Engedjük be szívünkbe az élet Urát! – Ferenc pápa apostoli látogatásának harmadik napja

Hazai – 2023. április 30., vasárnap | 23:01

Az alábbiakban Ferenc pápa 41. nemzetközi apostoli útjának, háromnapos magyarországi látogatásának utolsó napját foglaljuk össze.

Ferenc pápa háromnapos magyarországi apostoli látogatásának csúcspontjaként április 30-án, vasárnap délelőtt szentmisét mutatott be a budapesti Kossuth téren; a szertartás vezetését megosztva Erdő Péter bíboros, prímással.

A hivatalos közlések szerint ötvenezren vettek rész a liturgián, ebből harmincezren voltak a Kossuth téren. Beszámolónkat és a Szentatya beszédét IDE KATTINTVA olvashatják. A szentmise végén Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesi érsek mondott köszönetet a Szentatyának, ennek szövege IDE KATTINTVA érhető el. A liturgia végén Ferenc pápa elimádkozta a Regina caeli imádságot, pápa szentmise végén elhangzott beszédét IDE KATTINTVA találják.

„Jól fel vagyunk tarisznyálva” – A Kossuth téri pápai szentmisén résztvevők élményeiből válogattunk. Összeállításunkat IDE KATTINTVA érik el.

Délután Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Információs Technológiai és Bionikai Karán az egyetemi és a kulturális élet képviselőivel találkozott. Kuminetz Géza, a PPKE rektora köszöntötte a Szentatyát. Ezt követően tanúságtételek hangzottak el.

Ferenc pápa beszédét és a találkozóról készült összefoglalónkat IDE KATTINTVA olvashatják.

Április 30-án 18.09 perckor a pápai repülőgép felszállt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Ferenc pápa ezzel befejezte 41. nemzetközi apostoli útját.

Ferenc pápa apostoli útjáról Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek beszélt munkatársunknak. Gondolatait IDE KATTINTVA érik el. Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is nyilatkozott, szavait IDE KATTINTVA olvashatják.

Szerző: Baranyai Béla

Fotó: Merényi Zita, Lambert Attila, Csapó József, Turjányi Tuzson, Zuggó Zsolt

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria