Az európai Justitia et Pax bizottságok közgyűlését tartották Vilniusban

Kitekintő – 2025. október 9., csütörtök | 14:16

Az európai püspöki konferenciák Justitia et Pax (Béke és Igazságosság) bizottságait tömörítő Justitia et Pax Europa nemzetközi találkozóját tartották október 3–6. között Litvánia fővárosában, a nemzeti bizottságok negyven képviselője részvételével. A találkozó középpontjában „A béke reménye Európában” téma állt. A közgyűlésen megválasztották a Justitia et Pax Europa új főtitkárát.

A litván egyház vendégszeretetével megajándékozva a közgyűlés résztvevői elgondolkodtak egy olyan ország tanúságtételén, mely az egykori szovjet megszállás és kommunizmus után 1991-ben kivívta függetlenségét, és a diktatúrát demokráciára váltotta. A litván–belarusz határon megismerték a menekülteket eszközként felhasználó, kényszerű migráció tragédiáját. A találkozások során láthatóvá vált a litván nép Ukrajnával való szolidaritása. A medininkai emlékműnél imádkoztak mindazokért, akik életüket áldozták a szabadságért folytatott küzdelemben. Az Isteni irgalmasság szentélyében szentmisén vettek részt; a Hajnal-kapunál található Szűz Mária-kegyhelyen együtt imádkoztak a békéért.

A nagygyűlés lehetőséget adott a bizottságok küldöttei számára, hogy megosszák tapasztalataikat a társadalmi igazságosság, a béke, az emberi jogok és a teremtett világ gondozásával kapcsolatos tevékenységeikről.

Az ukrán küldött tájékoztatta a jelenlévőket a háború sújtotta országában történt legújabb fejleményekről.

A meghívott vendégek, így a Justitia et Pax Europa képviselője az Európa Tanácsban, az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának küldötte, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) és a Caritas Europa képviselője szintén beszámoltak az elmúlt év munkájáról, projektjeiről.

A közgyűlés megállapodott abban, hogy megújítja partnerségi megállapodását az Európai Unió Püspöki Konferenciái Bizottságával (COMECE).

Tizenkét év után új főtitkár áll az Európai Justitia et Pax Bizottság élén

A közgyűlés köszönetet mondott Stefan Lunténak főtitkárként végzett elkötelezett munkájáért, aki tizenkét év után kérte, hogy átadhassa ezt a tisztséget. Utódjául Marek Mišákot, a szlovák bizottság tagját és a COMECE EU-külkapcsolatokért felelős politikai tanácsadóját választották meg.

A közgyűlés újraválasztotta Bánlaki Zsanettet, a magyarországi Caritas in Veritate Bizottság irodavezetőjét és Ton Broekman spanyol képviselőt az állandó tanácsba, míg Ludwig Gelotot (Svédország) első ciklusára választották meg.

*

A Justitia et Pax Europa egy 32 nemzeti bizottságból álló európai hálózat, amely az igazságosság, a béke, az emberi méltóság tiszteletben tartása és a teremtett világ védelme érdekében dolgozik. Célja, hogy hozzájáruljon az Egyház társadalmi tanítása ismertségének növeléséhez az európai társadalmakban és az európai intézményekben.

Fotó és forrás: MKPK Caritas in Veritate Bizottság és Justitia et Pax Europa

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria