A lelkinap résztvevői minizarándoklatot és közös rózsafüzér imádságot végeztek, amelyet előadás, szentségimádás és szentmise követett.
Az előadást Hortobágyi Arnold OSB atya tartotta. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a Karitász szolgálata nem csupán segítségnyújtás, hanem a remény közvetítése is. Rámutatott a segítő munka belső motivációinak, a lehetséges nehézségeknek, valamint az önismeret és a helyes határok meghúzásának fontosságára. Kiemelte, hogy
a karitászos lelkület lényege az örömmel, tudatossággal és hittel végzett segítés.
Felnőtt keresztényekké kell válnunk ahhoz, hogy igazán jó segítők lehessünk. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor már nem Istentől kérünk, hanem szolgálni akarjuk őt. Minden rászorulónak – annak is, aki nemzetiségében vagy más szempontból különbözik tőlünk – segítséget kell nyújtanunk. És nem szabad ítélkeznünk azok felett sem, akik saját hibáik miatt szorulnak támogatásra – hangsúlyozta a bencés szerzetes.
Beszéde végén hálát adott az Úrnak, hogy megmutatta, mily törékeny és gazdag a segítő ember szíve. Arra kérte Istent: tanítson, hogy a segítségnyújtás ne kényszer legyen, hanem tiszta, szabad „igen”. Imájában erőt kért ahhoz, hogy a segítés viszonzás nélkül történjék:
ne az elismerésre vágyjunk, hanem a találkozások csendjéből merítsünk erőt.
A szentmisét Pogány István, a kárpátaljai Szent Márton Karitász elnöke mutatta be. Szentbeszédében kiemelte: Jézus életében az evangélium hirdetése és a jó cselekedetek elválaszthatatlanok voltak egymástól. Ma is így van:
ahol hitelesen működik az Egyház, ott megjelenik a Karitász intézménye is.
Az irgalmasság gyakorlása Jézus nevében történik, és a Karitász küldetése, hogy minden rászorulóban felismerje Jézust – mondta prédikációjában Pogány István atya. – A segítők nem tudnak minden szükséget betölteni, minden éhezőt jóllakatni, minden beteget meggyógyítani, de amit meg tudnak tenni, azt szeretettel, hittel és a rendelkezésre álló lehetőségek szerint végzik Isten dicsőségére és embertársaik javára.
A nap közös ebéddel zárult. A találkozó lehetőséget biztosított a problémák megosztására és a tapasztalatcserére is. A résztvevők a nap végén lelkileg megerősödve indultak haza, készen arra, hogy folytassák szolgálatukat.
Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria




