Az esemény intenzív tapasztalatcserére, személyes kapcsolatteremtésre és közös gondolkodásra teremtett lehetőséget. Magyaroroszágot Deák Hedvig OP, Benyusz Márta, Dobszay Benedek OFM és Galaczi Tibor SchP képviselték.
Ez a különleges esemény kapcsolódott annak az egyházi bizottságnak a munkájához, melynek többek között az is feladata, hogy évente jelentést készítsen a gyermekvédelemről, és általánosságban is, az emberi méltóság megőrzésének kihívásairól, lehetőségeiről.
A konferencia programja széles spektrumú, nemzetközi előadásokat tartalmazott, amelyek többek között érintették a kontemplatív közösségek védelmét Afrikában; az ignáci lelkiséget és az adatok felhasználását a biztonságos környezet kialakításáért; valamint a szerzetesi intézmények képzését a visszaélések megelőzésére.
Szerdán a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Dikasztériumának és az Evangelizáció Dikasztériumának képviselői tartottak előadásokat, utána panelbeszélgetésekre került sor.
Kiemelten foglalkoztak a Kiskorúak Védelmével Foglalkozó Pápai Bizottság éves jelentésével mint tanulási eszközzel, áttekintették az eddigi eredményeket, és nyitott hangvételben beszéltek a problémákról. A bizottság egy külön levélben kereste fel a Piarista Rend Magyar Tartományát is, felkérve őket, hogy járuljanak hozzá a harmadik éves jelentés elkészítéséhez (a 2025-ös referencia-időszakról). A konferenciára a szervezőkkel történő online találkozó és előzetes adatszolgáltatás után került sor.
A rendezvény a gyermekvédelem és az emberi méltóság kérdését új perspektívákkal világította meg a résztvevők számára, segítve az Egyház egyetemességének és tágasságának, valamint a Safeguarding Dignity (az emberi méltóság védelme – a szerk.) különleges jelentőségű szolgálatának mélyebb megértését.
Kiemelkedő volt az őszinteség légköre, amelyben nemcsak elméleti megközelítések, hanem egészen nyílt beszélgetések is elhangozhattak, lehetővé téve a felmerülő problémák kezelésének vázolását is.
Szöveg: Galaczi Tibor SchP
Fotó és videó: Tutela Minorum
Forrás: Piarista Rend Magyar Tartománya
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria











