Boldog Scheffler János püspök és vértanú

Kultúra – 2019. május 17., péntek | 11:20

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye vértanú püspöke, Boldog Scheffler János életútját idézzük fel liturgikus emléknapján, május 17-én.

Scheffler János tízgyermekes zsellércsaládban született 1887. október 29-én Kálmándon. Az elemi iskolát szülőfalujában, a középiskolát a Szatmárnémeti Királyi Katolikus Főgimnáziumban végezte. A Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán tanult tovább.

1910-ben szentelték pappá. Segédlelkészként szolgált Csomaközön, majd Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen doktorált egyházjogból 1912-ben. Teológiai tanár és prefektus lett Szatmáron, illetve segédlelkész Ungváron. Közben a Pázmány Péter Tudományegyetemen doktorált. Ezt követően a Szatmárnémeti Római Katolikus Főgimnázium hittanára és első igazgatója volt 1917 és 1923 között. Nagymajtényban plébánosként szolgált, majd teológiai tanár volt Szatmáron és Nagyváradon, 1939-től pedig spirituális is.

Számos kánonjogi tanulmánya jelent meg, illetve írásaiban foglalkozott az egyházi autonómia kérdésével, valamint az Egyház és az állam viszonyának jogi vonatkozásaival.

Elkészítette a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek átdolgozott szerzetesi szabályzatát és a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye statútumait. Ő fogalmazta meg és szerkesztette az egyházmegyei zsinat összefoglalását. Hittankönyveket és lelkigyakorlatos könyveket is írt.

1940-től a Kolozsvári Magyar Ferenc József Tudományegyetem egyházjogi tanszékének rendes tanárává nevezték ki. Élethivatásának tekintette a papnevelést és a szerzetesek lelki nevelését. Ezt a munkát végezte a szatmári, majd a nagyváradi szeminárium lelki igazgatójaként, a szatmári irgalmas nővérek és a nagyváradi ferences nővérek gyóntatójaként és számos lelkigyakorlata során is.

1942-ben kinevezték a szatmári egyházmegye püspökévé, majd nagyváradi apostoli kormányzóvá. 1948-tól az újraegyesített Szatmár–Nagyváradi Egyházmegye közös püspöke lett.

Kezdeményezte a hivatásgondozás megszervezését, s a felnőttek világnézeti és lelki nevelése is foglalkoztatta – magyarra Franz Spirago Felnőttek katekizmusa című munkájának harmadik kötetét, a Kegyelemtant és Eymard P. Iulian Az isteni nagy Szentség – Jézus valóságos jelenléte, valamint Szentáldozás – Életforrás című munkáját. Egész életútján végigkísérte szociális érzékenysége, az elnyomottak és az üldözöttek védelme. A világháború idején a magyar kormány az ő közbenjárására szüntette meg Alexandru Rusu nagybányai román görögkatolikus püspök internálását. Gyűjtőtáborba hurcoltakon, főként zsidó embereken próbált segíteni. A hatóságok megfenyegették, hogy őt is elviszik. Kimentette az SS által erőszakkal elhurcolt papjait, 1945-ben személyesen járt közben a román megyei főispánnál és a szovjet parancsnoknál, hogy megakadályozza a német-sváb származású hívek deportálását; sajnos eredménytelenül.

1945 novemberében XII. Piusz kinevezte a Győri Egyházmegye püspökévé, a vértanúhalált halt Apor Vilmos győri püspök helyére. Kijelentette, hogy aláveti magát a pápa akaratának, azonban kérte, hogy tekintettel a nehéz helyzetre szeretett egyházmegyéjében maradhasson. A Szentszék elfogadta kérelmét.

Mindennemű pártpolitikától óvta papjait. Az állammal való szembekerülést azonban sem az Egyház, sem ő személyen nem kerülhette el. A román kormány 1948-ban felmondta a Szentszékkel kötött konkordátumot, az új állami kultusztörvény pedig megszüntette a Szatmár–Nagyváradi Egyházmegyét. A püspököt a kormány nyugdíjassá nyilvánította.

Scheffler János titokban megszervezte a kispapok úgynevezett földalatti teológiai oktatását az egyházmegye különböző plébániáin. 1949-ben letartóztatták titkárát és püspöki tanácsosát, a titokban püspökké szentelt Bogdánffy Szilárdot, fél év múltán pedig általános helynökét, Pakocs Károlyt.

Szembeszegült a romániai katolikus egyházat a pápától elszakítani akaró kommunista törekvésekkel. Elvi kérdésekben semmilyen alkudozásra nem volt hajlandó. 1950-ben Körösbányára, a ferences kolostorba, kényszerlakhelyre vitték, amelyet tilos volt elhagynia. A román kommunista hatalom őt nézte ki a Rómától függetleníteni akart, Erdélyben egyedülinek elismert egyházmegye vezetésére, Márton Áron helyére. Az állami érdekeket kiszolgáló, az egyház átalakítására felhasznált gyulafehérvári egyházi vezetők mellé egy bábként irányított püspököt akartak. Scheffler János nem vállalta a neki szánt szerepet, ezért letartóztatták, és 1952-ben fél évig a bukaresti belügyminisztériumban tartották fogva. Onnan szállították át Jilava földalatti börtönébe. Koncepciós pert kezdeményeztek ellene, a Vatikánnak való kémkedéssel és hazaárulással vádolták. A tárgyalására nem kerülhetett sor, mert a kínzások és a börtön embertelen körülményei miatt 1952. december 6-án meghalt.

Ezek voltak csendes nyugalommal kiejtett utolsó szavai: „Ibi vacabimus...” azaz „Ott időzünk…” Cellatársa, Dan Mizrahy zsidó származású zeneszerző negyven év múltán is pontosan idézni tudta latinul Szent Ágoston ezen sorait, a püspök kedvelt idézetét, amelyre megtanította a börtönben, s amelyet meg is magyarázott neki: „Ott időzünk és látunk majd, látunk és szeretünk, szeretünk és dicsőítünk. Íme, mi lesz végül vég nélkül. Mert mi más a mi végcélunk, ha nem eljutni az országba, melynek nincs vége?”

A kommunista rendszer bukását követően a szatmári egyházmegye 1990-ben kinevezett és felszentelt püspöke, Reizer Pál, a papok és a hívek kérésére kezdeményezte a boldoggá avatási eljárás megindítását. Szatmárnémetiben 2011. július 3-án avatták boldoggá a vértanú püspököt.

Mindenható örök Isten, te megadtad Boldog Scheffler János püspöknek, hogy haláláig küzdjön az igazságért, és így az Egyház iránti hűség és engedelmesség példaképe legyen. Add, hogy hű odaadását követni tudjuk, és a mennyei hazában örök otthonra leljünk. A mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Forrás: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye; Mindszenty Alapítvány

Fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria