Imádság és szeretetszolgálat – Lelkinapot tartott a Szent Erzsébet Karitász Központ Budapesten

Hazai – 2025. október 19., vasárnap | 19:52

Az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye mintegy háromszáz karitászmunkatársa és önkéntese gyűlt össze október 18-án a budapesti Szent István-bazilikában közös lelkinapra, amelynek vezetője, akárcsak egy évvel korábban, Varga László kaposvári megyéspüspök volt.

Marik Gergely, a Szent Erzsébet Karitász Központ igazgatója a résztvevőket köszöntve arra bátorított mindenkit, hogy nyitott szívvel figyeljen arra, amit az elmélkedések és imádságok során a Lélek mondani szeretne.

„Imádkoztatok értem?” – kérdezte az egybegyűlteket Varga László kaposvári megyéspüspök,  felvezetve ezzel elmélkedésének témáját, amely a karitászosok életének talán leglényegesebb kérdése: a szeretetszolgálat és az imádság kapcsolata.

A püspök gondolatait Mária és Márta történetére fűzte fel, amelyben kétféle lelkület jelenik meg: az egyik szeretetből szemléli Krisztust, a másik szeretetből sürgölődik érte. Mindkét lelkület fontos, ugyanakkor

Máriának a szemlélődő szeretetet tettekre kell váltania majd, Mártának pedig meg kell tanulnia belépni a szemlélődés csendjébe.

Varga László idézte Szent II. János Pál pápát, aki úgy fogalmazott: az Egyház sokszor az aktivizmus eretnekségének esik áldozatául.

„Több időt kell eltölteni a forrásnál” – hangsúlyozta a püspök –, vagyis imádságban, ami az Istennel való szeretetkapcsolat. Ha az imát és az aktivitást sikerül egyensúlyba hozni, akkor Krisztus öröme és békéje határozza meg a szeretetszolgálatot.

Az imádságban mindenki kezdő”

– tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy az imaéletet mindennap újra kell kezdeni. Ha az ima hitből és szeretetből fakad, és Isten kerül a központjába helyettünk, akkor az „hegyeket tud megmozgatni”.

„Jó gyakorlást kívánok!” – zárta elmélkedését derűsen Varga László.

Ennek szellemében az elmélkedés után csendes szentségimádás, majd szentmise következett, amelyen a kaposvári megyéspüspökkel koncelebrált Écsy Gábor, korábbi országos és egyházmegyei karitászigazgató; Bajzáth Ferenc, aki a Szent Erzsébet Karitász Központot a rendszerváltáskor újjászervezte, és Michels Antal budapest-józsefvárosi plébános is, valamint jelen volt Csorba Gábor diakónus, aki korábban szintén igazgatója volt a főegyházmegyei karitászközpontnak.

A lelkinap a hálaadás jegyében ért véget: a karitászközpont emléklapokkal köszöntötte azokat az önkénteseket, akik öt, tíz, tizenöt, húsz, huszonöt, harminc, harmincöt, negyven vagy akár immár negyvenöt éve szolgálják az Urat a szegényekben, a plébániai karitászcsoportok tagjaiként.

Különleges pillanat volt ez amiatt is, mert az oklevelek átadásakor a jelenlegi és a három korábbi egyházmegyei karitászigazgató is személyesen gratulált a mintegy 160 jubiláns önkéntesnek.

Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria