A jelenleg negyven tagot számláló kórust 2000-ben alapította Bíró János kántor-karnagy a ferences szerzetesek kezdeményezésére. Az énekkar azóta is hűen szolgálja küldetését: énekével nemcsak a liturgiát teszi ünnepélyesebbé, hanem közösséggé is formálja az éneklőket. A negyedszázados jubileum vasárnap alkalmat adott a hálaadásra és az öröm megosztására. A kórus tagjai hálaadó hangversennyel fordultak a jóistenhez, és kórusművekkel örvendeztették meg mindazokat, akik velük együtt ünnepeltek.
„Csodálatos, ahogyan énekelnek, és mindig azt érzem, hogy felemelik a lelkünket Istenhez. Különösen szépek a karácsonyi koncertjeik. Több helyen is felléptek, de én mindig annak örülök a legjobban, ha itthon és szívvel-lélekkel énekelnek, és arra ösztönöznek minket is, hogy énekeljünk az Úrnak. Amikor ők énekelnek, a lelkünk jobban felemelkedik Istenhez” – fogalmazott köszöntőjében Timár Sándor Asztrik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, aki a hangverseny után azt is elmondta, az elmúlt 25 évből 11 évet szolgált együtt a kórussal.
A kórus alapításának történetéről és a közösségben végzett szolgálat öröméről Bíró János kántor-karnagy, a kórus megalapítója osztotta meg gondolatait. ,,Amikor Csíksomlyóra kerültem, mindenképpen szerettem volna kórust alapítani, mert mindig szerettem az együtténeklés örömét, a többszólamúság szépségét. A ferences testvérek is bátorítottak ebben. Hirdetéseken, ismeretségek által toboroztuk az első tagokat. Már a kezdetekkor sokan lelkesedéssel csatlakoztak, és így, hála Istennek, megalakulhatott a kórus. Első fellépésünk advent első vasárnapján volt. Emlékezetes, bensőséges alkalom volt mindannyiunknak” – idézte fel a karnagy, aki azt is megjegyezte, az elmúlt években a kórus közösségét mindig a hit és a szolgálat tartotta össze. „Isten nélkül ezt nem lehet tenni. Mi csak az egy százalékunkat adjuk hozzá, a maradék kilencvenkilencet ő biztosítja. Szent Ágoston mondása – aki szépen énekel, kétszeresen imádkozik –, csak akkor igaz, ha tudatosan Istennek énekelünk: a szívből szóló ének lesz igazi ima” – hangsúlyozta Bíró János.
A hangversenyen közreműködött Czikó Zsuzsanna és Tímár Tímea hegedűn, Boldizsár Szabolcs fuvolán, Antal Sándor brácsán, Lázár Zsombor csellón és Szőgyör Árpád nagybőgőn.
Szöveg: Bíró István
Fotó: Erdélyi Ferencesek
Forrás: Romkat.ro
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria










