Zalai katonák nyomában az Isonzó mentén – Emléktúrát szerveztek a Turba 150 emlékév keretében

Az utazás első állomása a Volčja Draga település melletti osztrák–magyar katonatemető volt, ahol a nagykanizsai császári és királyi 48. gyalogezred környéken elesett katonái is nyugszanak.

A katonatemetőben a hősökért mondott imádság után emlékező beszédet mondott Luciano Drigo, Chiarano-Fossalta Maggiore alpini csoportjának vezetője, majd az alpinik koszorúja után a Letenyei Polgári Egylet Vida László elnök vezetésével helyezte el a megemlékezés koszorúját a temető központi emlékművénél.

A nap következő eseménye egy többnyelvű információs tábla átadása és megáldása volt, melynek állítását Kostanjevica na Krasu település Szent Márton-temploma előtt a „Béke ösvényén” a Szent György Lovagrend és a Grádics Egyesület kezdeményezte.

A jelenlévők Aigner Géza letenyei és Dinko Bizjak vojščicai plébános vezetésével elimádkozták a Mindenszentek litániáját, majd Aigner Géza atya a Szombathelyi Egyházmegyéből érkezett Szent Márton-ereklyével adott áldást.

Az információs tábla átadásakor Fülöp András hadszíntérkutató, az emlékév ötletgazdája és Miren-Kostanjevica önkormányzatának képviseletében Mauricij Humar polgármester köszöntötte a megjelenteket. Emlékező beszédet mondott Tóth Kálmán Szombathely Megyei Jogú Város képviseletében, valamint Kaputa László ezredes, véderőattasé.

A település és környékének első világháborús vonatkozású történéseit – például hogy a falutól délre lévő frontvonalon küzdöttek a nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred katonái – a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány két munkatársa, Pintér Tamás és Rózsafi János ismertették.

Az emlékút résztvevői felkeresték a Szent Márton-zarándokút mellett található segeti tábor területét is, amely egykor a monarchia frontvonala mögötti pihentető-, feltöltőtábor volt. A segeti tábor területén található a Pečinka-barlang, amelyet a világháború alatt a katonák pihenő- és óvóhelyként használtak.

Először az osztrák–magyar hadsereg kezében volt, majd a 6. isonzói csata után, 1916. november elején az olaszok kezére került egészen 1917 októberéig, a 29 hónapig tartó isonzói harcok végéig.

A barlangban a katonák számára emeletes ágyakat, a tiszteknek pedig fülkéket rendeztek be. A 308 méter magas Pečina csúcsán fényszóróval ellátott figyelőpontot helyeztek el.

A segeti táborból ma már csak a barlang, az egykori tábor főbejáratánál emelt emlékmű, a sziklába vájt lövészárkok és Borojevic széke maradt meg, a 100 évvel ezelőtti háborús helyszínt pedig lassan visszavette a természet.

Az emlékút következő állomása a Monte Santo hegyen található isonzói csatákban elesett magyar katonáknak szentelt emlékmű felkeresése volt, ahol az elesett hősökért mondott imádság után Kaputa László ezredes, a Letenyei Polgári Egylet, valamint a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány képviselője is koszorút helyezett el.

A Goriziai-medencét Pintér Tamás mutatta be, illetve az isonzói csatákról is tartott egy rövid előadást. Az emlékműtől nyíló panorámakilátás és az ismeretek birtokában minden jelenlévő gondolatban átélhette és átérezhette a csaták poklait.

A Sveta Goráról látszik a régi solkani vasúti híd is. Ez a 219,7 méter hosszú viadukt a világ leghosszabb kőhídja, egyben a világ leghosszabb vasúti kőhídja. 1906. július 19-én adták át a forgalomnak. 1916. augusztus 8-án a Monarchia visszavonuló csapatai robbantották fel. A híd 1917-es visszafoglalását követően a hídcsonkok mellé egy acélszerkezetet emeltek, majd az első világháborút követően az olaszoknak ítélték, akik az eredetihez hasonlóan kőtömbökből építették újjá.

A Sveta Goráról Bartók Béla tartott előadást az emlékút résztvevőinek, akitől megtudhatták: a hegyen már a 14. században templom állt. A főoltár Mária-képe Palma Vecchio 16. századi festő munkája, melyet Marino Grimani aquileiai pátriárka adományozott a templomnak. Az épületet az első világháborúban, az 1915 és 1918 között az isonzói fronton zajló harcokban a földdel tették egyenlővé.

A ma a hegyen látható neobarokk bazilika 1924 és 1928 között épült, Silvano Barich goriziai építész tervei alapján. A Szent-hegyi Szűz Mennybemenetele titulusú bazilika a koperi egyházmegye társszékesegyháza, és évszázadokig a Gorícia régióban élő olaszok és szlovének zarándokhelye volt.

Monte Santo hegyének bejárása után Olaszország felé indult tovább az autóbusz, ahol az Oslaviában álló osszáriumot, azaz csontkamrát tekintették meg a résztvevők.

Az emlékút utolsó állomása Gorizia  volt. A város évezredek óta fontos átkelési pont az Isonzón, ahol szlovének, olaszok, németek laktak egymás mellett békességben évszázadokon keresztül, ezért a Goriziai-medence kultúrák tekintetében is sokszínű.

A kötetlen városnézés után a csoport hazafelé megtekintette a vasútállomás mellett található Európa-parkot, mely szabadtéri múzeumként mutatja be a több évtizedig tartó kényszerű szétszakítottságot, és azokat a sorsdöntő napokat, amikor a „vasfüggyöny” lehullott Olaszország és Szlovénia között.

A várost az első világháborúban súlyos károk érték. A helyreállítást viszont úgy értelmezték, mint annak a bizonyítékát, hogy Olaszország megbecsüli az új területeket, így nagyon sok pénzből ugyan, de szinte teljesen eltüntették a háborús nyomokat.

A goriziai vár és várnegyed – benne egy jelentősebb első világháborús múzeummal – még Olaszországban található, de a túloldalon már Szlovénia van, a második világháború után ugyanis úgy húzták meg a határt, hogy a goriziai vasútállomás Jugoszláviához tartozzon.

Forrás: Fülöp András; Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Korosa Titanilla

Magyar Kurír