A szó emberei (2.) – Major Pius OP: A zene Istenhez emelt

Megszentelt élet – 2021. április 18., vasárnap | 16:03

Kettős jubileumot ünnepel a magyarországi domonkos közösség Szent Domonkos halála és a Magyar Domonkos Rendtartomány alapításának 800. évfordulója alkalmából. A debreceni rendházban élő domonkos közösség plébániai feladatokat is ellát, ahol Górski Jacek OP vezetésével Major Pius, Leszkovszki Pál, Tokodi László domonkos atyák és Dezse Péter domonkos testvér szolgál.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Öröm-hír című lapjának húsvéti számában bemutatták a domonkos szerzeteseket; az interjúkat az egyházmegye honlapja is közzéteszi. A sorozat második részében Majos György Pius OP atyával beszélgetett Kovács Ágnes.

A zenetanár végzettségű Major György Pius 1945-ben született Hódmezővásárhelyen. Mint domonkos pap 1990 óta szolgál Debrecenben. Lelkipásztori feladatai mellett a helyi zenei élet fontos képviselőit és a fiatal zenészeket segíti jelenlétével; koncertjei városszerte ismertek.

Vallásos nevelésben részesült, tízévesen járult először szentáldozáshoz. Évekkel később, 1969-től a II. vatikáni zsinat utáni liturgikus megújulás teljesen elvadította őt a templomtól. Elmondása szerint tíz percnél tovább nem bírta elviselni a szentmisét. A klasszikus zenén felnövő fiatalember vallásgyakorlásának az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő gitáros misék sem kedveztek. A tízéves kora óta a zene különleges világával ismerkedő tehetségre később nagy hatással volt tanára, Szabó András művészdiplomás zongoraművész, aki bámulatos módon arra is képes volt, hogy balkezes zongoraversenyt adjon; ismerte Bartók összes zongoraművét. „Szédítő volt, ahogyan játszott” – fogalmazott Pius atya. Kiváló mestere hatására belelendült a zongoratanulásba.

A gimnázium elvégzése után a szegedi konzervatóriumba járt, majd a diploma megszerzése lehetővé tette, hogy tizenkét éven keresztül zongoratanárként keresse a kenyerét. Az Egyházhoz való visszatérését egy hegedűművész domonkos barátjának köszönheti, akivel még a konzervatóriumban ismerkedett meg, és aki a belvárosi templomban szolgált káplánként. Meghívta Györgyöt az egyházközségben működő kisközösségbe, ahol imádkoztak érte, hogy el tudja fogadni a zsinat utáni előírás szerint celebrált szentmisét, és végül, ahogy fogalmazott,

„valahogy beszelídült” a templomba.

Huszonnégy éves volt, amikor be tudta fogadni a Szentlélek ajándékainak kegyelmét is.

A gondolataiban már a szerzetesi szolgálatot dédelgető zenetanár gyakran engedélyt kért a szegedi belvárosi templom plébánosától, hogy gyakorolhasson az orgonán: az orgonaművészet alapját, Bach orgonaműveit szerette volna megismerni. Közben jelentkezett a bencésekhez, de mint mondja, köszönettel tartozik az akkori elöljárónak, hogy elutasította őt, mert így rátalált az igazi helyére. „Azt mondják, nem mi választjuk a domonkos rendet, hanem Szent Domonkos választ bennünket” – mondta Pius atya. Teológiai tanulmányait a szegedi szemináriumban végezte el.

Az első szeminarista éve után Bergou Géza Imre OP felvette a rendbe, majd nála tette le az örökfogadalmát is, és – az újjászületést jelképezve – V. Pius pápa után a Pius nevet vette fel. Mindez a szerzetesrendek szétszóratásának idején történt.

Útkeresés volt ez, és a zene Istenhez repítette a lelkemet. Ez vezetett a szerzetes papi hivatáshoz.”

Bach minden szerzeménye után azt írta (latinul) a kottalapra, hogy Istené a dicsőség. Amikor Haydnt megtapsolták a Teremtés című oratórium bemutatója után, szembefordult a közönséggel, és az ég felé mutatott. Mélyen hívő ember volt – hangsúlyozta Pius atya. – Beethoven is hitt Istenben, Chopin szentségekkel megerősítve tért haza Teremtőjéhez. Liszt Ferenc édesapja, Liszt Ádám is ferences szerzetesnek készült. Amikor apa és fia koncertkörúton Európát járták, egyszer csak Ferenc az apja elé állt, és közölte vele, hogy pap szeretne lenni. Liszt Ádám szelíden lebeszélte fiát erről a gondolatáról, és azt mondta, hogy az ő hivatása a zene, abban fogja dicsőíteni Istent. A fiatal Liszt Ferenc húszéves korában négy órákat töltött a templomban az Oltáriszenteség előtt. Koncertkörútjait harmincnyolc éves korában fejezte be, majd tíz évet Weimarban töltött, végül Rómában telepedett le. Ott magára öltötte a papi reverendát, amit többé nem vett le, végezte a breviáriumot, a rózsafüzér imát. Budapesten, a Liszt Ferenc-múzeumban látható a breviáriuma, a szemüvege és a rózsafüzére. Amikor letelepedett Rómában, az első szállása a domonkos kolostorban volt, ahol kapott egy cellát, egy pianínót, azon komponált további műveket, köztük több egyházzenei műve is született. Fő alkotása a Krisztus című oratóriuma – hangzott el az interjúban.

Pius atya zenei tehetségével debreceni közösségének lelkét is Istenhez emeli, népszerűek a templomkertben tartott nyáresti hangversenyei. A szegedi konzervatóriumban töltött évekből megmaradt a jó kapcsolata Mohos Nagy Éva operaénekessel, aki később a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán az Opera Tanszék vezetője volt. Vele és a tanszék hallgatóival igen nagysikerű estéket tartottak.

Mindig Istennek játszom. A zene mindig Neki szól. Ha leülök a zongorához, közben csak Rá tudok gondolni, és már korán reggel is Neki köszönöm meg az ébredést. Tulajdonképpen ez is egyfajta imádság.

A zongorázást és az imádkozásomat gyakran megakadályozza a gyógyíthatatlan migrénes fejfájásom. Ötven éve szenvedek tőle.

De a legszebb imádság a szenvedés. Szent Pio atyához sokan mentek gyógyulásukhoz kérve az ő közbenjárását, és meggyógyultak. Pio atya azt mondta erre: ha tudnák, hogy a betegségük milyen hatalom, nem kérnék a gyógyulást. Ő ötven évig viselte a stigmákat, Jézus Krisztus öt sebét.

Azt tudom mondani, hogy a fájdalom egyenes úton tart, és erősít a hitben is. Kitüntetésnek kell venni a szenvedést.

Ha az emberek tudnák, hogy a földi szenvedést milyen mérlegen mérik a mennyországban, akkor mindenki csak szenvedni akarna.

Semmire nem vágyom már. Célegyenesben vagyok” – fogalmazott a beszélgetés végén Major Pius OP.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Szabó Dávid

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria