Karácsony mindenkinek – Beszámoló a magyarországi Sant’Egidio közösségek ünnepi ebédjeiről

Hazai – 2022. december 26., hétfő | 17:00

Karácsonykor a Sant’Egidio közösség asztalt terít szegény barátainak. Monoron és Szegeden plébánián, Pécsett a ciszterci Nagy Lajos Gimnázium dísztermében, Budapesten a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban és a plébánián várták karácsonyi díszbe öltözött, terített asztalok a közösség szegény barátait december 25-én. Szőke Péter, a közösség magyarországi referensének írását közöljük.

Karácsony napján a Sant’Egidio közösség immár pontosan negyven éve asztalt terít szegény barátainak. Először a római Santa Maria in Trastevere-bazilikában került sor erre 1982. december 25-én. A vendégek száma ekkor még az ötvenet sem érte el. Főként az ősi, egykor feltehetően Péter és Pál apostolok lakhelyéül is szolgáló Trastevere-negyedben lakó idősek ültek asztalhoz Vincenzo Paglia plébános és santegidios fiatalok társaságában.

A templomban rendezett szeretetlakoma nem új az Egyházban: a kereszténység hajnalán az eucharisztia ünneplését agapé követte, ahol a tehetősebb hívek megvendégelték a szegényeket.

Együtt enni-inni valakivel ledönti a társadalmi válaszfalakat – erre maga az Úr Jézus adott példát, amikor együtt evett bűnösökkel, vámosokkal, cédákkal, nem kis botrányt okozva ezzel.

A Sant’Egidio karácsonyi ebédei 1982 óta nagyot nőttek. A világjárvány előtti utolsó évben több mint kétszázezer ember telepedett le a Földet képzeletben körülölelő asztalhoz négy földrész számtalan nagyvárosában, de éppen így kis afrikai falvakban is.

A karácsony mindenkié: szólt a mottó idén is. Lázadás ez a korszellem, a „kiselejtezés kultúrája” ellen, amely gyenge emberi életek sokaságát veti meg és el, kezdve az idősek, a gyermekek, betegek, szegények életén. A legkegyetlenebb selejtezést a háború végzi, amely gazdasági vagy – sokszor csak vélt – nemzeti érdekek oltárán tengernyi emberáldozatot követel.

Az idei karácsonyi ebédek – legalábbis Európában – Ukrajna iránti szolidaritás jegyében teltek. „A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad” – az elsötétített városokban Izajás próféta szavait senki nem olvashatja egyszerű metaforaként. A karácsonyi asztalnál minden európai helyszínen ültek ukrán menekültek is.

Magyarországon Budapesten, Monoron, Pécsett és Szegeden is voltak a Sant’Egidio lelkiségében rendezett karácsonyi ebédek; Monoron és Szegeden plébánián, Pécsett pedig a ciszterci Nagy Lajos Gimnázium dísztermében. Budapesten a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban és a plébánián várták terített és karácsonyi díszbe öltözött asztalok a közösség szegény barátait.

A vendégek korántsem csak hajléktalanok voltak. Olyan családok is eljöttek, akiknek idén tényleg semmilyen ünnepi falat nem jutott asztalára. Így panaszolta szégyenkezve egy négygyermekes apa, hogy az idén még a legkisebb ajándék is meghaladta anyagi lehetőségeiket. A családok számára az ebéd végén szétosztott élelmiszer- és ajándékcsomagok az idén különösen sokat számítottak. De voltak kárpátaljai és Ukrajna más térségeiből érkezett menekült családok, akiket a közösség fogadott be bérelt lakásokba. Köztük volt egy 38 éves anya, aki művesekezelést kap egy budapesti kórházban, tizenéves lányával, aki a budai ciszterci Szent Imre Gimnáziumba jár, ahol befogadták őt.

Budapesten az ünneplés szentmisével kezdődött, amelyet Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök mutatott be, aki azután nem sietett tovább, hanem együtt evett fedélnélküli emberekkel az egyik asztalnál.

Szentbeszédében arról szólt, hogy a Megváltó másképpen és máshová érkezett, mint ahogy mi vártuk volna. Nem Rómában, és még csak nem is Jeruzsálemben jött a világra, ahol a napkeleti bölcsek keresték. Az egészen marginális, szegényes Betlehemben született, ahol a szívek többsége nem volt nyitott, ezért nem volt hely a Szent Család számára semmilyen szálláson.

Karácsonykor kiderül, hogy ember és ember között nincs különbség, hacsak nem az az egy, hogy nyitott szívvel élünk-e, vagy sem.

Az újszülött Jézusnak szüksége volt szülei és a pásztorok gondoskodására. Ám ez a gondoskodás nem egy pillanatra szól csupán: Istenről folyamatosan gondoskodnunk kell és lehet is a szegényekben – mondta Mohos Gábor püspök. Felidézte Kalkuttai Szent Teréz anya életének egy epizódját, aki a pápához volt hivatalos, de útközben találkozott egy hajléktalannal, és emiatt késett: „Mondjátok meg a Szentatyának, hogy elnézést a késésért, de Jézussal találkoztam az úton.”

A budapesti ebédre a Kapuvári Ízvadászok 250 adag étellel készültek, akik Rómában is otthon vannak, hiszen vízkeresztkor a Vatikán mellett a szabadban főznek négyszáz szegénynek. A menü – tűzforrón fölszolgált – újházi tyúkhúsleves és natúr csirkeszelet volt gombamártással és rizzsel. Desszertnek pedig bejgli és csodásan csomagolt, ajándéknak is beillő kókuszgolyó. Ez utóbbiból egy iraki kurd menekült, Karosh és magyar barátnője, Andrea készített barátságból kétszázötven darabot.

Karosht a közösség még 2015-ben, a bicskei menekülttáborban ismerte meg: azóta megtanulta a nyelvünket, fodrászatot nyitott, és vissza szeretne adni másoknak abból a segítségből, amit ő is kapott.

A betlehemi jászol köré az Úr odavárja a megsebzett emberiséget.

A vendégek valamennyien ezt az emberiséget képviselő, fájdalmas életutak megjelenítői: „Süni”, e sorok írójának húsz éve barátja, aki jelenleg egy hajléktalanokat ellátó egészségügyi intézmény lakója, annyira várta a találkozást, hogy a vége felé szinte már naponta kérdezgette, mikor lesz. Sz., aki sok évet élt az utcán, és hatalmas örömöt okozott neki, hogy a püspöki asztalnál ülhetett és hitről beszélgethetett a püspök atya társaságában, egy másik hajléktalannal, aki számos helyet fejből és pontosan idézett a Bibliából, már-már asztali disputává téve az ebédet. Az ebédeken törzsvendég egy tatárszentgyörgyi család: nagy öröm azt az E.-t mosolyogni látni, akinek a sorozatgyilkosok 2009-ben fiát és unokáját is megölték. És ott voltak olyan idősek is, akik életük végét intézményekben, családból kiszakítva élik le – hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy terített ünnepi asztal, családias, szeretetteljes légkör nemcsak a hajléktalanokat, de őket sem várja máshol karácsony napján. A legtávolabbról érkezett vendégek egy pakisztáni és nigériai menekült család volt.

A karácsonyi ebédeket megelőzte a Szegények Angyalai kampány: lehetőség volt ajándékot készíteni egy-egy rászorulónak, vagy az ebéd megvalósításában segíteni. Itt szeretnénk köszönetet mondani annak a több mint száz angyalnak és segítőnek, akik nélkül ez a közösségi ünnep nem valósulhatott volna meg így, akik nélkül nem lehetett volna ennyi szegény embernek örömet szerezni. Nemcsak a vendégek, hanem a segítők is nemzetközi brigádot alkottak, hiszen volt közöttük Princeton-ösztöndíjas tunéziai diáklány és francia jogtudós egyaránt. Persze sok magyar is eljött, köztük a Fiatalok a Békéért mozgalom tagjai, hiszen asztalt teríteni egy szegénynek a békét építő gesztus.

Monoron a Magyar Kurír olvasói által jól ismert Fodor Réka doktornő, Afréka beszélt arról, hogy mennyire meg kell becsülnünk az ünnepet és a barátságot, mert a föld számos pontján, ahol ő gyógyít betegeket, az élet nehezebb, mint nálunk; az afrikaiak mégis tudnak mosolyogni, énekelni, táncolni. Ezt a vele lévő Jane és Trinity, két nigériai diáklány nyomban be is mutatta.

A monori vendégek az afrikai énekeket ugyanolyan örömmel fogadták, mint az ebéd előtti imádságon a Liszt-díjas Mocsári Károly orgonajátékát.

Pécsett az ebéd után a közösség tagjai és barátai ajándékot és finom falatokat vittek a külvárosban rendkívül rossz körülmények között élő embereknek, akiket év közben a fiatalok hetente látogatnak. De aki az ebédre érkezett esetleg meghívó nélkül, annak is jutott végül egy hely az asztalnál, és ajándék: nem kellett, nem szabad senkit üres kézzel elküldeni.

Szegeden idén volt a harmadik alkalom, hogy karácsony napján ebédet szerveztek az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánián. Huszonnyolc – főként idős, egyedülálló, vagy hajléktalan – vendég érkezett, és egy rossz anyagi körülmények között élő család két gyermekkel. Az ünnepi Szentmisét Thorday Attila plébános mutatta be, melyet egy szép zenés műsor követett, majd az ebéd és ajándékozás. Az ebéden részt vett Perlaki Flórián atya is.

A karácsony családi ünnep. Még a leginkább elfoglalt emberek is igyekeznek ilyenkor mindent félretenni, és együtt lenni a családdal, esetleg ritkábban látott rokonokkal. Az idei pécsi ebéd gyönyörű tapasztalata volt, hogy egész családok jöttek el karácsony első napján segíteni, leülni a szegényekkel: olyan szülők, akik évek óta hűségesen eljártak ezekre az alkalmakra, most már gyermekeiket is hozzák, akik angyal módjára járnak körül az asztalok között, mosolyt, ajándékot, ízletest ételt kínálva…

A Sant’Egidio ebédjei nem „ételosztás” a szegényeknek, hanem közös, ünnepi ebéd. XVI. Benedek pápa mondta egyszer a közösség római menzáján:

Itt összekeveredik az, aki szolgál azzal, akit szolgál, de az első helyek a leginkább szükséget szenvedőké.”

Ferenc pápa később így egészített ki ezt: „Kettejük között feszültség van, amely ölelésben oldódik fel. Ki a főszereplő? Aki szolgál, vagy akit szolgál? Egyik sem, hanem az ölelés.”

A közösség karácsonyi ebédje alkalom a hálaadásra, arra, hogy tudatosodjon bennünk nem csak az, amit adunk, hanem az is, amit kapunk. Együtt lenni nem magától értetődő: két karácsony kimaradt a járvány miatt. Idén pedig háború van a szomszédunkban: a Sant’Egidio szétszakított családokat is vendégül látott. Mert a keresztény közösség hivatása, hogy családja legyen azoknak is, akiknek nincs családja.

Forrás: Sant’Egidio közösség

Fotó: Merényi Zita; (a monori fotót Greguss Anna, a pécsit Mohay Réka készítette)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria