A találkozó az otthon kápolnájában kezdődött közös imádsággal, amelyet a fenntartó rend, a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata képviseletében megjelent Dávid M. Bernadette CSSK általános főnöknő vezetett.
Az elöljáró a közös éneklést követően Hogyan válhat a szolgálat örömmé – a szeretet mosollyá? címmel tartott elmélkedést. Kifejtettte: sokszor kérdezzük magunktól a mindennapokban, hogyan lehet örömmel szolgálni, hogyan lehet mosolyogni akkor is, amikor fáradtak vagyunk, amikor talán szót sem érdemlő apróságokkal bántanak meg bennünket, amikor az idősek türelmetlensége vagy értetlensége próbára teszi a türelmünket.
A válasz nem a nagy szavakban és kijelentésekben, hanem a kicsi, mindennapi cselekedetekben rejlik – hangsúlyozta a Kalocsai Iskolanővérek általános főnöknője. – Van olyan mosoly, amelyet nem lehet megjátszani.
Ez az a mosoly, amely belülről fakad: a szív békéjéből, a szeretetből, abból a tudatból, hogy amit teszünk, annak értelme van.
A szolgálat igazi öröme nem abban rejlik, hogy minden simán megy, hanem abban, hogy a legapróbb mozdulat is szeretetté válhat.
„Amikor egy idős embernek türelmesen elmagyarázzuk, amit már sokadszorra kérdez, amikor meghallgatjuk panaszát, vagy egyszerűen csak ott vagyunk mellette csendben: ezekben a pillanatokban Isten szeretete emberi alakot ölt – mondta Bernadette nővér. – Naponta érezzük, hogy szolgálatunk nem könnyű. Vannak percek, amikor elfáradunk, amikor már nincs erőnk újra és újra mosolyogni. Ám, ha ilyenkor is megpróbáljuk, a mosoly maga válik imádsággá.
A szeretetből fakadó mosoly nemcsak a másiknak ad reményt, hanem minket is gyógyít. Megnyugtatja a lelket, és emlékeztet arra, hogy nem vagyunk egyedül:
Krisztus ott jár közöttünk – a folyosókon, a szobákban, a mindennapi szolgálatban.
A mosoly, amit adunk, talán apró, talán fáradt, mégis az isteni kegyelem hordozója lehet. Reggel, mielőtt új napot kezdünk, jó kimondani csendben: »Uram, ma is szeretnék örömmel szolgálni. Hadd legyen az arcomon a te mosolyod.« Ha így gondolkodunk és élünk, akkor abban az otthonban, ahol mi dolgozunk – a munkában, a nevetésben és a fáradtságban –, Isten országa csendesen növekedni kezd.”
*
Az intézményvezetői találkozók mindig a résztvevők által előre elküldött kérdések alapján összeállított témákra épülnek.
Az október 16-i találkozón az első téma a digitális átállás, ezen belül is a GDPR és az adatvédelem, valamint az iratkezelés és -tárolás kérdései voltak.
A résztvevők egy adatvédelemmel – kimondottan a szociális intézmények kérdéseivel is – foglalkozó cég meghívott képviselőjének előadását hallgathatták meg, aki tanácsokat és sok gyakorlati példát is mondott, ami segítség ezen a mindenki számára új területen.
A másik nagy téma a személyiségi jogok, az önrendelkezés és a szabad mozgáshoz való jog érvényesülése volt az intézmény hétköznapjaiban. Ennek kapcsán a vendéglátó intézmény, a Kalocsai Iskolanővérek Szent József Otthonának vezetője, Riskó Anita, valamint az ápolásvezető és a mentálhigiénés csoport vezetője tartott előadást, bemutatva az egyes szakmai területek feladatát és az együttműködés lehetőségeit.
Formanek Tamás, a találkozó szervezője témacsoportokba szedte a beérkezett kérdéseket, és elmondta az ellátottjogi képviselőkkel folytatott egyeztetés alapján összeszedett válaszokat – többek között, hogy mi az, amit jogszabály határoz meg, mit lehet a házirendben rögzíteni, és melyek azok a helyzetek, amelyeket konfliktuskezeléssel és ügyes belső kommunikációval a vezetőnek kell megoldania.
A találkozón nagyon sok kérdés és hozzászólás hangzott el a felmerült témákhoz kapcsolódóan.
Az egyik résztvevő megfogalmazása szerint a találkozókban a legfontosabb a közös nyelv. Megvan a saját szeretetnyelvük, és sok esetben a jelentkező problémák is hasonlóak, ami mindig megerősítést ad visszatérve a hétköznapokba.
A visszajelzések mind arról szóltak, hogy nagy szükség van ezekre a találkozókra, amelyek nemcsak szakmailag, de emberileg is nagyon fontosak.
Forrás: Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI)
Fotó: Török Dénes, Formanek Tamás/MSZKI
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria






