Örökségük a hűség – A bazilita nővérekről tartottak előadást Nyíregyházán

„A Máriapócsra szállított rendtagokat az éjfél utáni órákban felverték, a folyosóra állították, arccal a fal felé fordították őket, és a hátuk mögé ÁVO-sok álltak géppisztollyal. A szobáikat és az egész rendházat felforgatták, csak egy kicsi, fehérneműkből álló csomagot vihettek magukkal. Ezután betuszkolták őket a kint várakozó teherautókba...” – Egy pillanatkép azokból az időkből, amikor a kommunista rezsim megpróbálta felszámolni a szerzetesrendeket, közöttük az egyik legrégebbit, a máriapócsi kegyhelyet is gondozó Nagy Szent Bazil Rendet. (…)

Földvári Katalin, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Lendület Görögkatolikus Örökség Kutatócsoportjának tagja elmondta, a rendalapítás a Krisztus utáni 4. századra nyúlik vissza, és egy testvérpár, Szent Makrina és Nagy Szent Bazil nevéhez kapcsolódik. A Keleten és Nyugaton is elterjedt rend Magyarországon a tatárjárás és a nyugati kereszténység térhódítása után jó időre eltűnt. A 18. században a máriapócsi kegyhelyet ugyan még gondozták férfi szerzetesek, ám a nővérek csupán a 20. század elején tértek vissza az országba, négyüket 1935-ben helyezték Máriapócsra. A rend tagjait 1951-ig bazilisszákként emlegették, csak utána vették fel a Nagy Szent Bazil Rendi Nővérek Közössége elnevezést. (…)

A bazilita nővéreknek az Isten dicsőítése, valamint a leányifjúság és a nők lelkiségének óvodáskortól megkezdett formálása volt a legfontosabb feladatuk, de tanítottak az iskolájukban, gondozták a kegytemplomot, miseruhákat varrtak, főző- és varrótanfolyamokat vezettek. (…)

Az államosítás a rend máriapócsi iskoláját sem kerülte el, de a legrosszabb majd csak 1950 decemberében következett be, amikor a nővéreknek le kellett vetniük a rendi ruháikat, és el kellett hagyniuk a rendházat. (…)

A beregdaróci születésű Morvai Mária Márta nővér – aki már 15 évesen eldöntötte, hogy szerzetes lesz – rendházának felszámolása után rendőri nyomásra kényszerült munkát vállalni. Szerencséjére egy orvos családnál kapott helyet Nyírbátorban, ahol a gyerekekre vigyázott és besegített a háztartásba. Később a rendet óvók szigorúságával és szorgalmával hálálta meg, hogy a máriapócsi parókus, Bodnár Sándor visszahívta „mindenesnek”. A kegyhely rendben tartása mellett kántorkodott, és dolgozott a kegytárgyboltban. Személye egyet jelentett a kegyhellyel, 87 évesen vonult vissza a templomi szolgálatból, és tíz év múlva, 2018-ban hunyt el.

A hajdúdorogi születésű Imre Margit Ágota édesanyját korán elveszítve 14 évesen került a nővérek máriapócsi árvaházába. A rendház felszámolása után visszaszökött a kolostorba, egy hétig még a szerzetesi ruhát is hordhatta, majd Olga nővérrel – akit dolgozni hívtak a debreceni Svetits Gimnáziumba – tanulni ment, 1953-ban leérettségizett, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1957-ben matematika–fizika szakos tanári diplomát szerzett. Tanított Pomázon, Budakalászon és Budapesten, és 18 évet kellett arra várnia, hogy 1968-ban örökfogadalmat tehessen. Minderről a pápai állam ukrán nyelvű újságjából a rendőrség tudomást szerzett, attól kezdve figyelték, zaklatták. Mindig állt valaki a háza előtt, követték az utcán, rendszeresen faggatták, egyszer ki is hallgatták, arra próbálva rávenni, hogy jelentsen, de keményen ellenállt. A munkahelyén viszont soha többé nem lehetett osztályfőnök, a legkisebb fizetést kaphatta, és kitüntetéseit is csak nyugdíjba vonulásakor vehette át.

Márta nővérrel együtt 1990-ben térhetett vissza a kegyhelyre. 2020-ban Ágota nővér átvehette a Parma Fidei – Hit Pajzsa díjat.

Imre Margit Ágota nővérrel készült interjúnkat ITT olvashatják.

A nyíregyházi előadás teljes egészében visszanézhető a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár YouTube-csatornáján.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye; Lambert Attila

Magyar Kurír