A velünk együttérző Jézus – Kovács Sándor újmisés szalézi pap Isten pedagógiájáról

„Hivatásom eredete a gyermekkoromra nyúlik vissza. Bár a családom nem vallásos, így a hitbeli alapokat nem otthon kaptam meg, a szüleim mégis sok olyan erényt közvetítettek felém, amelyek alapvetően keresztény értékek” – kezdi a történetét Kovács Sándor.

A szalézi újmisés pap Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Kengyel nevű településen nőtt fel. „A gyerekben van egy természetes vonzalom Isten iránt. Általános iskolás voltam, amikor megszólított valami. Lengyel István egri főegyházmegyés pap most már negyvenkét éve plébános Szajolban, a mi falunk a fíliája. Mindig kijárt hozzánk. Az volt a szokása, hogy ebédidőtájt megjelent az általános iskolában, összegyűjtötte a gyerekeket, és hittanórára vitte őket. Elhúzta a mézesmadzagot előttem is, mert megígérte, hogy aki jön hittanórára, azzal majd bemennek a templomba. Sokat jelentett ez nekem, mert iskolába menet és hazafelé jövet mindig elhaladtam a templom előtt, és különben is sokat játszottunk az épület mellett. Vonzott a templom, izgatott, hogyan juthatnék be. Aztán sikerült is – a szüleim tudta nélkül. Sok ilyen »illegális tevékenységet« folytattam kisgyerekként.

Amikor beléptem a templomba, megfogott az atmoszférája, a monumentális falak, a szép festmények.

Ám a hittanra járás csak addig tartott, amíg le nem buktam a szüleim előtt. Megmaradt bennem az a kép, amikor ezt követően tárt karokkal láttam az atyát, aki hittanórára várta a gyerekeket. Átbújtam a lába alatt, és futottam tovább ebédelni. A hittantanulás akkor számomra véget ért.”

Középiskolásként Sándor nem olyan környezetbe került, ahol a hitet táplálta volna valami.

Tanár szerettem volna lenni kisgyermekkoromtól fogva, vágytam arra, hogy gyerekekkel foglalkozzam. Mindegy volt, hogy milyen szakosként, csak tanár legyek.

Ez volt a célom. Szombathelyre felvételiztem, a tanárképző főiskolára. Felvettek, de a legnagyobb nehézség csak ezután következett: közel négyszáz kilométerre az otthonomtól vajon hogyan tudok szálláshoz vagy kollégiumhoz jutni? Az albérletet nem bírtuk volna fizetni. Megérkeztem a főiskolára, és azzal szembesültem, hogy nincs kollégiumi férőhely. Összetört az álmom, hogy tanár lehetek végre.”

A gondviselés azonban küldött akkor egy ismeretlen embert. Hogy ki volt ő, mi a neve, máig nem tudni.

Odalépett hozzánk, és azt mondta nekünk, csalódott leendő hallgatóknak, hogy van egy szalézi kollégium a városban, esetleg próbáljuk meg ott…

A kollégium szót értettem, a szaléziról azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák. Mindenesetre elindultunk a szalézi kollégiumba, és sikerült is felvételt nyernem.” Sándor így aztán szépen lassan megismerkedett a szaléziakkal. „Mindig feltűnt, hogy egy oratórium nevű valamibe gyűjtik a fiatalokat, de nem tudtam, mi az. Arra viszont hamar rájöttem, hogy jól passzol a tanári pályához, és az arra való készület idején gyakorlatot is szerezhetek.”

Sándor így szép lassan részesévé vált az ifjúsági tevékenységeknek, megismerkedett a szalézi atyákkal, segített nekik a szervezésben. „Teljes személyiségemmel bevonódtam. Ami talán hiányozott a családból, azt ott megkaptam. Családias, befogadó közösséget ismertem meg. Nem tökéleteset, hiszen voltak nehézségek, konfliktusok, de mindig azt láttam ebben a közösségben, hogy előre akar haladni, és ott van benne a megbocsátás, a szeretet.

Mint egy családban, néha összezörrenünk, de a kibékülésnek, a szeretet megélésének helye van. Egyre inkább azt éreztem, hogy ide szeretnék tartozni.” 

Hogy a beavató szentségekhez járulhasson, felnőttként katekumenátust végzett, 2005-ben részesült a keresztségben, a bérmálásban, és elsőáldozó lett. „Akkor úgy éreztem: milyen szép, hogy egy nagy családban, az Egyházban Isten gyermekeként jelen lehetek. Örültem, hogy megkeresztelkedtem, bérmálkoztam, de hogy mit is jelent a krisztusi élet, az csak sokkal később derengett fel bennem. Vívódtam, hogyan tudnék megfelelni annak, amit Krisztus elvár tőlem. Az első nagy küzdelmem ez volt: hogyan tudom a keresztény hivatást jól megélni.” Az önmagával való harcai idején sokat segített Sándornak a közösség. „Nagyon hiszek a közösségben, és javaslom minden fiatalnak, hogy járjon közösségbe. Ez volt számomra a támpont.

A közösség megtart, ki tudok bontakozni benne, bele tudom tenni, ami az enyém, és kivehetem belőle, amire szükségem van, másokhoz fordulhatok.” 

A szalézi közösség erejének megtapasztalása azzal járt együtt, hogy Sándorban szépen lassan formálódott a szalézi hivatás. Nagyon jól érezte magát a fiatalok között. Miután elvégezte a tanárképző főiskolát, a Máltai Szeretetszolgálatnál volt programvezető. „A munkám pályakezdő fiatalok közé szólított, akiknek segítettünk elhelyezkedni. Ekkoriban kerestek meg a szombathelyi püspöki általános iskolából, ami most már Brenner János Általános Iskola és Gimnázium, ahol technika és életvitel szakos tanár és néptáncoktató lettem. A tanítás mellett a Brenner János egyházmegyei kollégium nevelőjeként is dolgoztam. Azt vettem észre, hogy egyre több időt töltök fiatalok között. Éreztem, hogy ezen a területen többet kíván tőlem a Jóisten, és családosként nem tudnám teljes energiával, teljes időben odaadni magam ennek a feladatnak.” Sándor 2012 húsvétján jelentkezett a rendházigazgatónál, Csány Péter atyánál, hogy szeretne szalézi lenni.

Így aztán elindult a szerzetesség útján. „A szalézi hivatásnak két formája van: a testvéri és a szalézi papi meghívás. Abban biztos voltam, hogy szalézi vagyok. A pap rendtársaim, ha bemutatkoznak valakinek, nem azt mondják: »pap vagyok«, hanem hozzáteszik, mert fontos számukra: »szalézi szerzetes pap vagyok«.” A papi hivatás az ifjúsági tevékenységek során fogalmazódott meg Sándorban, hiszen egyre inkább vágyott közelebb vinni a fiatalokhoz a szentségeket. „Olyan fiatalokkal kerültem kapcsolatba, akik megnyíltak előttem, megtaláltam hozzájuk a kulcsot, és sok helyzetben úgy éreztem, ha most felszentelt pap volnék, akkor felkínálhatnám nekik a gyónás lehetőségét, letehetnék a terheiket, és haladhatnának előre az útjukon.” A szentségek kiszolgáltatásának vágya miatt egyre jobban a papság felé húzott Sándor szíve.  

Elkezdődött számára a szalézi formáció. Szombathelyen volt jelölt, aztán prenovíciusként fél évet Kazincbarcikán töltött, ahol cigány fiatalokkal foglalkozott. „A legnagyobb művünk Kazincbarcikán található, jelenleg is ott szolgálok” – teszi hozzá. Egy társával Olaszországba küldték a noviciátus elvégzésére. Ez az időszak arra szolgál, hogy a fiatal szerzetes megvizsgálja és eldöntse, valóban szalézi hivatásra hívta-e őt Isten. „Első fogadalmat tettem, majd két évig filozófiát tanultunk a Pápai Szalézi Egyetemen. Rómából hazatérve egyenesen erre a szép helyre, Péliföldszentkeresztre jöttem. Nyergesújfalun, a gimnáziumunkban voltam oratóriumvezető, és újra tanítottam néptáncot is.” Amikor a kétéves tirocinium (a gyakorlati idő) letelt, megkezdődött Sándor számára a teológiai képzés a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, így az óbudai rendházba költözött. Négy évet töltött ott, majd diakónussá szentelték, és Kazincbarcikára került. 

„Ha valaki megkérdezné, miért lettem szalézi, azt mondanám: azt a szeretetet, családiasságot és befogadást, amit Szombathelyen a szaléziak között átéltem, szeretném másokkal is megtapasztaltatni, azokkal a fiatalokkal, akiknek hasonló nehézségeik vannak, mint nekem voltak.

Isten szeretetének jelei és hordozói kell hogy legyünk az alapszabályzatunk szerint, én is ezt szeretném megvalósítani.” 

Sándor papi jelmondata: „Megesett rajtuk a szíve.” (Mt 14,14). „Azért választottam ezt, mert a lelkiségünkben megtapasztalható a pásztori szív, a pásztori szeretet jelenléte. A szakdolgozatomban Isten pedagógiáját kutatva kitűnt nekem a pásztori szeretet. Nagyon tetszik Jézus emberi arca. Amikor meglátja a tömeget, a pásztor nélküli nyájat, megesik rajtuk a szíve. Ez mélyen megérintett.

Jézus olyan együttérzéssel fordul a tömeg felé, amely valóban képes szólítani az embereket, be tudja vonni őket a közösségbe és az üdvösségbe. Megesett rajtuk a szíve – ez összecseng azzal a szalézi alapszabályi pontunkkal, amely a pásztori szeretetről szól.” 

A szentelés különleges élmény volt Sándor számára. „Lelkigyakorlatokkal hangolódunk rá a szolgálatra és magára a papszentelésre is. Székely János püspöknek a prédikációban elhangzott gondolatai nagyon szépek és bátorítóak voltak. Ahogy jöttek a pap testvérek, és a kezüket a fejemre tették, mély befogadásélményt éltem át. Amikor először mutattam be a szentmisét, furcsa és szép érzésként éltem meg, hogy már papként vehetek részt a mise cselekményeiben.”

Sándor szolgálata Kazincbarcikán folytatódik. „Továbbra is a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban fogok tevékenykedni, iskolalelkészként. Mivel Kazincbarcika elég nagy város, sokféle papi feladatra ad lehetőséget, a cigánypasztorációra is. Ahol szükséges a jelenlétem, a szolgálatom, oda szívesen megyek.” 

Sándor fontosnak tartja elmondani, mennyire hálás, hogy Isten meghívta a papságra. „Soha nem gondoltam volna, hogy ez lesz az életem.

Arra bátorítanék minden fiatalt, akik azon gondolkodnak, mi a hivatásuk, hogy engedjék közelebb magukhoz ezt a kérdést, és imádkozzák át.

Nagy bátorsággal, a Jóisten kegyelmében, irgalmában és segítségében bízva lépjenek arra az útra, amire ő meghívta őket, legyen az akár a család, akár a papi-szerzetesi szolgálat. Nagyon hálás vagyok a Jóistennek mindazért, ami vagyok. Nem vagyok a legtökéletesebb, nem vagyok a legtisztább. Mindent, amit el tudok érni papként és szerzetesként, az ő kegyelméből kell elérnem. El kell fogadni a gyengeséget is, és azt a keveset, amit tőlem telik, odaadni neki.”

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. szeptember 17-i számában jelent meg.