Nemcsak áteredő bűn van, hanem áteredő szeretet is – 25 éves a Katolikus Börtönlelkészi Szolgálat

Hazai – 2025. december 5., péntek | 18:08

A Katolikus Börtönlelkészi Szolgálat alapításának 25. évfordulója alkalmából Sitkei Lukács börtönpasztorációért felelős diakónus írását a Kaposvári Egyházmegye adta közre.

„Börtönben voltam, és fölkerestetek”
(Mt 25,36c)

Az idézett szentírási szakasz Krisztus irgalmának világos megnyilvánulása a bűnös ember felé. Nemcsak azokat keresi föl a lelkész képében Krisztus, akik fogvatartottak, hanem azokat is, akik velük és értük dolgoznak, szolgálnak a büntetés-végrehajtás intézményrendszerében. Ők mindnyájan – fogvatartottak és dolgozók, együtt – börtönben vannak. A börtön terhei, bár eltérően, de mindnyájunkra hatnak és nehezednek.

Isteni kegyelem, hogy az ilyen terhelt körülmények között szolgálatot teljesítőkhöz is odalép Krisztus, és velük van, kíséri őket. Éppen úgy, ahogyan az evangélium szerint a feltámadott Jézus Krisztus az emmauszi úton a tanítványok mellé szegődött. Első dolga volt, hogy meghallgatta őket.

„Mi történt?” – teszi fel a kérdést Jézus az emmauszi tanítványoknak. A börtönlelkészek is felteszik ezt a kérdést: „Mi történt, miben segíthetek?” A szeretetteljes odafordulás nyitja meg a szívek ajtaját. Ezekiel próféta könyvéből tudjuk, hogy Isten új szívet akar adni mindenkinek, még a börtönben lévőknek is. Újra és újra ajánlatot tesz az embernek arra, hogy a bűn által megkövült szívét kivehesse az ember mellkasából, és helyette szeretettől dobogó, hússzívet adhasson neki.

Az erre való rávezetés a lelkipásztorkodás része. Kizárólag egyházi felhatalmazással, a missziós evangéliumi szabadságával végezhető szolgálat, amelyet a börtönökben is végezni kell.

Hazánkban a 2000-es évtől beszélhetünk formalizált börtönlelkészi szolgálatról. Ekkortájt alakult ki az egyházak közös megegyezésével, hogy mely büntetés-végrehajtási intézményekben mely felekezet látja el a börtönlelkészi szolgálatot. Magyarország lakossága felekezeti megoszlásának figyelembevételével a Katolikus Börtönlelkészi Szolgálat adja a legtöbb börtönlelkészt. A Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet börtönlelkészi szolgálatát a Katolikus Egyház látja el, mely a börtönlelkészt delegálja az intézménybe, aki az egyházmegye diakónusa, inkardináltja.

Az évek során alakul ki, hogy a katolikus börtönlelkészi kar szakmai felügyeletét Bíró László egykori tábori püspök, korábbi katonai ordinárius kapta meg, majd a katolikus börtönlelkészi karnak mint a Magyarországi Katolikus Egyházon belüli sajátos szolgálati ágnak mélyebb integrálását, szakmai vezetését Berta Tibor honvéd dandártábornok, tábori püspök, Magyarország katonai ordináriusának feladatává tette a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.

A börtönlelkészi szolgálat nem lenne eredményes a missziósoktól kapott segítség és támogatás nélkül. Kifejezetten gyümölcsöző a magyarországi Cursillo mozgalom börtöncursillo ágának és fáradhatatlan önkénteseinek szolgálata a hazai intézetekben. Ez vezetett oda, hogy Magyarországon – a brazíliai Cursillóból születetten – megnyílhattak a börtönökben, egyes intézetekben a vallási körletek.

A katolikus börtönpasztoráció régi szereplője a Mécses Szeretetszolgálat is, amely levelező szolgálatával és Szent Jobb Lator börtönújságával, valamint karácsonyi csomagjaival jelentősen segíti az egyes börtönlelkészek intézetben végzett lelki gondozói munkáját.

Új színfolt a katolikus börtönpasztorációban a Szeretet Misszionáriusai – Teréz Anya Nővérei – pápai jogú női szerzetesrend evangelizáló szolgálata, valamint a Fazenda da Esperança missziója. Mindkettő a fogvatartottak szabadulását követő és az utógondozásukban is szerepet vállalni kész közösség, akik pillanatnyilag Magyarországon csak a kaposvári börtönben szolgálnak.

A fogvatartottak körében jelentkező szociális problémák megoldásában – különösen Kaposváron – segít a Katolikus Karitász és az Egyházmegye.

A börtönpasztorációban végzett evangelizációt támogatja az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség és Csiszér László zenei dicsőítő csapata is, valamint a „Börtön Alpha” program is értékes támogatást nyújt a börtönlelkészi szolgálatoknak.

Ez a széles körű katolikus missziós stáb folyamatosan imádkozik a fogvatartottak mellett a büntetés-végrehajtási intézetek személyi állományáért is. Ennek a szüntelen imának is köszönhető, hogy számos fogvatartott járul szentségekhez, keresztelkednek, elsőáldozók és bérmálkozók lesznek, valamint rendszeresen szentgyónáshoz járulnak. Következetesen részt vesznek a börtönkápolnákban bemutatott szentmiséken, szentségimádási alkalmakon, rózsafüzér imádságokon, egyéb vallási foglalkozásokon, hittanórákon.

Lenyűgöző lelkipásztori élményekben lehet része a börtönlelkészi kar tagjainak és a szolgálatukat támogatóknak, amikor azt látják, hogy Isten ma is csodálatosan működik az emberek szívében – még azok esetében is, akik perifériára sodródtak, akiknek „priuszuk” van. A börtönpasztorációban többször lehetünk tanúi életet átformáló, tartós megtéréseknek.

Varga László kaposvári megyéspüspök egyik szentbeszédében így fogalmazott a Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet Szent Lénárd börtönkápolnájában, a fogvatartottaknak bemutatott szentmisén: „…hiszem, hogy nemcsak áteredő bűn van, hanem áteredő szeretet is…” 

A katolikus börtönlelkészi szolgálat elmúlt 25 évében ez az áteredő szeretet mutatkozik meg – különösen abban is, hogy a büntetés-végrehajtási szervezet valamennyi szintjén a személyi állomány támogatását élvezhetik az egyházak, hiszen látják, hogy a szabad vallásgyakorlás az intézetek békéjéhez járul hozzá. A békés fogvatartottak nagyobb eséllyel eredményeznek eseménytelen, nyugodt szolgálatot a büntetés-végrehajtási intézetek hivatásos munkatársai számára.

Mindezekért hálásan köszönjük a büntetés-végrehajtási szervezet valamennyi munkatársának az áldozatos munkáját, hivatástudattól áthatott szenvedélyes és szakszerű szolgálatát.

Fotó és szöveg: Sitkei Lukács

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria