XIV. Leó pápa visszatért Rómába, véget ért első apostoli útja

XIV. Leó pápa – 2025. december 2., kedd | 16:55

A Szentatyát szállító repülőgép 15.57-kor landolt a római Fiumicino repülőtéren. Az Airbus A320neo, az Ita Airways járata helyi idő szerint 13.48-kor indult Libanon fővárosából, Bejrútból, a hazaút körülbelül három órát vett igénybe. XIV. Leó pápa első apostoli útja, amelynek állomásai Törökország és Libanon voltak, november 27-én kezdődött.

Felszállás előtt a pápa rövid beszédben felidézte a Libanonban töltött napok néhány állomását, békét kívánt, és felszólított a közel-keleti ellenségeskedések befejezésére.

A Szentatya november 30-án érkezett a cédrusok országába, miután november 27-én Törökországba látogatott az I. Nikaiai Zsinat 1700. évfordulója alkalmából.

Első apostoli útja legjelentősebb eseményei között szerepelt hétfőn Szent Charbel Makhlouf sírjának meglátogatása a Szent Maron-monostorban, Annayában; az ökumenikus és vallásközi találkozó Bejrútban, valamint a fiatalokkal való találkozó Bkerkében.

A mai nap folyamán a Dzsal ed Dib városában található, a Keresztes Ferences Nővérek Kongregációja által működtetett De la Croix kórházban tett látogatás; amit csendes imádság követett a főváros kikötőjében, azon a helyen, ahol 2020. augusztus 4-én két robbanás is történt, amely több mint 200 halálos áldozatot követelt és 300 ezer ember otthonát pusztította el, valamint utána szentmise a Beirut Waterfront városrészben, a kikötő és a város központja közötti partvidéken.

A Szentszék Sajtóközpontja szerint XIV. Leó pápa távozása után azonnal táviratot küldött Joseph Aoun libanoni köztársasági elnöknek, amelyben kifejezte háláját „Libanon vezetőinek és népének a látogatása során tanúsított meleg fogadtatásért és kedves vendégszeretetért”, és imáiról biztosította „a nemzet békéje, egysége és jóléte érdekében”.

Forrás: Vatican News

Fotó: Vatican Media

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria