Új közösségi házat kaptak ajándékba a mádiak templomuk 500. születésnapjára

Hazai – 2025. június 18., szerda | 14:18

A Szentháromság tiszteletére felszentelt templom 500 éves jubileumát ünnepelték június 15-én Mádon. A bérmálás szentségének kiszolgáltatásával egybekötött búcsúi szentmisét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be a környékbeli papsággal együtt.

Ha rátekintünk erre a világra, azt tapasztalhatjuk, hogy rend uralkodik, és ez arra enged következtetni bennünket, hogy egy nálunk sokkal nagyobb intelligencia alkotott meg mindent. Ez az az intelligencia, amelyet a nagy monoteista világvallások Istennek neveznek – fogalmazott szentbeszédében az érsek.

Hangsúlyozta: a Mennyei Atya az, aki elküldi a Fiút és a Szentlelket azért, hogy bennünket is bekapcsoljon az Isten belső világába. És ez azzal jár együtt, hogy az ember magasan a teremtett mivolta, a teremtésből fakadó méltósága fölé emelkedik.

„Azért vagyunk itt ma a templomban mindannyian, mert mi rezonáltunk erre a csodálatos isteni tervre, amely kiárad felénk, amely a mi üdvösségünket akarja. És a mi válaszunk mi lehetne más, mi, akik hiszünk a szentháromságos egy Istenben, mint hogy elfogadjuk ezt a csodálatos tervet. Elfogadjuk Isten szent Lelkének adományait, amelynek révén nemcsak megváltott emberek, hanem Isten fogadott gyermekei lehetünk. Mi, akik méltatlanok voltunk arra, hogy az üdvösséget befogadjuk, Isten fiának áldozata által méltók lettünk. Ő tett bennünket méltóvá. És ez az ember részéről, a mi részünkről a viszontválaszt kívánja meg. Ha az Isten ennyire szeretett bennünket, akkor mi más lehetne erre a mi válaszunk, mi is szeretni akarjuk az Istent, szeretjük az Istent. Ez a hitnek a válasza.”

Az a remény, amely a mi szívünkben él, és amely a mi üdvösségünkre vonatkozik, nem csal meg bennünket. Éljen a szívünkben a remény, amelyet fűt bennünk a hit és a szeretet, és lehetővé teszi azt, hogy az életünket újraindítsuk – mondta a főpásztor. Ternyák Csaba ezután a bérmálkozókhoz fordult: Tárjátok ki a szíveteket, fogadjátok be a Szentlelket, és működjön az ereje a családotok életében! – fogalmazott szentbeszéde végén.

A szentbeszédet követően az érsek mádi, mezőzombori és tarcali híveket részesített a bérmálás szentségében.

A szentmisét lezáró ünnepi körmenet után egy épületet is megáldott a főpásztor. Az egykori kántorlak a Mádról Amerikába elszármazott Vazul László Péter egyházközségnek szánt hagyatékából újult meg. Szent László nevét viseli és közösségi házként működik majd a jövőben.

Forrás és fotó: Federics Róbert/Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria