Az ember találjon rá a Jóistenre, életének értelmére és céljára – Átadták a Hit pajzsa díjat

A kitüntetést a kommunizmus áldozatainak emléknapja (február 25.) alkalmából azoknak az élő egyházi személyeknek ítélik oda évről évre, akik a diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz, magyarságukhoz. A díjat Horváth Béla kisgazda képviselő és Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas író alapította 2002-ben.

Az ünnepségen megjelenteket Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza igazgatója köszöntötte.

A díj egyik alapítója, Horváth Béla emlékeztetett rá: tavaly jelent meg az általa összeállított, A Hit pajzsa díj története képekben 2002–2020 című album, az Antológia Kiadó gondozásában. Ennek folytatásaként a Mária Rádió elnöke, Szabó Tamás felkérte őt, hogy indítson el egy műsorsorozatot. Kéthetente közel egyórás műsorban mutatják be a Hit pajzsa díjjal eddig kitüntetett papokat, szerzeteseket. A még élőkkel interjúkat készítettek, a már elhunytakra barátaik, egykori paptársaik, rendtársaik emlékeztek. A tervek szerint a közeljövőben könyv alakban is megjelennek a beszélgetések, a kiadványt Kövér László házelnök anyagilag is támogatja.

Az Országgyűlés elnöke a díjátadón mondott ünnepi beszédében kiemelte: a kommunista diktatúrák áldozatainak sorsa intelem a jövő nemzedékeinek, hogy vértezzék fel magukat a hittel, mert az istentagadásból mindig embertelenségbe torkolló gonoszság soha nem fogy ki a fegyverekből.

A legyőzhetetlen, áttörhetetlen páncél erejét mindig a lélek ereje adja. Erre mutatnak példát Isten közelségében leélt életükkel a Hit pajzsa eddigi és idei kitüntetettjei, akik vállalták a veszélyt, az üldöztetést, a börtönt. Egymás segítségével napról napra haladtak a számukra kiszabott úton, megtették, amit kellett. A Krisztus óta eltelt kétezer év bizonyítja:

Soha nem az győz, akinek a fegyvere erősebb, hanem az, akinek a hite.

Kövér László hozzátette: a múlt újra dörömböl az ajtónkon. A szemünk láttára terjeszkedik egy új szellemi és lelki sivatag, amelyben csak az istentagadó és emberellenes ideológia visszhangzik, amely hamisságot hirdet és a tolerancia jelszavát harsogva valójában ordas, hatalmi és üzleti érdekek mentén szüntetné meg a szólás- és lelkiismereti szabadságot, visszaélve a jogállam eszközeivel családokat szakítana szét, gyermekeket csonkítana meg és elvenné őket szüleiktől. Ez a zsarnokság hatékonyabb eszközökkel rendelkezik, mint az eddigiek, nemcsak az emberek fizikai ellenőrzésére, de a tudatuk formálására, lelkük mérgezésére is. Éppen ezért ma is és a jövőben is nagyon nagy szükség van élő, keresztény közösségekre.

A Parma fidei díj egyik idei kitüntetettjét, Tamás József püspököt Sajgó Szabolcs laudálta. Tamás József Madéfalván született, egy nyolcgyermekes család gyermekeként, 1941-ben, a második világháború poklában. Sajgó Szabolcs atya leszögezte: a nagy család helyettesíthetetlen kincs. Ebben a manapság ritka, nem anyagi gazdagságban indult Tamás József élete. Milyen nagyszerű azoknak a szülőknek az élete, akiket Isten a semmivel nem pótolható kinccsel, az emberi élettel ajándékoz meg! Ekkora családban felnőni, ennyi gyerekkel, egyenesen a menny előszobája lehet, ha minden élet forrásával, Istennel jó kapcsolatot ápol a család. Márpedig a Tamás család jó kapcsolatot ápolt a Teremtővel.

A nyugalmazott gyulafehérvári segédpüspök életútját ismertetve a Párbeszéd Háza igazgatója többször idézte magát a kitüntetettet. Egyik időskori nyilatkozatában így emlékszik vissza szemináriumi éveire: „Mondhatom, hogy töretlen volt, soha meg nem ingott bennem a papi hivatás elkötelezettsége. Csupán a diakónusszentelés előtt volt bennem némi kétely. A gonosznak minden erőlködése, munkálkodása benne van, hogy az embert eltérítse útjától. Bennem is kételkedést próbált támasztani, vajon meg tudok-e felelni, vajon jó lesz-e számomra, nem lenne-e jobb, ha családot alapítanék. De nem volt ez olyan kísértés, amit vérrel, verejtékezve kellett volna leküzdeni.” Tamás József vallja: „A hivatást nem mi választjuk, az igazi hivatás az isteni hívásban mutatkozik meg.” Sajgó Szabolcs atya hozzátette: és aki meghív, az hűséges, és képes hűségessé tenni mindazokat, akiket meghív szolgálatára, ha hagyják magukat. Tamás József hagyta magát, hogy meghívója hűségessé tegye.

Egy alkalommal így jellemezte magát:

Nem csatár vagyok, hanem hátvéd Jézus csapatában.”

A közelmúltban pedig arról beszélt, hogy olvasta Viktor Frankl egyetemisták körében végzett felmérésének eredményét. Arra a kérdésre, mit tartanak életükben a legfontosabbnak, nem azt válaszolták, hogy a nemi ösztönt vagy a vagyonszerzést, hanem sokkal inkább az élet értelme és célja érdekli a fiatalságot a legjobban.

„Tény és igazság az, ha az ember életének értelmét és célját nem találja meg, akkor nagyon nehéz élni, mert csak céltalanul bolyong a világban és értelmetlenné válik minden. Nem tud megvalósítani értékes és szép dolgokat, amivel magának és embertársainak is javára lehet. Prédikációim gondolatmenete mindig ez: az ember találjon rá a Jóistenre, életének értelmére és céljára. Annak, amit Isten értünk tesz és tett – hogy vagyunk, gyermekeivé fogad minket –, legyen gyümölcsöző hatása az emberiségre, és végül minden ember jusson oda, ahol a Jóisten várja” – idézte a püspököt Sajgó Szabolcs, majd így fohászkodott: „A Jóisten éltesse Tamás József püspök atyát, tartsa meg a Hit pajzsán továbbra is a nagy Király hűséges követségében, jóban, rosszban, minden körülmény között, mindhalálig.”

A Hit pajzsa másik díjazottját, Kontra Éva testvért Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár laudálta. Mint fogalmazott, a díjazott azon példaértékű emberek közé tartozik, akik megszentelt életet élnek az Egyház és az emberek szolgálatában. Kontra Éva testvér Istenben bízva, életének minden nehéz pillanatában talpon tudott maradni. Talpon maradt akkor, amikor a II. világháború szétszakította a családját, fiatalon vállalta, hogy egyedül, de itthon marad. Talpon maradt, amikor egy koncepciós perben vele együtt négy vádlottra húsz perc alatt húsz év börtönt rótt ki a kommunista bíróság. Talpon maradt akkor is, amikor Piliscsabán két szociális otthon tizenöt évnyi becsületes vezetése után a köszönet és a békés nyugdíjazás helyett az elbocsátást kapta ajándékul. Egy évvel ezután, 1986-ban az ő vezetésével alakult meg a Magyarok Nagyasszonya Társasága.

A női apostoli élet társasága által fenntartott Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthona 1992-től töretlenül és példamutatóan működik; az intézményt közel harminc évig vezette Éva testvér.

Ő soha nem a könnyű részt választotta. Vallja: a lelkek megnyerése nem prédikációk kérdése. Segíteni kell abban és annyit, amire és amennyire szükségük van az embereknek.

„A Jóisten éltesse kedves Éva testvért és testvérét is, aki Kanadából vállalta a hosszú utat, hogy itt lehessen” – zárta laudációját Fülöp Attila államtitkár.

A Hit pajzsa díjat Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, Sajgó Szabolcs és Horváth Béla adták át Tamás József nyugalmazott gyulafehérvári segédpüspöknek és Kontra Éva testvérnek. Az oklevél mellé járó vörösréz pajzs Madarassy István Kossuth-díjas ötvösművész munkája.

Tamás József köszönő beszédében elmondta, a díjról eszébe jutott egy régi anekdota. Egy lelkipásztor hittanórát tartott, de néhány gyerek késve érkezett meg. Szavaik szerint egy birkanyájat láttak az úton, s a birkák között egy szamarat. Az egyik fiú azt mondta: a szamár akkora volt, mint pap bácsi. Ne mondj már ilyeneket – szólt közbe egy másik gyerek –, pap bácsinál nincsen nagyobb szamár! Tamás József hozzátette, ő a történetet a virágvasárnappal köti össze: a Jézust vivő szamár is tudhatta, hogy az ünnepség, a pálmaágak nem neki szólnak, hanem annak, akit hordoz. Így van ő is a Parma fidei díjjal:

a díjazott a Jóisten, Őt illeti a hála, mert neki köszönheti az életét, azt, hogy megajándékozta őt olyan talentumokkal, amelyekkel szolgálhatta és még mindig szolgálhatja Istent, az embereket, a népet, melybe született.

Kontra Éva testvér annak érzékeltetésére, hogy a Jóisten mennyire a tenyerén hordozta mindig, elmesélte, hogy gyerekkorában, ha a szülei este bementek az ő szobájába, és felkapcsolták a lámpát, bármilyen mélyen is aludt, mindig felébredt. A börtönben éveken keresztül a szemébe világított a lámpa, de ott ahogy letette a fejét, mélyen elaludt.

Amikor pedig 1952-ben Kalocsára került, az elöljárója megengedte neki, hogy a börtönben letegye a szerzetesi esküt. Ez 1952. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján történt. Utána, mint mindig, bement a varrodába dolgozni. Ott volt Mester Margit Mária, az Unum Társaság alapítója is. Alig dolgoztak pár percig, amikor elromlott a transzmisszió. Több szerelő is próbálta, de csak délután, fél órával a műszakzárás előtt sikerült megjavítani. Addig szabadon elmélkedhettek, imádkozhattak.

A Jóistent nagylelkűségben nem lehet felülmúlni

– fogalmazott Kontra Éva testvér.

A díjátadó végén Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök püspöki áldásban részesítette a megjelenteket.

Az ünnepségen elhangzott a Parma fidei díj egyik alapítója, a 2008-ban elhunyt Gyurkovics Tibor Húsvét boldogsága című prózája; Nagy Viktória Angelika, a Mária Rádió műsorszerkesztője olvasta fel. Gergely Katalin Reményik Sándor Akarom című költeményét szavalta. A rendezvényen zenei szolgálatot végzett a La Mia Fonte (Forrásom) Énekkar, amely az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus közösségek szentségimádása alkalmára alakult. Vezényelt: Farkasházi Dávid. Az ünnepség műsorvezetője Bágya Rita volt.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír