Teremtésvédelmi kalendárium – Köszönöm, nem kérem!

„Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére…”
(Ter 1,27)

Mi azonban, ahogy Ferenc pápa mondta: „lemondtunk az »ember« névről, miközben felvettünk egy másikat, a »fogyasztó« nevet”. Amely sajnos már nem Isten képmását hordozza.

Nyakunkon a Black Friday, és ezzel párhuzamosan az őrült vásárlási láz ellenpontjaként meghirdetett „Ne vásárolj semmit nap!” Ez utóbbi felhívásnak az év elején a TikTokon egy valódi kihívást jelentő változata is megjelent, a „No buy 2025”, amely arra buzdította a csatlakozókat, hogy egész évben törekedjenek korlátozni a vásárlásaikat arra, ami valóban létszükséglet. A fogyasztói társadalomban élő és ott szocializált ember számára ez hatalmas kihívás, nagyfokú tudatosságot és az árral szemben úszás képességét igényli. Ugyanakkor,

ha elkezdjük lehámozni magunkról a fogyasztás kényszerzubbonyát, alatta újra felragyoghat embervoltunk.

Ha egy pillanatra visszarepülünk az időben, egészen az ókori Görögországba, az athéni piacra, meghallhatjuk, amint Szókratész – körbejáratva tekintetét az áruk tömkelegén – rácsodálkozva felkiált: „Mennyi mindenre nincs szükségem!” Mondta mindezt akkor, amikor a felesleges, értelmetlen és káros dolgoknak még közel sem volt akkora bősége, mint ami minket sújt.

Ha tudatosan elkezdjük szétbogozni valódi szükségleteinket mesterségesen feltüzelt vágyainktól, Szókratészhez hasonlóan mi is rácsodálkozhatunk a boltok áruktól roskadozó polcai között nézelődve, vagy a gombamódra szaporodó szolgáltatások célkeresztjében, hogy mennyi, de mennyi mindenre nincs szükségünk! És közben az is jobban előtérbe kerül, hogy mi az viszont, amire van.

Próbáljuk megkérdőjelezni minden hétköznapi, rutinos választásunkat, amit eddig természetesnek vettünk, és nézzünk mögéjük! Mérlegeljük, milyen hatása lehet egy-egy vásárlói döntésünknek!

Világítsuk át fogyasztói szokásainkat, hogy kiszűrjük, hol nem kompatibilisek Isten törvényeivel! Mielőtt leemelünk egy árut a polcról, vagy betesszük a virtuális kosarunkba, tegyük fel a kérdést: „Valóban szükségem van rá?” De ne a fogyasztót kérdezzük, hanem ássunk le ez alá a ránk kérgesedett réteg alá, az Isten képmására teremtett ember válaszáig. Ha a válasz igen, valóban szükségem van rá, lehetőleg még mindig ne tegyük a kosarunkba. Jusson eszünkbe XVI. Benedek pápa gondolata:

A vásárlás nem pusztán gazdasági tett, hanem mindig erkölcsi cselekvés is.” Legyen ez a mondat minden bevásárlólistánk fejlécén!

Legyünk tudatában, hogy minden elköltött forintunk szavazat! Ha megveszünk egy terméket, azzal leadunk egy voksot az egész gyártási folyamatra, sőt a termék teljes életciklusára, amelynek sajnos része lehet gyermekmunka, rabszolgamunka, egészségkárosító munkakörülmények, súlyos tájsebek, talaj-, víz-, levegőszennyezés, állatkínzás, erőforrás-pazarlás.

Ha valakiről kiderül, hogy lisztérzékeny, ez a tény onnantól erősen korlátozza a választásait, nem emelhet le bármit büntetlenül az áruházak tömött polcairól. Ha ezt el tudja fogadni, idővel már észre sem veszi a polcokon azokat az élelmiszereket, amelyek ártanak neki.

Egy keresztény ember számára ugyanilyen tabut kellene hogy jelentsen minden olyan termék vagy szolgáltatás, amely emészthetetlen a bennünk élő Szentlélek számára.

Egyszerűen mert ártunk vele, ha a választásunkkal támogatjuk.

Próbáljunk ellenállni a mindenfelől leselkedő kísértésnek, amelynek sajnos még a felismerése sem könnyű, annyira átitat kultúránkban mindent a (túl)fogyasztás. Emellett globalizált világunkban a kezünk sokkal messzebbre ér, mint ameddig a szemünk ellát, így legtöbbször nem tudjuk, sokszor nem is tudhatjuk, hogy mit cselekszünk, mekkora szenvedést okozunk egy látszólag ártatlan, hétköznapi döntéssel. És még ha homályosan fel is sejlik, számos strukturális kényszer akadályoz, hogy helyesen cselekedjünk, szinte láncra vagyunk verve.

„Valamennyien mindent átszövő pókhálókba gabalyodunk, amelyek korlátozzák a mozgásunkat, ugyanakkor a legapróbb rezdülésünket is továbbítják távoli célpontok felé. Napi rutinunk befolyásolja a világ másik felén lakók életét (…) Egyéni életünknek ez a globális dimenziója azt jelenti, hogy ma minden eddiginél fontosabb lelepleznünk (…) akaratlan bűnrészességünket az intézményes elnyomásban.” (Yuval Noah Harari izraeli történész)

Próbáljuk meg a látóhatárunkon belül beszerezni a szükséges dolgainkat, vagyis válasszunk lokális termékeket!

Ha homályba vész az eredetük, keressük a minősített fairtrade, ökovédjeggyel fémjelzett árukat! Igyekezzünk etikus döntést hozni! Van beleszólásunk, amely, ha kevésnek érezzük is, sokak etikus döntésével összeadódva változást indíthat: „A vásárlás az együttérzés kifejezésének lehetőségévé válik, a döntéseink pedig a globális ellátó láncokon át hullámszerűen fejtik majd ki hatásukat, ezáltal serkentve a világ legszegényebb országaiban a környezeti, egészségi és munkavégzési feltételek javulását.” (Daniel Goleman amerikai pszichológus)

Valóban szükségem van rá?” – tegyük fel ezt a kérdést ne csak a vásárlásainknál, hanem azelőtt is, mielőtt beszállunk az autónkba, leülünk egy képernyő elé, vagy rákattintunk egy újabb oldalra! Sok energiát megtakaríthatunk az őszinte válasszal.

Minél inkább törekszünk egyre inkább a valódi, Isten adta szükségleteinket betöltve élni, annál kevésbé tartanak fogva a fogyasztói társadalom láncai, és annál kevésbé járulunk hozzá a természet és embertársaink kizsákmányolásához, gyermekeink jövőtől való megfosztásához.

Szent II. János Pál pápa a mértékletességet a modern kor aszkézisének nevezte. Ez a szó ma nem hangzik valami vonzón, de valójában

Az aszkézis célja nem az élvezetről való lemondás, hanem az élet mélységgel és tartalommal való megtöltése. (…)

Az aszkézis a felesleg rabságából a szabadságba vezető út. Azon rabságból vezet ki, amely nevetség tárgyává tett ma bennünket.” (Görögországi Orthodox Egyház Szent Szinódusa, 2011)

Szerző: Jaczenkó Edit

Fotó (archív): Merényi Zita

Magyar Kurír