Tanuljuk meg Máriától a szeretet művészetét – Magyarok Nagyasszonyát ünnepelték Máriaradnán

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Maros völgye fölé emelkedő, tölgyerdők borította domb oldalában fekszik Máriaradna, a „magyar Jeruzsálem” – ahogy Bálint Sándor nevezte Arad-Hegyalja legfőbb ékességét. A hatvanhét méter magas, kéttornyú barokk kegytemplom és a mellette lévő háromszintes hatalmas kolostor fenségesen uralkodik a tájon. A korábban ferencesek lakta rendház három-négy vármegye katolikus népét szolgálta népmissziók tartásával. A katolikusok többségét alkotó magyarok mellett az itt élő román, német, cseh, bolgár, horvát és szlovák hívek is közös otthonuknak érzik a kegyhelyet – a szentelése 250. évfordulóját ünneplő kegytemplomba messzi vidékekről járnak a Szűzanya soknemzetiségű tisztelői, lelki megnyugvást, kegyelmet keresve.

Magyarok Nagyasszonya ünnepe hagyományosan a magyar zarándoklat napja Máriaradnán. Reinholz András, a kegyhely igazgatója elmondta, az egykori csanádi egyházmegye területe ma sok nemzetiség otthona, templomaiban, így a kegytemplomban is hét nyelven – románul, magyarul, németül, szlovákul, horvátul, bolgárul és csehül – miséznek. Az elmúlt évtizedben alakult ki a szokás, hogy többnapos búcsúkat tartanak, és a különböző nemeztiségű és anyanyelvű közösségek mind kapnak egy-egy napot az ünneplésre.

Azért láttuk ezt szükségesnek, mert az elvándorlással drasztikusan lecsökkent az egyes nemzetiségekhez tartozók száma, valamint a vegyesházasságok következtében a román nyelv vált a meghatározóvá. A szentmise lehetőséget ad, összegyűjtve a híveket, az anyanyelv ápolására is. Mivel a hatvanas évek óta a településen magyar iskola sincs, így a gyerekek csak a hittanórán gyakorolhatják anyanyelvüket – magyarázta a német ajkúként felnőtt plébános, aki azt szeretné, ha mindenki megtanulna anyanyelvén imádkozni. Reinholz András hangsúlyozta, itt évszázadok óta együtt élnek a nemzetiségek, összefogja őket a katolicitás, megtanulták egymást kölcsönösen tisztelni.

Magyarok Nagyasszonya ünnepére nagy sokaság gyűlt össze Máriaradnán. A Maros menti falvak plébániái mellett érkeztek buszok távolabbi településekről és Magyarországról is. A szentmisére megtelt a templom. A főcelebráns és szónok Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke volt, koncelebrált Roos Márton, a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye főpásztora és a közösségekkel érkezett paptestvérek.

Veres András szentbeszéde elején örömének adott hangot, hogy ilyen sokan vannak, akik lemondtak minden más tennivalójukról és eljöttek a Szűzanya szentélyébe. „Égi édesanyánkhoz jöttünk, őt köszönteni, hálát adni és közbenjárását kérni. Hitünk és szeretetünk hozott ide minket, és a hitünk megadja nekünk az öröm ajándékát.” A főpásztor utalt korunk kedélybetegségére, az örömtelenségre, mely éppen a hit gyengeségéből ered.

„Ha hiszek Jézus minden rosszat legyőző erejében, nem ereszthet hosszú távon gyökeret életemben az örömtelenség.” A püspök arra figyelmeztetett, ha hittel nézzük életünk sok esetben nehéz, fájdalmas, szenvedést jelentő időszakait, megbékélést találhatunk. „Mária is megtanulta másképp, a hit szemével látni a világot, ez adott neki erőt, amikor pusztán emberi gondolkodásmód szerint kétségbeesés uralkodott volna el benne fia szenvedését látva.”

Mária abban hitt, hogy Isten számára mi mindennél többet érünk – mondta Veres András, és biztatott, hogy ez a szeretet a legsúlyosabb szenvedésből is fel tud emelni. „Fogadjuk el, hogy minden szenvedésnek van értelme, ha azt hittel hordozzuk. Felemelkedhetünk a béke és az öröm állapotába, így visz minket a szenvedés mindig közelebb Istenhez. Nézzünk ezzel a hittel a szenvedésre, és megtaláljuk a szív örömét.”

Itt, Máriaradnán, bizalommal fordulhatunk égi édesanyánkhoz, kérve tőle a hit és béke ajándékát, ugyanakkor meg kell tanulnunk Máriától a szeretet művészetét, mely nem szab feltételeket, nem személyválogató, elfogadja azt is, aki esetleg ellenséges, rosszindulatú – figyelmeztetett a püspök. – Nekünk a szeretet tanúivá kell válnunk abban a világban, mely annyira szenved a hűtlenségtől, az elhagyatottságtól.

A szentmisét követően a búcsút ünneplők keresztutat jártak a templom mögötti dombra vezető stációknál.

Az 1889-ben felállított, majd 1914-ben felújított stációk Maros menti és anyaországi egyházközségek, hívek adományai, tanúskodnak arról a szeretetről, amely a kegyhelyet évszázadok óta körbeveszi.

És erről tanúskodnak a gyóntatófolyosón és a kolostor más részein elhelyezett votív képek is, amelyek a Szűzanya közbenjárásáért adnak hálát a vidék valamennyi nyelvén közvetítve a hívek köszönetét. De a radnai templom mögött elterülő erdős hegyoldal is tele van kápolnákkal, szobrokkal, keresztekkel, amelyeknek mindegyikét jámbor szándékból emelték a Radnát járó búcsúsok.

Máriaradna története hosszú évszázadokra tekint vissza. Már a Szent István előtti időből vannak keresztény emlékei, melyekről a szegedi piarista, Dugonics András számol be Radnai történetek címmel, mely 1810-ben jelent meg. A piarista történésznek köszönhető a Máriaradnához kapcsolódó legendárium legteljesebb feldolgozása. Ez a legendárium csodás események gazdag tárháza, mesél a menekülő Szent István király mögött összezáródó sziklafalról, Máriaradna kegyképe – 1668-ban Vrichonassa György katolikus bosnyák kereskedő ajándéka – csodálatos megmeneküléséről egy tűzvész során, számtalan gyógyulásról. Így arról az esetről, amikor 1709-ben az Aradon pusztító pestis azonnal megszűnt, amint Bumer Mária tanácsára az egész város ide zarándokolt imádkozni. De beszédes a néphagyomány is. Bálint Sándor arról számol be, íratlan törvény volt, hogy a legények és leányok addig nem léphettek házasságra, míg meg nem járták Radnát.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír