Teremtésvédelmi kalendárium – A háziasszonyok értik, a politikusok nem

A korallzátony-ökoszisztémák széles körű hanyatlása, amelyet a hőmérséklet globális megemelkedése okoz, azt jelzi, hogy a Föld elérte az egyik éghajlati „billenőpontot”, jelzik a kutatók egy friss cikkben a Nature-ben. A folyóirat szemléz egy idevonatkozó jelentést, amelyben azt állítják, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának gyors csökkentése nélkül a Föld más rendszerei is (mint például az pusztuló amazonasi esőerdők) hamarosan elérik azokat a küszöböket, billenőpontokat, amelyeket visszafordíthatatlan, mélyreható változások követnek. A jelentés kitér a pozitív billenőpontokra is, amelyek számottevő előnyökkel is járhatnak a bolygó számára. Ezek közül néhány, mint például a nap- és szélenergiára való átállás, már megközelítette ezt.

Rendelkezünk a tudással az éghajlati billenőpontok átlépésének megakadályozására”

– mondja a jelentés politológus társszerzője, Manjana Milkoreit. „Amire szükségünk van, az egy olyan kormányzási forma, amely megfelel ezen kihívás természetének.”

Az elmúlt 25–30 évben egyre több közgazdász vizsgálja az úgynevezett „nem növekedés” gazdasági modell életképességét. Ez a modell is lehetne a fent említett új gazdasági forma. A Föld egy zárt rendszer, véges erőforrásokkal, ideértve az ásványokat, fosszilis tüzelőanyagokat, termőföldet, vizet, biológiai-természeti rendszereket. Köztudott, hogy a gazdasági kibocsátás, a termelés és a fogyasztás egyenesen arányos az anyag- és energiafelhasználással.

Végtelen növekedés fizikai értelemben lehetetlen, ennek ellenére úgy viselkednek a döntéshozók, mintha lehetséges lenne.

A politikusok nem, de a háziasszonyok értik: képzeljünk el egy konyhát, kamrát, mélyhűtőt, ami teljesen fel van töltve minden jóval, de több élelmiszer nem érkezik oda. Egy ideig el lehet lenni a megszokott „színvonalon”, ideértve az élelmiszer-pazarlást is, de egy idő után bizony el kell kezdeni spórolni. Valahogy így lehetünk a Föld erőforrásaival is: annyi van belőle amennyi, és nem jut belőle az örökös növekedésre.

A jelenlegi gazdaság nem körforgásos, hanem nyílt rendszer, amely folyamatosan használja és visszafordíthatatlanul rombolja a véges természeti erőforrásokat.

Külföldi és hazai kutatók egyre határozottabban fogalmaznak a közjó gazdasági modelljének, a nem növekedés gazdaságának megteremtéséről. Teljesen világossá vált, hogy a jelenlegi gazdasági rendszereink visszafordíthatatlan károkkal járnak, ideértve az egészségünket, a társadalmi életünket és a természeti környezetet is. Mindezek ellenére továbbra is elfogadhatónak tekintjük a folyamatos növekedési és profitmaximalizálási kényszert, a versenyt, az egyenlőtlenségeket vagy éppen a hatalom különböző formáinak túlzott koncentrációját, ahogy erről Christian Felber ír A közjó gazdasága című könyvében. Pogátsa Zoltán is hasonló kérdésekre keresi a választ a Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás című könyvében. Pogátsa olyan kérdésekkel is foglalkozik: Miért nem helyes az egyén életmódjára hárítani a felelősséget, ha a társadalmi struktúrák hibásak? Miért nem reális alternatíva az, amiben most vagyunk? Milyen globális gazdasági összeomlás, háborúk és migráció várható, ha nem váltunk? Miért masszív újraelosztási kérdés a klímaválság?

A nem növekedés hívei állítják, hogy a GDP, a bruttó hazai termék pusztán a pénzben mért áruk és szolgáltatások áramlását vizsgálja, figyelmen kívül hagyva a természeti tőke pusztulását és a társadalmi egyenlőtlenségeket.

A GDP nem méri a jóllétet, az egészséget, a szabadidőt, a gondoskodó munkát vagy a közösségi értékeket sem. A nem növekedés alapvetően antagonistája a növekedésorientált kapitalista rendszernek.

A közjó gazdasági modelljében lényeges elem például a munkaidő csökkentése (például heti négy napra vagy akár még drasztikusabban), ami segíthet megosztani a rendelkezésre álló munkát, csökkenti a termelési kényszert, és növeli az emberek szabadidejét és autonómiáját. Hasonló eszköz a termelés és a fogyasztás lokálisabbá tétele, a közösségi gazdaság megerősítése, például helyi pénzek, közösségi mezőgazdaság segítségével. A nem növekedés gazdaság eszköze például a reklám és az „elavulás tervezésének” szabályozása is. A kutatók alapvető állítása, hogy a kapitalizmus veleszületett tulajdonsága a folyamatos profitakkumuláció és -expanzió, ezért a nem növekedés elérése végső soron posztkapitalista gazdasági átmenetet igényel, amelyben a gazdasági döntéseket nem a profit, hanem az ökológiai szükségesség és a társadalmi jóllét alapozza meg. Ekkor a mérték egyenrangú lesz a versennyel, és a siker nem a profitban jelenik meg. Van egyértelmű katolikus válasz: a Katolikus Egyház tanítása szerint (compendium) „a mértékletesség fékezi az élvezetvágyat, biztosítja az uralmat az ösztönök felett, és lehetővé teszi a teremtett javak kiegyensúlyozott használatát”.

„A természeti környezet közjó, az egész emberiség öröksége, és mindenki felelősséggel tartozik érte. Aki kisajátít valamit, csak azért teheti, hogy mindenki java érdekében kezelje. Ha nem így teszünk, lelkiismeretünket azzal a súllyal terheljük meg, hogy megtagadjuk másoktól a létezést.” (Laudato si’ 95)

Szöveg: Nemes Csaba

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír