A Pápai Biblikus Bizottság műhelyébe engedett bepillantást Martos Levente Balázs az ELTE-n

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán több mint tíz éve fut egyre növekvő népszerűséggel Az Írás arcai sorozat, melynek szervezője és ötletgazdája Buzási Gábor, az Ókortudományi Intézet bibliatudományi képzésének felelőse. A sorozat keretében neves szakemberek tartanak előadásokat a Biblia értelmezés- és kultúrtörténetének egy-egy területéről.

Martos Levente Balázs A Pápai Biblikus Bizottság műhelyében: katolikus bibliatudomány a II. Vatikáni Zsinat után című előadására megtelt az F épület Kerényi terme. Nem annyira egzegetikai kérdésekről fog beszélni – vezette be előadását a püspök, hanem a biblikus testület működését, történetét szeretné bemutatni; a katolikus bibliatudomány közelmúltbeli és jelenkori állásáról ejt szót.

A Pápai Biblikus Bizottság (Pontificia Commissione Biblica, PCB) története ablakot nyit a 20. századi katolikus bibliatudomány fejlődésére, és ezen az ablakon át szeretnénk kitekintést is kapni 

– fogalmazott Martos Balázs.

Nagyjából 1,28 milliárd katolikus él a világon – nem mindegy, hogy ez a sok-sok ember hogyan érti a Szentírást, amely Isten szava emberi szóban (vö. Dei Verbum). Az Írás elsődleges szerzője, auktora Isten, azonban az emberi szerzők is valódi szerzők. 

Mi sokszor, „ha ügyetlenek vagyunk”, egymást úgy akarjuk kezelni, mint valami tárgyat – Isten azonban nem tesz ilyet, ő a Szentírás szerzőit is a szabadságukon keresztül szólította meg. Amióta kézbe adható a Biblia, azóta sok kérdés, sokféle értelmezés született.

A szöveg találkozási pont, és egyben a közös hitnek a gyökere, tanúságtétele, és oka is” 

– mutatott rá az előadó. Nem mindegy, hogyan értjük a közös kincset; ennek alakulásában a Szentírás mellett más fontos „szereplők” is vannak: a szent hagyomány, a tanítóhivatal, a hívek, illetve a hívek hitérzéke, és maga a teológia.

A párbeszéd középpontja Isten szava. Régóta értelmezési hagyomány is társul hozzá, szent hagyomány, és ennek magyarázó alanya a tanítóhivatal – fejtette ki a püspök. –

A párbeszédbe beletartoznak a hívek is a maguk sajátos hitérzékükkel, a befogadó igenjével, időnként akár kritikájával vagy a befogadás nehézségével.”

Ám mivel sok kérdés van, ennek a párbeszédnek van egy szakértői oldala is, egy „nyelvőr gárda”: ezek a teológusok, akiknek feladata, hogy „a részletek igazsága felett őrködjenek”. A Pápai Biblikus Bizottság a maga sokrétűségével és sokszínűségével ebben a folyamatban a párbeszédért igyekszik létezni.

Ferenc pápa 2017-es Veritatis gaudium kezdetű, az egyházi felsőoktatásról szóló apostoli konstitúciójában többek között arra hívta a teológusokat, hogy igyekezzenek kifejezni a „tábori kórházként” működő Egyházat; „a teológia művelése maga is irgalmasság”.

Az irgalmasság olyan alapállás, amely észreveszi a másik embert, amint a saját pillanatnyi bajában, megrázottságában, kérdésességében, kiszolgáltatottságában a világban él.”

Martos Levente Balázs püspök beszélt a hallgatóknak Ferenc pápa Fratelli tutti kezdetű enciklikájáról, melyben központi szerep jut az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédnek (Lk 10,25–37). Egy találkozás története, melyben egy másik találkozás története hangzik el; egy elvi tétel az egyik, egy konkrét találkozás a másik.

Átalakulóban van a világ és az Egyház, és a II. Vatikáni Zsinat fontos impulzusokat adott – folytatta. Az elmúlt ezer évben kialakult a katolikus hitnek egy olyan értelmezése, amely sok szempontból a teljes egységesülés irányába hatott. A tanítóhivatal szerepe, hogy a hit lényegét kifejtse; a szükséges dolgokban egységet kell alkotni. Van, amiben sokféle lehet a hit, és mindenek felett uralkodjék a szeretet – mondta egy egyházatya. 

Kérdés, mi a hitnek az a belső tartalma, amelytől nem lehet eltekinteni, és mi a „szükségszerű személyesség” – ennek meghatározása is a teológia feladatai közé tartozik.

Szó esett a bibliamagyarázat történetének nagy fordulatairól, a tanítóhivatal megnyilatkozásairól az 1893-as Providentissimus Deus enciklikától a 2010-es Verbum Domini apostoli buzdításig, majd rátért az előadó a Pápai Biblikus Bizottság megalapítására (1892), amely XIII. Leó, majd újraalapítására (1971), amely VI. Pál pápa nevéhez kötődik. Az első bizottságot bíborosok alkották, a tekintélyen alapult; a második verzió, amely ma is működik, szakértők konzultatív testületeként tevékenykedik. Bizonyos szempontból vele párhuzamos a harminc taggal működő Nemzetközi Teológiai Bizottság.

Az első testület évtizedekig elsősorban „responsumokat” fogalmazott meg, mindig felvetett kérdéseket válaszolt meg; Joseph Fitzmyer SJ olyan házőrző kutyához hasonlította, amely a biblikus szövegekkel kapcsolatban elutasít minden történeti kérdésfeltevést. A II. Vatikáni Zsinattal megváltozott a légkör, ebből fakadt a bizottság újrastrukturálása is. Ma húsz biblikus szakember alkotja a testületet, amely a Hittani Dikasztériummal szoros együttműködésben végzi a munkáját, elnöke is a dikasztérium mindenkori bíboros-prefektusa. Tagjai kiválasztásánál fontos szempont, hogy a világ különböző országait képviseljék.

Martos Levente Balázs kiemelte Joseph Ratzinger mint a Hittani Kongregáció prefektusa szerepét a biblikus bizottság történetében, munkamódszere kialakításában. A későbbi XVI. Benedek pápa különösen fontosnak tartotta az Egyházban, hogy az igazságot módszeresen kutassuk; a 2008-as szinódus is Isten szava értelmezését állította a középpontba (Isten Igéje az Egyház életében és küldetésében).

A bizottság kiadványai is tükrözik a szemlélet változását: 2019-től kezdve sokkal inkább szólnak a tágabb közönségnek is. A 2019-ben kiadott kötetnek már a címe – Mi az ember? – is tükrözi ezt, illetve a vastagsága is mutatja, hogy mindent igyekeztek jobban megmagyarázni, kifejteni.

Ezután a bizottság egyes korábbi és jelenlegi tagjait mutatta be Martos Levente Balázs az ELTE hallgatóinak. Megemlítette, hogy

2021-ben nagy fordulat történt: ekkor lett először női titkára a testületnek: a spanyol Nuria Calduch Benages nővér.

Korábban egy magyar tag volt, ha nem is magyar színekben: Farkasfalvy Dénes OCist, a dallasi ciszterci közösség apátja. Többek között arra is vonatkozik előírás, hogy a húsz tag más-más biblikus irányt képviseljen. Ugyanakkor fontos, hogy szót értsenek egymással, ezért segít, ha például egy iskolába jártak: többségük a Pápai Biblikus Intézetben (is) végezte a tanulmányait. Martos Levente Balázs püspök megosztotta, mennyire megdöbbent, amikor értesült a kinevezéséről, „oda komoly emberek szoktak menni, nem olyanok, mint én” – tréfálkozott.

A bizottság munkájának gyakorlati oldaláról még megtudhatták a hallgatók azt is, hogy öt nyelven lehet megszólalni, de mindig jelen vannak szinkrontolmácsok is. A Szent Márta-házban laknak, amikor plenáris ülés vagy bármi más miatt Rómában tartózkodnak, és sokáig még így sem „fértek hozzá” Ferenc pápához.

Végül egy argentin bizottsági tag egyik nap együtt utazott a pápával a liftben, és elpanaszolta ezt neki – mire az egyik szünetben Ferenc pápa meglátogatta őket.

Jelenleg a szenvedés, a betegségek témájával foglalkoznak, szakértőket is bevonva; 2027-ig ez az emberi tapasztalat, ez az egyetemes emberi jelenség áll a vizsgálódásuk fókuszában.

A közös út keresése, a szünodosz aspektusaival zárta előadását Martos Levente Balázs,  utalva az emmauszi tanítványokra, akiknek maga Jézus tárta fel az Írások értelmét.

Buzási Gábor, Az Írás arcai sorozat szervezője megköszönte a püspöknek a különleges előadást, amellyel betekintést nyerhettek az egyetemi hallgatók és az érdeklődők a Pápai Biblikus Bizottság munkájába, majd a sorozatban szokásos módon a kérdések következtek.

A különösen aktív, érdeklődő hallgatóság többek között a patrisztikus megújulásról, Leó pápáról kérdezte az előadót, akinek egy lelkipásztori hangvételű válaszát emelnénk ki. Az egyik kérdés a mai bibliaértelmezés szociális aspektusaira vonatkozott, és Martos Levente Balázs válaszában utalt Teréz anya szavaira: nem tudunk nagy dolgokat tenni, de tehetünk kis dolgokat nagy szeretettel. Az átalakulás mindig lassú folyamat, és mindig jelen vannak az ellene dolgozó tendenciák is. A szociális témák nem elvont társadalmi programként merültek fel, hanem olyasféle emberi alapviselkedésként, mint amilyet az irgalmas szamaritánus történetében is láthatunk. „Egyénileg jobbak vagyunk, mint közösségileg” – fogalmazott Martos Levente Balázs –,

egyénileg mind tele vagyunk jószándékkal, közösségileg mégis sokszor a rosszat hozzuk ki egymásból. Egyénileg mind Jézust mondtak, együtt viszont Barrabást... 

A kereszténység kezdeteinél a személyes tanúságtétel volt a fontos hatóerő. Nagyon sokféle a világ, és szinte mindegy, hol kezdünk el valami kicsi jót tenni benne – biztatta a hallgatókat.

Fotó: Vatican Media; Merényi Zita (archív); képernyőfotó

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír