Parolin bíboros Gázáról: Elfogadhatatlan, hogy az embereket járulékos áldozatoknak tekintsék

Két év telt el a rettenetes nap óta, amikor a Hamász terrortámadást indított Izrael ellen, és megkezdődött az a háború, amely a Gázai övezetet a földdel tette egyenlővé. Pietro Parolin bíboros államtitkárral emlékezünk vissza az október 7-ei eseményekre és arra, ami azután történt.

– Bíboros úr, az október 7-i tragikus támadás utáni harmadik évbe lépünk. Hogyan emlékezik arra a pillanatra, és az Ön véleménye szerint mit jelentett Izrael Állam és a világ zsidó közösségei számára?

– Megismétlem, amit azokban a napokban mondtam: a Hamász és más milíciák által elkövetett terrortámadás izraeli és ott élő betelepült lakosok ezrei ellen, akik közül sokan civilek voltak, és akik az egyhetes szukkot (a sátrak ünnepe – a szerk.) végén a Szimchat Tóra napját (a Tóra örömünnepe – a szerk.) ünnepelték, embertelen volt és semmivel nem igazolható. A gyermekek, nők, fiatalok és idősek ellen elkövetett brutális erőszakra nincs mentség. Méltatlan és – ismétlem – embertelen mészárlás volt. A Szentszék azonnal teljes mértékben és határozottan elítélte, azonnal követelte a túszok szabadon bocsátását, és részvétét fejezte ki a terrortámadásban érintett családoknak. Imádkoztunk, és ma is imádkozunk, ahogyan továbbra is kérjük, hogy

vessenek véget a gonosz gyűlölet és erőszak eme örvényének, amely visszavonhatatlanul szakadékba sodorhat minket.

– Mit mondana a még mindig a Hamász fogságában lévő izraeli túszok családtagjainak?

– Sajnos már két év telt el, néhányan meghaltak, másokat hosszú tárgyalások után szabadon engedtek. Mélyen megérintenek és fájdalommal töltenek el azoknak a képek, amelyeken ezeket az embereket láthatjuk, akiket alagutakban tartanak fogva és éheztetnek. Nem tehetjük meg, hogy elfeledkezünk róluk, és nem is szabad megtennünk. Emlékszem, hogy

Ferenc pápa élete utolsó másfél évében huszonegy nyilvános felhívást intézett a túszok szabadon bocsátása érdekében,

és találkozott néhányuk családtagjaival. Utóda, XIV. Leó pápa is folytatta ezeket a felhívásokat. Teljes együttérzésemet fejezem ki feléjük, mindennapi imádságban hordozom szenvedéseiket, és továbbra is biztosítom őket arról, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy újra épen és egészségesen ölelhessék magukhoz szeretteiket, vagy legalább visszakapják azoknak a holttestét, akiket megöltek, hogy méltó módon eltemethessék őket.

– Az október 7-i támadás első évfordulójának megemlékezésén Ferenc pápa arról beszélt, hogy „a nemzetközi közösség és a legnagyobb hatalmú országok szégyenteljes képtelenséget mutattak arra, hogy elhallgattassák a fegyvereket és véget vessenek a háború tragédiájának ”. Mire van szükség a békéhez?

– A helyzet Gázában ma még súlyosabb és tragikusabb, mint egy évvel ezelőtt, egy pusztító háború után, amely több tízezer halálos áldozatot követelt. Vissza kell találnunk a józan észhez, el kell hagyni a vak gyűlölet és a bosszú logikáját, el kell utasítani az erőszakot mint megoldást.

Akiket megtámadnak, azoknak jogukban áll megvédeni magukat, de a jogos önvédelemnek is tiszteletben kell tartania az arányosság elvét. Sajnos a kirobbant háború katasztrofális és embertelen következményekkel járt…

Megráznak és fájdalommal töltenek el a napi számadatok a Palesztinában meghaltakról, több tucat, sőt olykor több száz haláleset naponta, rengeteg gyermek, akiknek egyetlen bűnük az, hogy ott születtek: fennáll a veszély, hogy hozzászokunk ehhez a mészárláshoz! Emberek, akiket megöltek, miközben egy darab kenyeret próbáltak szerezni; emberek, akik házuk romjai alatt rekedtek; emberek, akiket kórházakban, sátortáborokban bombáztak; menekültek, akiket arra kényszerítettek, hogy egyik helyről a másikra vándoroljanak azon a szűk és túlnépesedett területen… Elfogadhatatlan és semmivel nem igazolható, hogy az embereket puszta „járulékos áldozatokká” redukálják.

– Hogyan ítéljük meg az antiszemitizmus eseteit, amelyek az elmúlt hónapokban jelentősen megszaporodtak a világ különböző részein?

– Ez egy szomorú és ugyanúgy nem igazolható következmény:

az életünk tele van álhírekkel, a valóság leegyszerűsítésével. Ez pedig oda vezet, hogy akik ezekkel táplálkoznak, a zsidókat mint egész népet teszik felelőssé azért, ami ma Gázában történik.

Tudjuk, hogy ez nem így van: a zsidó világból is sok erőteljes tiltakozás hallatszik az ellen, ahogyan a jelenlegi izraeli kormány cselekedett és cselekszik Gázában és Palesztina többi részén, ahol – ne felejtsük el – a telepesek erőszakos terjeszkedése gyakran azt a célt szolgálja, hogy megakadályozza egy palesztin állam létrejöttét. Láthattuk a túszok családtagjainak nyilvános tanúságtételét.

Az antiszemitizmus egy rákos daganat, amellyel fel kell venni a küzdelmet, és ki kell irtani: jó szándékú emberekre van szükség, nevelőkre, akik segítenek megérteni és mindenekelőtt különbséget tenni…

Nem szabad elfelejtenünk, mi történt Európa szívében a soá idején, minden erőnkkel azon kell dolgoznunk, hogy ez a gonosz ne támadhasson fel újra. Ugyanakkor biztosítanunk kell, hogy az embertelenség és a humanitárius jog megsértésének cselekményei soha ne legyenek igazolhatóak: egyetlen zsidót sem szabad megtámadni vagy megkülönböztetni azért, mert zsidó, egyetlen palesztint sem szabad megtámadni vagy megkülönböztetni azért, mert – ahogy sajnos hallani lehet – „potenciális terrorista”. A gyűlölet ördögi láncolata olyan örvényt indít el, amelyből semmi jó nem fakad. Sajnálatos, hogy az emberiség még mindig nem képes tanulni a történelemből – még a közelmúltból sem –, pedig az mindig az élet tanítómestere marad.

– Tarthatatlannak nevezte a helyzetet, és utalt a háború befejezését megakadályozó számos érdekre. Melyek ezek az érdekek?

– Nyilvánvalónak tűnik, hogy

az izraeli hadsereg által folytatott háború, amelynek célja a Hamász fegyvereseinek legyőzése, nem veszi figyelembe, hogy többnyire védtelen és végsőkig elgyötört lakosság áll vele szemben, egy olyan területen, amelyet romba döntött házak és lerombolt épületek borítanak. 

Elég egy pillantást vetni a légi felvételekre, hogy megértsük, milyen állapotban van ma Gáza. Ugyakkor nyilvánvalónak tűnik számomra, hogy a nemzetközi közösség sajnos tehetetlennek bizonyul, és azok az országok, amelyek valódi befolyást gyakorolhatnának, mindeddig nem tettek semmit a jelenleg zajló vérontás megállítása érdekében. Csak megismételni tudom a július 20-án elhangzott, egyértelmű szavakat, amelyeket XIV. Leó pápa mondott: „A nemzetközi közösséghez azzal a felhívással fordulok, hogy tartsa be a humanitárius jogot és tartsa tiszteletben a polgári lakosság védelmére vonatkozó kötelezettséget, valamint a kollektív büntetésnek, a megkülönböztetés nélküli erőszak alkalmazásának és a lakosság erőszakos kitelepítésének tilalmát.” Ezek a szavak még mindig várják, hogy meghallgassák és megértsék őket.

– Mit tehet tehát a nemzetközi közösség?

– Kétségtelenül sokkal többet annál, mint amit jelenleg tesz.

Nem elég kijelenteni, hogy elfogadhatatlan, ami történik, majd továbbra is hagyni, hogy megtörténjen. Komolyan fel kell tennünk a kérdést például arról, mennyire jogszerű továbbra is fegyvereket szállítani, amelyeket a civil lakosság ellen vetnek be.

Sajnos, mint láttuk, az ENSZ eddig nem volt képes megállítani, ami zajlik. De vannak olyan nemzetközi szereplők, akik viszont képesek lennének sokkal nagyobb befolyást gyakorolni e tragédia lezárása érdekében. Meg kell találni a módját annak, hogy az ENSZ hatékonyabb szerepet töltsön be a világban zajló számos testvérháború befejezésében.

– Mit gondol a Donald Trump elnök által előterjesztett tervről, amely a fegyverszünetet és a háború befejezését célozza?

– Bármely tervet, amely bevonja a palesztin népet a saját jövőjéről szóló döntésekbe, és lehetővé teszi a vérontás befejezését, a túszok szabadon engedését és az öldöklés leállítását, amelyben nap mint nap emberek százai halnak meg, üdvözölni és támogatni kell. A Szentatya is reményét fejezte ki, hogy a felek elfogadják a tervet, és végre megkezdődhet a békefolyamat.

– Hogyan ítéljük meg a civil társadalom kezdeményezéseit, amelyek – még Izraelben is – az izraeli kormány háborús politikája ellen és a béke mellett szólalnak fel?

– Bár ezek a kezdeményezések néha – néhány zavargó erőszakos cselekedetei miatt – azt a kockázatot hordozzák, hogy a médiában téves üzenetet közvetítenek, rám mégis pozitívan hat a tüntetéseken való jelentős részvétel és a sok fiatal elkötelezettsége. Ez

annak a jele, hogy nem vagyunk közönyre ítélve. Komolyan kell vennünk ezt a békevágyat, ezt az elkötelezettséget… A jövőnk múlik rajta – a világunk jövője.

– Vannak – még az Egyházon belül is –, akik azt vallják, hogy mindezzel szemben elsősorban imádkozni kell, nem pedig az utcára vonulni, hogy ne menjünk bele az erőszakkal élők játékába…

– Megkeresztelt ember, hívő, pap vagyok: számomra az Istenhez forduló szüntelen imádság – hogy segítsen, támogasson, és közbelépjen, hogy véget vessen mindennek, miközben erősíti a jóakaratú emberek erőfeszítéseit – alapvető, mindennapos, elengedhetetlen. Leó pápa ismét arra hívott bennünket, hogy október 11-én imádkozzuk el a rózsafüzért a békéért. De szeretnék emlékeztetni arra is, hogy a keresztény hit vagy megtestesült hit, vagy nincs…

Egy olyan Isten követői vagyunk, aki emberré lett, magára vette emberi mivoltunkat, és tanúságot tett nekünk arról, hogy nem lehetünk közömbösek aziránt, ami körülöttünk és tőlünk távol történik.

Ezért az imádság soha nem lehet elég sok, de a konkrét cselekvés, a lelkiismeretek felrázása, a békét szolgáló kezdeményezések és az érzékenyítés sem lehet soha elég sok — még akkor sem, ha emiatt azt gondolják, hogy „elrugaszkodtunk a világtól”, és akkor is, ha kockázatot kell vállalnunk miatta. Van egy csendes többség — köztük sok fiatal is —, amely nem hajlandó beletörődni ebbe az embertelenségbe. Az ő meghívásuk is szól az imádságra. Nagy tévedésnek tartom, ha valaki azt hiszi, keresztényként az a szerepünk, hogy bezárkózzunk a sekrestyékbe.

Az imádság elkötelezett cselekvésre, tanúságtételre és konkrét döntésekre is hív.

– Leó pápa nem fárad bele abba, hogy a békéért könyörögjön. Mit tehet ebben a helyzetben a Szentszék? És mivel járulhat hozzá az egész Egyház?

– A Szentszék — amelyet olykor nem értenek meg — továbbra is a békét sürgeti, a párbeszédre hív, a „tárgyalás” és „megbeszélés” szavakat használja, mélyen realista alapon: a diplomácia alternatívája az örökös háború, a gyűlölet szakadéka és a világ önpusztítása. Erővel kell kiáltanunk: álljunk meg, mielőtt túl késő lenne! És cselekednünk kell, meg kell tennünk mindent, amit csak lehet, mielőtt túl késő lesz. Mindent, amit lehetséges.

– Miért fontos a Palesztin Állam elismerése ebben a szakaszban?

– A Szentszék hivatalosan tíz évvel ezelőtt ismerte el a Palesztin Államot, a Szentszék és a Palesztin Állam közötti átfogó megállapodás aláírásával. A nemzetközi megállapodás preambuluma teljes mértékben támogatja a palesztin kérdés igazságos, átfogó és békés rendezését, a kérdés minden vonatkozásában, a nemzetközi jog és az ENSZ összes vonatkozó határozatának megfelelően. Ugyanakkor támogatja egy független, szuverén, demokratikus és életképes Palesztin Állam létrejöttét, amely magában foglalja Ciszjordániát, Kelet-Jeruzsálemet és Gázát. Ugyanez a megállapodás úgy határozza meg ezt az államot, mint amely nem mások ellenében jön létre, hanem képes szomszédaival békében és biztonságban egymás mellett élni. Örömmel látjuk, hogy a világ számos országa elismerte a Palesztin Államot. Ugyanakkor aggodalommal kell megjegyeznünk, hogy az izraeli nyilatkozatok és döntések ezzel ellenkező irányba mutatnak: céljuk, hogy örökre megakadályozzák egy valódi palesztin állam létrejöttét. Ez a megoldás – egy palesztin állam megszületése – az elmúlt két év eseményei után még inkább helyénvalónak tűnik.

Ez az út, a „két nép, két államban” útja az, amelyet a Szentszék kezdettől fogva támogat. A két nép és a két állam sorsa összefonódik.

– Hogy van a helyszínen élő keresztény közösség a Szent Család-plébánia elleni súlyos támadás után, és miért fontos a szerepe a közel-keleti helyzetben?

– A gázai keresztények, amint láttuk, maguk is támadások áldozatai lettek.

Meghatódom, ha ezekre az emberekre gondolok, akik elszántan kitartanak, nap mint nap imádkoznak a békéért és az áldozatokért.

A helyzetük egyre bizonytalanabb. Igyekszünk minden lehetséges módon közel lenni hozzájuk – a Jeruzsálemi Latin Patriarkátus és a Caritas tevékenységén keresztül –, és köszönetet mondunk mindazoknak a kormányoknak és intézményeknek, amelyek a segélyek eljuttatásán dolgoznak, és lehetővé teszik, hogy a súlyosan sérültek ellátáshoz jussanak. A keresztények szerepe a Közel-Keleten mindig is alapvető volt, és az is marad, még ha számuk egyre csökken is. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy ők teljes mértékben részt vesznek a sokat szenvedett palesztin nép életében, osztoznak annak fájdalmában és reményeiben.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Szentszéki Sajtóközpont

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír