek a városba. Szent Domonkos rendjének bolognai II. nagykáptalanja után (1221) térítő szerzeteseket küldtek Magyarországra, valamint az innen keletebbre fekvő területekre a kunokhoz és a mongolokhoz. Több kolostort alapítottak Magyarországon: a debrecenit talán 1226-ban, mely feltételezhetően a mai református kollégium helyén állt. Valószínűleg a domonkosok alapították az első iskolát a városban. A rend 1326 után távozott Debrecenből.

A domonkosok és a ferencesek 1942-ben telepedtek vissza Debrecenbe, és önálló plébániát is kaptak szolgálatukhoz: a város egyetlen plébániájából, a Szent Anna-plébániából választották le a Szent István-templomot és plébániát a ferences atyák vezetésével, valamint a Szent László-templomot és plébániát a domonkos szerzetesek irányításával, melyhez Józsát is hozzácsatolták.

1950-ben az Elnöki Tanács rendelete alapján a többi rendhez hasonlóan a Domonkos-rend működése is megszűnt, a plébánia az egyházmegyéhez került.

A domonkosok második visszatérése Debrecenbe csendben történt 1990. szeptember 1-jén. A rend magyarországi provinciájában kevés szerzetes működött. Ezért elhatározás született, hogy a lengyel domonkos tartományból küldenek szerzeteseket Magyarországra, misszióba. Jacek Górski és Ireneus Wysokiński 1993 augusztusában érkezett Debrecenbe; őket követték Magyarországra Joseph Puciłowsky és Andrzej Kostecki szerzetesek.

A plébániai feladatokat is ellátó debreceni Szent László domonkos templomban jelenleg Górski Jacek OP plébános vezetésével Major Pius, Leszkovszki Pál, Tokodi László domonkos atyák és Dezse Péter testvér szolgál.

A Szent László-plébánia területén lévő közösségi és rendház egy részét – mely az újonnan alapított II. János Pál Intézetet is magában foglalja – 2007. június 24-én, az elkészült rendházat 2010. június 27-én áldotta meg Bosák Nándor püspök. A templomot 2020 nyarán újították fel, melynek során az oltártér új arculatot kapott.

Az adás ITT visszanézhető; a domonkosokról szóló riport a 15. perctől látható.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria