Míg a tavaszi szemeszter látogatói arra a kérdésre kaphattak választ, hogyan tudjuk megélni keresztény hitünket korunk kihívásai közepette, addig a sorozat őszi szemeszterében a lelki élet útjait járják be az érdeklődők.
Az isteni kinyilatkoztatást és az arra adott személyes, illetve közösségi válaszokat értelmező előadók között találkozhatnak az érdeklődők Udvardy György veszprémi érsekkel, valamint Varga László kaposvári megyéspüspökkel, és betekintést nyerhetnek az életüket hivatásként élő szerzetesek istenközeli mindennapjaiba is.
Előadások, előadók és időpontok:
szeptember 20.
Művészet: ahogyan az ember keresi Istent (Heidl György vallástörténész)
Isten szól az emberhez (Puskás Attila római katolikus pap, egyetemi tanár)
október 18.
Hivatásként élni az életet (Baán Izsák bencés perjel)
Az élet nőként és férfiként (Versegi Beáta Mária, a Nyolc Boldogság Közösség pécsi rendházának vezetője)
november 15.
Az egyéni imádság útjai (Varga László kaposvári megyéspüspök)
Közösségi imádság: az Egyház imája (Udvardy György veszprémi érsek)
A szabadegyetemi előadások – melyek látogatása ingyenes – minden alkalommal 18 órakor kezdődnek a pécsi Magtár Látogatóközpontban.
Forrás és illusztráció: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria