Héber és arab anyanyelvű katolikus fiatalok gyűltek össze, hogy a reményt és az egységet ünnepeljék

Arab és héber anyanyelvű fiatalok vettek részt az ifjúsági fesztiválon a Deir Rafat-i Mária-kegyhelyen, hogy megerősítsék elköteleződésüket: a remény hírnökei akarnak lenni egy olyan korban, amelyben a feszültség, a bizonytalanság és a gyász uralkodik. Október 18-án, szombaton

mintegy kétszáz, héber és arab nyelvű fiatal egy teljes napot töltött együtt, Jézus Krisztus iránti szeretetük révén közösséget alkotva. 

A fesztivál közös imádsággal kezdődött, amelyet Piotr Zelazko atya, a héber nyelvű katolikusok Szent Jakab Vikariátusának pátriárkai helynöke, valamint Ramez Twal galileai ifjúsági lelkész vezettek. Arra hívták a fiatalokat, hogy nyitott szívvel kezdjék meg a napot, egységben a hitben, az örömben és az egy Egyházként való növekedés vágyában.

A kolostor udvarát vidám színek töltötték be: a fiatalok békét hirdető üzeneteket festettek virágcserepekre, dicsőítő énekeket énekeltek, reményt szimbolizáló karkötőket készítettek, és személyes imáikat felírták „A remény mondatainak falára”. A gitárszó és a nevetés hangjai között a csendnek is megvolt az ideje: az elmélkedés, a szentgyónás és az áhítat pillanatai.

„Miatta maradunk meg – mondta az egyik fiatal vezető. – Nehéz időket élünk, de arra vágyunk, hogy mi más utat keressünk: Jézus útját.”

A nap csúcspontját Pierbattista Pizzaballa bíboros, jeruzsálemi latin pátriárka és Rafic Nahra püspök, izraeli pátriárkai helynök érkezése jelentette, akik a kolostorudvaron csatlakoztak a fiatalokhoz a ragyogó őszi ég alatt – gyóntattak és szentmisét mutattak be.

Homíliájában a bíboros melegséggel, de reálisan szemlélve a helyzetet arról szólt, mit jelent ma hívőnek lenni a Szentföldön. „A keresztény hit nem csupán egy vallás – mondta. – Életforma, az élet megélésének egy módja. Nemcsak az számít, hogy mit teszünk, hanem az is, hogyan tesszük – hogyan fejezzük ki mindazt, ami a szívünkben van.”

Dicsérte a fiatalok bátorságát, amiért megszervezték ezt a találkozót „akkor, amikor minden ennek ellenkezőjét sugallta”,

emlékeztetve, hogy a fesztivál megrendezéséről akkor született döntés, amikor mély csüggedés uralkodott.

Most mindenki a békéről és a megbékélésről beszél – tette hozzá Pierbattista Pizzaballa –, de ti már akkor hittetek abban, hogy valami új kezdődhet el. Szeretném kifejezni elismerésemet a bátorságotokért.”

A bíboros arra bátorította a fiatalokat, hogy ne a kétség vagy a megosztottság, hanem Jézus szavára figyeljenek, aki azért imádkozik, „hogy mindnyájan egyek legyenek”.

„Szeressétek egymást – nem a különbségeitek ellenére, hanem éppen azok miatt – mondta a jeruzsálemi latin pátriárka. –

Ha mindannyian egyformák lennénk, az rettentően unalmas lenne. Márpedig itt, a Szentföldön, sosem unatkozunk!”

A héber, arab és angol nyelvű beszélgetések természetesen fonódtak össze. A fesztivál megtestesítette azt, amire a szentföldi egyház törekszik: a nyelvi, a kulturális és a közösségi széttagoltság feletti egységre.

Piotr Zelazko atya megjegyezte:

Talán ez az egyetlen hely a világon, ahol az Egyház héberül és arabul együtt imádkozik.” 

Hozzátette: „Továbbra is azon leszünk, hogy az egység üzenetét az egész Szentföldre elvigyük.”

„A szeretetet nem tarthatjuk meg magunknak – emlékeztette a fiatalokat Pizzaballa bíboros. – A szeretet, ha megtartjuk önmagunknak, birtoktárggyá válik, és meghal. A szeretet akkor virágzik, ha ajándékká válik. Nem azért vagyunk boldogok, mert minden könnyű, hanem mert továbbadhatjuk azt, amit kaptunk. Valami olyasmit, ami olyan nagy, hogy a gonosz ereje nem győzheti le: Jézus Krisztust.”

Ahogy leszállt az este, a fiatalok újra összegyűltek szentségimádásra és dicsőítésre. A kolostor udvarában fények gyúltak, és több száz hang töltötte be az éjszakát énekével. Benedetto Di Bitonto atya és zenésztársai vezették a dicsőítést. Megható pillanat volt, amikor a héber, arab és angol nyelvű énekhangok egyesültek – visszhangozva az egész napot átható egységet és örömöt.

A bíboros szavai összefoglalták a nap lelkületét: „Lehet, hogy most még nem értitek, de ezek azok az apró jelek, amelyekre szükségünk van. Itt, ezen a földön, amelyet gyakran a megosztottságról és kirekesztésről ismernek, még maradtak emberek, akik képesek elhozni a változást.” 

„Nem véletlenül vagyunk itt – mondta korábban Pierbattista Pizzaballa –, hanem a Gondviselés akaratából. Jézus akar bennünket: az ő Egyházát, az ő közösségét. Hozzá tartozni azt jelenti: itt maradni, nyitva tartani az utat felé.” Deir Rafatban ez az út szélesre tárult – és rajta keresztül átáramlott egy olyan hit csendes ereje, amely nem adja fel.

Forrás és fotó: Vatican News angol nyelvű szerkesztősége

Magyar Kurír
(vn)