A hétvégén zárul a szeged-felsővárosi Szent Miklós-plébánia jubileumi éve, amely során a városrész hitbuzgalmának nyolcszáz éves évfordulóját ünneplik. A héten a Szent Miklós Napok keretében kulturális programokkal, városon belüli zarándoklattal és templomi orgonakoncerttel készülnek a december 7-i templombúcsúra. A templom védőszentjének ünnepén a záró szentmisét Michael Wallace Banach magyarországi apostoli nuncius celebrálja latinul nyelven. A prédikáció tolmács közreműködésével hangzik majd el.
Serfőző Levente plébános, oktatási püspöki helynök a jubileumi év elején, 2024. december 8-án indította útjára a Szent Miklóst ábrázoló zarándokikont, amelyet Pataki-Pankotay Beáta ikonfestő munkája. Az ikon a jubileumi évben házról házra járta végig a plébániai közösségeket, hogy végül a pápa nagykövete által bemutatott szentmisén kerüljön ünnepélyesen végső helyére.
A jubileumi év alatt 140 helyszínen több mint 650 imádkozó lélek vette körül a zarándokikont: családok, egyedülállók, közösségek imádkozták át. Azon túl, hogy otthonról otthonra vándorolt, nyári táborban, lelki gyakorlaton, kiscsoportos foglalkozásokon is jelen volt. A közösség egészét bejárta – mondta el az oktatási püspöki helynök. A zarándokikonhoz imafüzet is készült, benne négy különböző lelkiségű imaalkalommal. A kreatív imákhoz a hívek a YouTube-ról kereshetik ki az illő zenét.
„Szent Miklós az utazók, a hajósok és a szegények védőszentje, tisztelete a keleti keresztények körében a legnagyobb. Mielőtt nagyobb útra mennek, rendszerint Szent Miklós közbenjárását, pártfogását kérik. Bárki bizalommal fordulhat hozzá, hiszen végső soron mindannyian úton vagyunk” – fejtette ki a plébános.
Serfőző Levente egyrészt a közösség identitásának megerősítése céljából indította útjára a zarándokikont, másrészt tiszteletadásként a templom védőszentje iránt, aki jóval régebb óta vigyázza a felsővárosi híveket, mint azt a legtöbben gondolnák. Már azelőtt Szent Miklós volt a környék patrónusa, hogy a jelenlegi templomot felépítették volna.
Noha a török és a tatár miatt megszakításokkal, de a katolikus jelenlét 800 éves Felsővároson: eredetileg is egy Szent Miklós-templom állt itt. Később az itt letelepedő domonkosok is Szent Miklós oltalmába ajánlott templomot építtettek a régi romjaira, ahogyan az 1720-as években visszatelepülő minoriták ugyancsak Szent Miklós tiszteletét vitték tovább, amikor felépítették a mai templomot – részletezte Serfőző Levente. „A jubileumi év több alkalmat adott arra, hogy megéljük a közösséget: családi napot, római zarándoklatot és jubileumi bált is rendeztünk. Olyan élményekkel ajándékozott meg bennünket a Jóisten, amelyek összehoztak minket. Megtapasztaltuk, hogy tudunk együtt beszélgetni, imádkozni, ünnepelni. Az ikon által pedig egy évig Szent Miklós zarándokolt házról házra. Most mi jövünk! A templomban állandó helyet kapván mindenki előtt megnyílik a lehetőség, hogy elzarándokoljon ehhez a mélyen átimádkozott ikonhoz, és Szent Miklós közbenjárását kérje” – fogalmazott Serfőző Levente.
Forrás: delmagyar.hu/Szeged-Csanádi Egyházmegye
Fotó: Merényi Zita; Karnok Csaba
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


