Az evangélium szellemében élt és cselekedett – Esterházy János-zarándoklat a felvidéki Alsóbodokon

Az idei találkozó mottója egy Esterházy János-idézet volt: „Család vagyunk: egy az anyánk, egy a vérünk, egy a szívünk, egy az Istenünk.” A zarándoklat fő szervezője Molnár Imre történész, Esterházy János életének legszakavatottabb kutatója és ifj. Csámpai Ottó, a zarándokközpont vezetője voltak.

Az alsóbodoki Esterházy-zarándokközpontot Paulisz Boldizsár (1959–2018) hozta létre, az ő kezdeményezésére épült meg a Hűség keresztútja, majd az Esterházy-sziklasír és a Szent Kereszt Felmagasztalása-kápolna. Akárcsak Esterházy Jánosnak, Paulisz Boldizsárnak is itt van a sírja.

A kétnapos rendezvényen tanúságtételek és előadások hangzottak el Esterházy János mához szóló üzenetéről, többek között Adorján Anna művésznőtől, Csókay András idegsebésztől és Eperjes Károly színművésztől.

Bejárták az imádkozó zarándokok a Hűség keresztútját. Az Esterházy Múzeumban a falon is látható a tizennégy stáció, tizennégy magyar és szlovákiai fafaragó alkotása.

A kiállított tárgyak között van többek között Esterházy János börtönben használt olvasója, missaléje, olvasószemüvege, Kempis Tamás Krisztus követése című könyve. Az egyik tárgy A mírovi Krisztus-fej, amelynek megszületése különösen megrázó, annak bizonyítéka, hogy az emberből a legszörnyűségesebb helyzetekben sem hal ki a szolidaritás és az Isten kegyelmébe, szeretetébe vetett hit: Esterházy János egykori cellatársa, a 2019-ben, 98 éves korában elhunyt Jan Janku elmesélte: a tizenkét cellatárs mindennap megkapta a napi kenyérfejadagját. Egyik alkalommal egy szobrászművész társuk megkérdezte, nem ajánlanák-e fel neki fejadagjuk egy részét. Bár mindnyájan éheztek, odaadták, arra gondolva, hogy nagyobb szükségük van rá. Ő viszont nem fogyasztotta el a kapott táplálékot, hanem nyálával összetapasztva egy Krisztus-fejet mintázott belőle, mely ettől kezdve, kézről kézre járva, személyesebbé tette számukra a napi imádságot. Az emberség és a töretlen hit megejtő rekvizítuma túlélte a börtönt, Jan Janku élete végéig őrizte.

A kétnapos zarándoknap csúcspontjaként szombaton délután Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be szentmisét. Koncelebrált többek között Pawel Cebula, a vértanú politikus boldoggá avatásának posztulátora és Marek Jędraszewski krakkói érsek, metropolita legátusa, Andrzej Scaber. Ismeretes, hogy a krakkói egyházmegye volt Esterházy János boldoggá avatásának kezdeményezője.

Marton Zsolt püspök köszöntőjében elmondta, ennek az ünnepi szentmisének az a szándéka, hogy imádkozzanak Isten szolgája Esterházy János boldoggá avatásáért, a nemzetek közötti megbékélésért. „Ezek a szándékok nagyon szépen kifejezik Esterházy János karakterét, akit szeretnénk a boldogok sorában tisztelni. Ő elsősorban nem önmagáért imádkozott, hanem a kisebbségben élő felvidéki magyarságért, a bántalmazottakért (például zsidó embertársaiért), a közép-kelet-európai népek szeretetben és békében való együttéléséért (csehekért, szlovákokért, lengyelekért, magyarokért), a börtönben pedig rabtársaiért. Amikor megemlékezünk Esterházy Jánosról és őt boldogként szeretnénk tisztelni, akkor nem pusztán egy hőst látunk magunk előtt, hanem a másokért imádkozó, szent életű embert. A szentségre törekvő, imádkozó, vértanúságot is vállaló ember tudatosan él Krisztusban, és él másokért. Ilyen volt Esterházy János is: tudatosan élt Krisztussal az örömben, és a szenvedésben egyaránt. Azzal a Krisztussal, akiről a mai ünnepi evangélium ezt mondja: »Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.«” (Jn 3,16)

Homíliájában a főpásztor kiemelte, hogy a megváltás lényege, Jézus Krisztus küldetése található ebben a tömör mondatban. Ez a mondat Jézus ajkáról hangzott el egy Nikodémus nevű, igazságot kereső írástudóval folytatott párbeszédben. Ez az ige nemcsak Nikodémusnak szól, hanem az egész világnak. Az egyik legautentikusabb kijelentés Istenről, hiszen a tulajdon Fia, Jézus mondja ezt a mennyei Atyáról. Megállapítja: az Atya a kezdeményező a szeretetben, az ember csak válaszol erre a szeretetre. Először Isten kezdett el szeretni, Ő képes igazán, tökéletesen szeretni, mert élő személy. Ő maga a Szeretet. Isten nem valami elvont, személytelen valóság, hanem élő, szerető személy. Sőt három személy szeretetközössége: Szentháromság. Az Ő szeretete gondoskodó (agapé), nem felületes, hanem személy szerinti szeretet. Isten nem valamikor szeretett csupán, ő most is szeret, a múltban elkezdett szeretete most is tart, folyamatosan, állandóan szeret, visszavonhatatlanul.

Marton Zsolt leszögezte, ezt tapasztalta meg Esterházy János, és erre adott választ. Keresztény férjként, családapaként és politikusként az evangélium szellemében élt és cselekedett. Például, amikor zsidó honfitársai védelmében egyetlenként emelt szót a parlamentben. Ám azt is tudta, hogy

az igazi krisztusi szeretet forrása a kereszt, amit magunkon hordozunk, vállalnunk kell, sőt át kell ölelnünk.

Ezt tükrözi az élete szimbólumává vált híres kijelentése: „A mi jelünk a kereszt!” Amikor ezt a kijelentést tette, még nem tudta, de talán sejtette, hogy élete súlyos kereszthordozássá válik. Esterházy János azóta ő maga is jellé lett számunkra.

A váci megyéspüspök hangsúlyozta, a kereszt a föltámadás ígérete. Ha Esterházy János életét a földi karrier szempontjából, a nem hívő ember szemével nézzük, akkor kudarcnak látszik. A szenvedés misztérium, titok, de Krisztus föltámadása értelmet ad a szenvedésnek. Hívőként tudjuk, hogy a kereszt a föltámadás nélkülözhetetlen előzménye, az örök élet feltétele. Esterházy János életáldozata a mennyország dicsősége, és a mi büszkeségünk. Minden ember élete előbb-utóbb áldozattá válik. Mindnyájan elégünk, mint egy gyertya az élet oltárán, de nem mindegy, hogy milyen élet oltárán égünk el: az élvezetek, a karrier, az önzés oltárán, vagy a másokért odaadott élet, az önfeláldozás oltárán. Esterházy János ez utóbbit választotta, tudatosan. A családjáért élt és halt meg. Számára a család a személyes családján túl a felvidéki magyarságot, mint lelki-szellemi nagycsaládját jelentette. Így vall erről: „Család vagyunk: egy az anyánk, egy a vérünk, egy a szívünk, egy az Istenünk!”

A zarándoknap mottója is ez – emlékeztetett a főpásztor. – Különösen aktuális ez napjainkban, amikor a családot mint a társadalmi és az egyházi életünk legkisebb sejtjét védenünk kell. Szeressük, tiszteljük és becsüljük mindenekfelett Istenünket és anyánkat, és szeressük egymást, mint jó testvérek, mert csak a családi összetartozásnak az életbe átvitt tudata biztosíthatja a szebb és boldogabb jövőt. Esterházy János a Kárpát-medencei népek, mint a legtágabb családja szép együttélését vágyta. Talán őt is megihlette Babits Mihály Eucharisztia című verse: „Áradj belénk hát, óh örök / igazság és szent szeretet! [...] s nőjünk ég felé, / testvér-népek közt, mint fák, / kiket mennyből táplál a nap.”

Esterházy János tisztában volt vele: ha a kis család ép, a nagy család, a nemzet is életképes. Ekkor tud más népeket testvérként szeretni.

„Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a világnak” (Jn 3,17). Esterházy János ezt az igazságot is próbálta életté váltani, amikor mindenkiért imádkozott – mondta a szónok. – Édesanyja imakönyvében ezt a bejegyzést olvashatjuk róla: „A hét minden napját felajánlotta valakiért, vasárnap jótevőiért és ellenségeiért egyaránt imádkozott.”

Esterházy egy olyan világban élt, ahol a gyűlöletbeszéd erősebb volt, mint a szeretet szava. Ő mégis a szeretet szavát választotta – emelte ki Marton Zsolt püspök. – Jól állapítja meg róla Molnár Imre történész, amikor ezt mondja: „Esterházy a második világháborúban a legnagyobb gyűlölet idején mondta ki, hogy

aki gyűlöletből cselekszik, az a maga életére tör, mert építeni csak szeretetből lehetséges.”

Ezekkel a gondolatokkal megelőzte korát. Arról is beszélt, hogy nem maradhatunk egyedül, elszigetelten itt, a közép-európai régióban, mert akkor elsöpörnek minket, de ehhez szükség van a népek, nemzetek közti megbékélésre és kiengesztelődésre.

Családtörténete, életpályája mind a négy visegrádi országot összekapcsolja: édesanyja lengyel volt, édesapja magyar, ő maga Pozsonyban és Prágában is politikusként tevékenykedett. Tanuljuk el Esterházy Jánostól a szeretetbeszédet, a gyűlölet és önzés beszédével szemben. Szent II. János Pál pápa szavaival élve, ne a halál (a végtelen önzés) kultúráját építsük, hanem építsük a szeretet (az önzetlen odaadás) kultúráját! – kérte a váci püspök a zarándokoktól. Egyúttal leszögezte, hogy ma abban a hitben és reményben vagyunk együtt, hogy Esterházy János már látja a Fényt és elnyerte a dicsőséget élete minden küzdelme és szenvedése után.

A Szent Kereszt felmagasztalásának búcsúnapján szeretnénk újból tudatosítani magunkban, hogy „A mi jelünk a kereszt”, amely után azonban a föltámadás dicsősége következik. Esterházy János legyen példaképünk a szeretteinkért és a bennünket nem szeretőkért való kitartó imában, drága magyar nemzetünk szeretetében, a testvériség és a béke építésében szomszédainkkal a Kárpát-medencében! Imádkozzunk azért, hogy földi életünk kereszthordozásában a boldogok között kérhessük az ő közbenjárását is, életünk befejeztével pedig vele lehessünk a mennyben – biztatott Marton Zsolt. A szentmise végén pedig, kiemelve a család különleges fontosságát, elmondta Szent II. János Pálnak a családokért szóló imáját.

A szertartás végén Alsóbodok polgármestere, Paulisz Marián mondott köszönetet a főpásztornak és mindenkinek, aki előkészítette azt, illetve részt vett a zarándoklaton. Meghatott szavakkal idézte fel édesapja, Paulisz Boldizsár emlékét, akinek folyamatosan érzi a segítségét az égből.

A szentmise után a Szent Efrém Férfikórus részleteket adott elő Faragó Béla–Cziglényi Boglárka In Memoriam Esterházy János – Miseoratórium Esterházy János mártíromsága tiszteletére című miséjéből. Szopránt énekelt Breinich Beáta, csellón kísért Kirkósa Tamás. Faragó Béla elmondta, az oratórium szövege a katolikus szentmise latin szövegpasszusai közé magyar nyelvű tételeket emel, melyek Esterházy János és testvére, Mária börtönlevelei, naplórészletei nyomán íródtak.

Akik jelen voltak a zarándoklaton, megtapasztalhatták: a vértanúhalált halt Esterházy János ezúttal is átölelte a hívő, keresztény Kárpát-medencét. Lelki-szellemi kisugárzása az idő múltával csak erősödik.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Pál Barbara

Magyar Kurír