XIV. Leó pápa: Meg kell őrizni a keleti keresztényeket a háború és a bizonytalanság közepette

Leó pápa örömmel köszöntötte Claudio Gugerotti bíborost, a Keleti Egyházak Dikasztériuma prefektusát és a dikasztérium tisztségviselőit, valamint a ROACO tagjait. Megállapította: különösen időszerű, hogy a plenáris ülésen a keleti katolikus egyházakat segítő projekteken túl a helyi intézményekben zajló papi és szerzetesi képzés támogatásáról cseréltek eszmét.

Egy egyház segítése nem pusztán az anyagi eszközök biztosítását jelenti, hanem magában foglalja az identitás és az evangelizáló erő növekedésének támogatását is,

mely a papok képzésen alapul, akik a lelki értékeket terjesztik. A keleti katolikus egyházak – az ortodox testvéreikkel együtt – nagyon sok kincset őriznek, ami nagy ajándék az egész katolikus világ számára, mely gyakran nem is vesz tudomást ezekről a különböző egyházi hagyományokról.

A keleti kereszténységet akkor tudjuk megőrizni, ha ismerjük

Anyaszentegyházunk egy, de nem egyforma – jelentette ki a pápa, hiszen számos spirituális és teológiai hagyománynak ad otthont, különféle rítusoknak és szokásoknak, melyek kölcsönösen gazdagítják egymást. Javunkra válik, ha ezeket a kincseket gyarapítjuk keleti katolikus testvéreink millióival, miközben azt kívánjuk, hogy haladjunk a teljes egység felé valamennyi keleti egyházzal.

Minden ősi keleti egyház a hit eredetéhez vezet vissza minket, liturgiáikon megmutatják Isten misztériumának dicséretét, tanúskodnak a közbenjáró ima erejéről, lelki tartalmakat nyújtva csodálattal töltik meg a szívet, a híveket pedig a különböző teológiai és antropológiai szempontok szerint imára indítják. A II. Vatikáni Zsinat a keleti és nyugati keresztényekkel kapcsolatban megállapította: „Ezért nem csoda, hogy a kinyilatkoztatott misztérium egy-egy szempontját az egyik jobban fölfogta és jobban ki tudta fejezni, mint a másik; ennélfogva a különböző teológiai formulák nem ritkán inkább kiegészítik egymást, mint hogy ellenkeznének egymással.” (Unitatis redintegratio, 17).

A keleti kereszténységet viszont csak akkor tudjuk megőrizni, ha ismerjük: enélkül szegényebb lenne az Egyház.

Ahhoz, hogy megértsük és szeressük, megfelelő képzésre van szükség, ahogy erre már több mint harminc évvel ezelőtt Szent II. János Pál rámutatott. A ROACO döntése, hogy segítsék a keleti papképzést, ennek a konkrét figyelemnek a szép jele.

Élő hit és tettek

A megismerés és a cselekvő szeretet, valamint a nyitott elme és a dolgos kéz közötti kapcsolat azonban megfelelő lelki hozzáállást is kíván:

nemcsak nagylelkű szívre van szükség, hanem arra, hogy ebben a szívben kegyelem lakjon és lángra lobbanjon a Szentlélek által.

Leó pápa ezért azt kérte a ROACO tagjaitól, hogy mindig ápolják lelki életüket az imádságon és a szentségi életen keresztül. Az irgalmas cselekedetek csak akkor hoznak tartós gyümölcsöket, ha a jó forrásából táplálkoznak, ami pedig Isten. Ha igaz, amit Jakab levelében olvasunk, vagyis hogy a hit tettek nélkül halott, akkor az is igaz, hogy a tettek élő hit nélkül meddők maradnak.

Megnyitni a remény útjait

A ROACO csöndes és jótékony szolgálata, a számos jótevő felajánlása, akik anyagilag segítik a rászorulókat, éles ellentétben áll azzal, milyen sok pénzt pazarolnak ma el gyilkolásra, dobnak ki háborúk finanszírozására.

Amíg ti életet teremtetek, ők halált osztanak; mialatt ti kinyújtjátok a kezeteket a testvérek felé, ők eltaposni való ellenségeket látnak; míg ti párbeszédet indítotok, ők csak a monológot keresik; ti a remény útjait nyitjátok meg, ők félelembe zárják a népeket; míg ti a jövőt építitek, ők lerombolják a jelent”

– fogalmazott a pápa. A keleti keresztények „fájdalmas vérveszteségét”, az elvándorlást elsősorban a háború okozza, ami nem megoldja a problémákat, hanem tragédiákat okoz, melyekről gyakran elfeledkezünk. A háború szüli azt a csapást, ami továbbra is kivérezteti a keleti egyházakat, és amelyet a pápa egyetlen szóval határozott meg: bizonytalanság.

Minden bizonytalan és kiszámíthatatlan

Ha valaki ma fölkeres egy olyan országot, ahol korábban fegyveres konfliktus dúlt, de most csönd borul rá, akkor látszólag nyugodtnak tűnhetnek a dolgok, még ha a múlt drámája erősen nyomot is hagyott az ottaniak életén. Ezeket a társadalmakat azonban meggyengíti az intézmények instabilitása, a fegyveres csapatok jelenléte, amelyek felosztják egymás között a területet, a külső érdekek mentén manipulált politika, mely nem szabadon működik, hanem titkos megállapodások és részérdekek között lavírozva. Ez állandó bizonytalanságot kelt, ami megfojtja a fejlődés lehetőségét, ez pedig mindig a szegényeken csattan leginkább. Emiatt sok országban félelem és bizonytalanság uralkodik: a munka kiszámíthatatlan, a fizetések akadoznak, az egészségügy hol működik, hol nem, az oktatás átmeneti. Mindennek az átlagemberek isszák meg a levét, a családok, a gyermekek és a fiatalok, az idősek és a betegek. Ez a dráma mindenki szívére nehezedik, felemészti a reményt és megakadályozza a jövő építését, inkább az elvándorlásra sarkall, ahogy az sok hittestvérünkkel történik, különösen a Közel-Keleten.

Felelősségünk cselekedni

XIV. Leó pápa újból felhívást intézett azért, hogy

gondolkodjunk el a háború és az instabilitás következményein, okosan és felelősen előzzük meg azokat, mert mindez nem az elkerülhetetlen sors gyümölcse, hanem szabad döntések, tehát számonkérhető erkölcsi felelősség kérdése.

A történelem azt bizonyítja, hogy az erőszak és az elnyomás, a hatalommal való visszaélés, az igazságtalan és gátlástalan vagyonszerzés nemcsak a kiszolgáltatottakat sújtják, hanem visszaütnek azokra is, akik elkövetik őket.

Beszéde végén a pápa imádságra hívott Jézushoz, a Béke Urához, hogy rázzuk föl az emberek lelkiismeretét, és köszönetet mondott azoknak, akik az evangélium nevében támogatják keleti testvéreinket.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír