A bíborossal a Vatican News német nyelvű szerkesztőségéből Christine Seuss készített interjút a közelgő, november 27. és 30. között sorra kerülő törökországi apostoli út kapcsán.
– Az I. Niceai Zsinat 1700 évvel ezelőtt zajlott. Miért időszerű még ma is?
– Meglátásom szerint ennek két oka van. Először is a zsinatot egy olyan időszakban, 325-ben rendezték meg, amikor a kereszténységet még nem sebezték meg a megosztottságok és szakadások. Ezért ez a zsinat minden keresztényt érint, és ökumenikus közösségben ünnepelhető.
A másik ok, hogy
a zsinat megfogalmazta és rögzítette a Jézus Krisztusban, Isten Fiában való keresztény hitet, amelyet minden keresztény vall. Ennek felidézése és hitünk ökumenikus barátságban való együttes elmélyítése a jubileum fontos hozadéka.
– Abban az időben heves viták folytak Krisztus isteni természetéről. Ma mi az ökumenizmus legnagyobb kérdése?
– A viták – természetesen – még most is zajlanak, mert úgy gondolom, hogy
minden diplomáciai erőfeszítésünk ellenére az egységet csak a hitben találhatjuk meg. Abban az apostoli hitben, amelyet átadnak és rábíznak Krisztus testének minden tagjára a keresztségben.
A Niceai Zsinat egy nagyszerű alap, amelyre a hit épült. És ez a hit újra elmélyíthető – mert a Jézus isteni természetébe vetett hit nem magától értetődő, ma is megkérdőjelezik. És ennek újbóli elmélyítése véleményem szerint nagyon fontos.
– Sokakat meghívtak a nagy jubileumi eseményre, mind a katolikus, mind az ortodox oldalról. A cél az volt, hogy a lehető legszélesebb körben ünnepeljenek. Lehet már tudni, hogy kik lesznek jelen, és kik azok, akik nem tudták még megerősíteni részvételüket?
– Még nem tudjuk pontosan, hogy végül kik jönnek el, és kik nem… Ezért nem szeretnék erről semmit sem mondani, hogy ne terjesszek téves információkat. A cél az volt, hogy minél több keresztény legyen jelen. Ez volt Leó pápa kívánsága is, és ezt szeretném hangsúlyozni én is. Utána megbeszélhetjük, ki volt ott, és ki nem tudott eljönni.
– Milyen üzenetet szeretnének közvetíteni a zsinatról való megemlékezéssel?
Egy tanúságtételt arról, hogy a keresztény hit lényegében egyek vagyunk. Ez összecseng XIV. Leó pápa csodálatos jelmondatával is: „In Illo uno unum” (Őbenne, az Egyben egyek).
Ez azt jelenti, hogy sokan és sokfélék vagyunk, de Jézus Krisztusban egyek. Ez a jelmondat, vonatkozik a Katolikus Egyházra és az ökumenizmusra is.
– Ön hosszú szolgálatra tekint vissza a Vatikánban és az ökumenizmus területén. Személy szerint mit jelent önnek, hogy részt vehet ezen a fontos jubileumi ünnepségen?
– Először is nagyon örülök, hogy ez az esemény, 1700 évvel a Niceai Zsinat után, megmozgatja az egész keresztény világot. Számos konferenciát, találkozót szerveztek ezzel kapcsolatban… Nagyon örülök ennek, és hálás vagyok, hogy a kereszténység reflektál erre a zsinatra, és megújítja közös hitét.
– Törökország után Libanonba is elutazik. Milyen eredményeket remél Leó pápa első apostoli útjától?
– Természetesen
a látogatás a barátság és az együttérzés kifejezése is a nehéz helyzetben lévő országok, Törökország és főként Libanon népe iránt.
Bátorítás az ottani keresztények számára. Törökországban a keresztények kisebbségben vannak. Libanonban sokszínű keresztény közösség él, erős maronita jelenléttel, akik mind politikai, mind gazdasági szempontból nehéz helyzetben vannak.
Az ő megerősítésük és bátorításuk minden bizonnyal a Szentatya egyik fontos célja. És természetesen az ökumenikus, valamint a vallások közötti párbeszéd, a keresztények és a muszlimok közötti párbeszéd, ami Libanonban különösen fontos, mivel az ország elnöke maronita, a miniszterelnök pedig muszlim.
Forrás: Vatican News angol nyelvű szerkesztősége
Fotó: Vatican News
Szalontai Anikó/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
