„Bízhatunk a Szentlélek jelenlétében” – Alois testvér a wrocławi taizéi találkozón

Elmélkedéseinek magyar fordítását a taizéi közösség oldalán is olvashatjuk.

„Nagy öröm együtt Wrocławban, újra Lengyelországban lenni, ahol már négy európai találkozót rendeztek: kettőt itt, egyet Varsóban, és legutóbb pedig Poznanban. (...) szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik befogadnak minket. Milyen gyönyörű vendégszeretet! Az, hogy minden fiatalt sikerült a családoknál elszállásolni, az evangélium jele – mondta december 28-án este Alois testvér.  

„Mi, akik most itt összegyűltünk, sokféle nemzetet, népet és véleményt képviselünk. Ez a sokféleség nem akadályozza meg a közösség megtapasztalását. Éppen ellenkezőleg,  számunkra ez kétségkívül szoros kapcsolatban áll Isten szándékával: Isten akar összegyűjteni minket egységben, Krisztus által, aki közösség. És ez a sokféleségben levő egység a tanúbizonyság, amely túllép az Egyház határain. A mai világ kihívásai és az európai kontinens számára nehéz idők közepette is megpróbálhatjuk a közösség üzenetét tovább hordozni.

1989-ben itt voltunk, Wrocławban. Történelmi pillanat volt. A lelkesedés és a szabadság szele fújt, és reményt teremtett. Ma, a bizalom zarándoklatának ez az új állomása nehezebb körülmények között valósul meg. Emiatt ez a találkozónk még fontosabb: növelni akarjuk az egységét és a szolidaritást, hogy még jobban kifejezzük felelősségünket a világ iránt. Ebben az egységben és szolidaritásban akarunk élni, és szeretnénk, ha ebben a legszegényebbeknek is helyük lenne – hangsúlyozta Alois testvér. – A vendéglátó plébániákon olyan emberekkel találkoztok, akik segítenek a társadalomból kirekesztetteken vagy betegeken, akik foglyokat, külföldieket és más, nehéz helyzetben levőket látogatnak meg. Ők a remény jelei.”

„Higgyünk abban, hogy Isten vezet minket. Isten arra késztet, hogy a félelmet hagyjuk magunk mögött, hogy beléphessünk a bizalmába. Ha bízunk Istenben, másokban is bízunk. Ez az Istenbe vetett bizalom arra késztet, hogy hagyjuk magunk mögött hamis biztonságunkat. Bízhatunk a Szentlélek jelenlétében. Bátorságot ad nekünk a gondok között, és megajándékoz találékonysággal, amelyre szükségünk van az emberiség történetének ebben a szakaszában, ahol minden szédítő sebességgel változik. Igen, Isten arra ösztönöz bennünket, hagyjuk el félelmeinket, és lépjünk az ő bizalmába” – hangzott el a wrocławi találkozó első estéjén.

* * *

„Taizében mély hatással van ránk, amikor látjuk, milyen sokan elköteleztétek magatokat a teremtés megőrzése, az élet sokféleségének védelme és életmódotok leegyszerűsítése mellett. Az én nemzedékem nevében is, bocsánatotokat kell kérjük, hogy ezt a felelősséget ennyire elhanyagoltuk. A fogyasztóbarát életmód túl sok helyet foglal el életünkben, mintha a boldogság csak ettől függne. Arra ösztönöztök minket, hogy változtassuk meg életmódunkat, hogy ezáltal józanabbak legyünk, a legfontosabbakra összpontosítva” – mondta Alois testvér december 30-án.

Hétfő esti elmélkedésében egy önkéntesről beszélt, aki már több hónapja Taizében él. „Japánból származik, és olyan csoport munkájában vett részt, amelyek segítséget nyújtottak a fukusimai térség szökőáráldozatainak. Még mindig hallom a szavát: »Olyan sok ember vált gyökértelenné, mindenüket elvesztették.«

Szembesülve a szenvedéssel, néha oly tehetetlennek érezzük magunkat. Ne felejtsük, hogy az imádság olyan út, amely mindig nyitott előttünk. Megváltoztat-e valamit a másik személy vagy a megpróbáltatás Istenre bízása? Nem tudjuk, és szerencsére nem tudjuk megmérni, hogy Isten az imáinkra pontosan hogyan is válaszol. Isten messze meghaladja a számításainkat. De egy dolog biztos: ha mindent Istenre bízunk, mély szolidaritásba lépünk szomszédunkkal. Ebben a szolidaritásban egyesülünk Krisztussal, aki ma szenved azokkal, akik megpróbáltatásokat szenvednek.

Az imádkozás elindít minket az úton; felelőssé tesz minket másokért és önmagunkért. Amikor imádkozni kezdünk, lehet, figyelmetlenek vagyunk, vagy úgy találjuk, hogy a nehezen találjuk. Emlékezzünk arra, hogy a legbensőbb énünkben ott van Krisztus Jézus, és hogy ismer minket. Lehet, hogy imádságunk nagyon szegényes, de ő megérti a szívünket. Akárcsak egy pillanatra is, merjünk megpihenni vele, egyedül vagy a másokkal együtt a közös imádság szépségében...”

Forrás és fotó: taize.fr

Magyar Kurír