„Mi másról lehetne beszélni ezen az őszön, mint Krasznahorkai László Nobel-díjáról? És mi más adhatna alkalmat ismét aggodalomra, mint az a különös tény, hogy a katolikus kultúra vezető képviselői (teológiát oktató egyetemi tanárok, kulturális lapoknál tevékenykedő katolikus tudósok) bevallásuk szerint életük során egyetlen sort sem olvastak az írótól? Újra és újra, mindig, folyamatosan és megszokhatatlan egymásutánban olyan erővel jelenik meg a színen a katolikus tájékozódás és a kortárs kultúra közötti szakadék, hogy az embernek már az emlegetése is egyre inkább nehezére esik. Pedig Krasznahorkai igazán olyan szerző, aki jócskán kelthetne érdeklődést azokban, akiket hivatalból foglalkoztat az emberi létezés »metafizikai« vagy »transzcendens« problematikája” – írja Görföl Tibor főszerkesztő a szám élén.
A Tanulmányok rovatban Hantos-Varga Márta „A szellem soksugarú tükrözése” – A magyarországi »reformkatolikusok« francia kapcsolatai (1931‒1944), Németh Péter Egy magyar filozófus megtérése és nem-természetes teológiája – Kolnai Aurél, Csermely Péter A misztériumok hálózata és Pintér Károly Az amerikai civil vallás múltja, jelene és bizonytalan jövője című tanulmányát olvashatják.
A Vigilia beszélgetése rovat Jan-Heiner Tück Erik Vardennel készített interjúját, a Napjaink Kisantal Tamás A „lieux de mémoire” mint emlékezethely (Pierre Nora), az Egyház a világban Benei Bernadett „In et pro vera fide” – Csepellényi György (1620 k–1674) pálos szerzetes boldoggá avatásának ügye a 17–18. században, a Szép/Művészet Ruzsa György Cári koronázási ezüst emlékkereszt című írását közli.
A szépirodalmi részben Markó Béla, Ayhan Gökhan, Iancu Laura, Géczi János, Zudor Boglárka, Filip Tamás és Tüske László versei mellett Kiss Noémi regényrészlete, Margetin István novellája és Armando Nuzzo Ottlik és az 1930-as évek című tanulmánya szerepel.
A Kortárs vers kortárs szemmel rovatban Papp Ágnes Klára elemzi Szilágyi Domokos Kérvény című versét, a Kritika rovatban Radics Viktória ír Kertész Imre Az eszmélet szintjei. Feljegyzések, 1960–1994 című könyvéről.
A Szemle rovatban Az engedelmesség iskolája – A kispap Bolberitz Pál lelki naplója, 1963–1968 és az Oidipusz vagy Kreón? – Térey János és Karsai György tragédiafordításai című kiadványról találnak recenziókat.
A Vigilia honlapján részletek olvashatók a legújabb szám néhány írásából.
Vigilia Szerkesztőség/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria

