Tovább folytatódnak a készületek a virágvasárnapi passiójátékra Veszprémben

Hazai – 2023. március 23., csütörtök | 10:32

A virágvasárnapi élő passiójátékra való készülődés új szakaszához érkezett. Az eddigi kiscsoportos próbákat követően március 15-én teljes szereplős próbára gyűltek össze a lelkes önkéntesek Veszprémben.

Napindítóként Udvardy György veszprémi érsek osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel és megköszönte a szolgálatra szánt idejüket, imádságukat, energiájukat. Elmélkedésében többek között arról beszélt, hogy míg az Ószövetségben a csoda szó nem található meg, napjainkban ez a fogalom jelen van hitünkben. Az Ószövetségben a csoda az Isten jelenléteként szerepel. Ezt a jelenlétet szeretnék a szolgálattal megeleveníteni mind a szereplők, mind a nézők számára. Hisznek abban, hogy az élő passiójáték formálhatja minden résztvevő személyes és közösségi életét is.

A nap folyamán elsőként az elkészült ruhák próbájára került sor, így mindenki magára ölthette a szerepének megfelelő ruhát. A próba lehetőséget biztosított arra is, hogy a szituációk, mozgások és szövegek gyakorlása mellett lélekben is készülhessenek Jézus utolsó útjának megjelenítésére.

A szervezők szeretettel hívják az érdeklődőket, hogy tartsanak velük, és április 2-án vasárnap 15 órai kezdettel legyenek részesei a passiójátéknak.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria