Az ezer és egy templom városában – Áni és az örmények a Petőfi Irodalmi Múzeumban

„A kiállítás elsőként tárja a közönség elé azt az évszázadokon átívelő, töretlen erejű inspirációt, amely az egykori örmény főváros, Áni romjaihoz kötődik.

Mára a Kelet-Törökországban, az örmény határ lezárt szakaszának közvetlen közelében fekvő Áni valóságos helyszínből szimbolikus térré változott.

Az »ezer és egy templom városaként« emlegetett legendás romváros az örmény identitás és büszkeség kimeríthetetlen forrása – az anyaországban éppúgy, mint a diaszpórában.

Nem kivétel ez alól az erdélyi örménység sem, amely történelmi eredettudatát és közösségi önértelmezését Áni örökségéhez köti. Ugyanakkor az oszmán, sőt a kortárs török társadalmon belül is sajátos, olykor ellentmondásos jelentéstartalmakat hordoz.

A nemzetközi kutatási projekt részeként létrejött tárlat olyan fotókat, tárgyakat és dokumentumokat állít párhuzamba, amelyeket korábban soha nem mutattak be együtt: a korai fényképektől és filmektől a graffitiken át a versekig és a videojátékokig.

A kiállítás Áni romjainak teremtő erejét állítja reflektorfénybe: azt az időtlen szellemi kisugárzást, amely korszakokon, kultúrákon és politikai határokon átívelve hatott művészekre, kutatókra és látogatókra egyaránt”

– ezen ajánló sorait olvasva áll össze a kép, hogy mire is vállalkoztak az örmény múlt és jelen kutatása terén a kiállítás kurátorai, illetve a nemzetközi programsorozat szervezői.

A megnyitón Török Petra múzeumi főigazgató köszöntötte a megjelenteket, elkötelezett irodalmárként Kányádi Sándor Vannak vidékek-ciklusából az idevágó Örmény sírkövek című költeményét idézve.

Birher Nándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánja bevezető beszédében kiemelte: „A most megnyíló kiállítás egy hosszabb folyamat újabb állomása: a 2002-ben itt, a Petőfi Irodalmi Múzeumban megnyílt kiállítás után ez már az ötödik olyan tárlat, amely a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szervezésében vagy társszervezésében jött létre az örmény történelem és kultúra bemutatására Budapesten.

2013-ban az erdélyi örmények történetét bemutató, Távol az Araráttól című kiállítás nyílt meg a Budapest Történeti Múzeumban. 2015-ben az örmény népirtás történetét bemutató kiállítás hívta fel a figyelmet a 20. század egyik tragikus történelmi eseményére annak százéves évfordulóján. 2019-ben az örmény nyelvű Biblia történetét bemutató tárlat volt látható az Országos Széchényi Könyvtárban. 2024-ben pedig egy olyan kiállítás valósult meg, amely a fotográfiára, mint a modernizáció eszközére helyezte a hangsúlyt a jeruzsálemi örmény közösség vonatkozásában.”

Egyetemi, intézménytörténeti szempontból Birher Nándor megjegyezte: „Büszkék vagyunk arra, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Armenológiai Tanszéke tíz évvel ezelőtt, 2016-ban jött létre, ma jelentősége pedig messze túlmutat Magyarország határain. Nemcsak hazánkban egyedülálló, hanem Közép-Európában is.

A tanszék berlini kollégák társalapításával jöhetett létre, és az akkor kialakult együttműködések mindmáig élők. Külön öröm számunkra, hogy a berlini Freie Universität, Elke Hartmann professzor asszony vezetésével, a mai kiállítás társrendezőjeként is jelen van. A tanszék létrejötte mögött fontos támogatók álltak: a Gulbenkian Alapítvány, majd a Hungary Helps Program, amelyek segítségével önálló BA-, MA- és doktori képzést hozhattunk létre.”

A PPKE Történettudományi Intézetének vezetője, a Hankiss Ágnes Intézet igazgatója, Őze Sándor ugyancsak utalt a huszonnégy évvel ezelőtti Örményország kincsei – Titkok az Ararátról című nagyszabású tárlatra, amely sokak számára az örmény történelem és kultúra első igazán átfogó budapesti bemutatása volt.

„A 2002-es kiállításon a látogatók Ecsmiadzin egyházi kincseit ugyanúgy láthatták, mint az urartui világ tárgyi emlékeit, egykori királyi harci szekérnek a bronzalkatrészeit, kódexeket és fegyvereket. A tárlat egyik különösen emlékezetes egysége éppen Ánihoz kapcsolódott: korai üvegfotók idézték meg azt a várost.

Az akkori kiállításban Áni még egy nagyobb történeti ív egyik állomásaként jelent meg.

A mai tárlat különlegessége éppen az, hogy most maga a város kerül a figyelem középpontjába.

Számomra ennek külön személyes jelentősége is van. A kétezres évek elején azt szerettük volna, hogy az örmény múlt bemutatása Magyarországon ne álljon meg az anyaország történeténél, hanem kapcsolódjon a magyar királyság és különösen Erdély örmény örökségéhez is.

Ebből a felismerésből indult el egy olyan kutatási út, amelynek egyik fontos állomása volt, amikor egy fiatal tanítványomat, Kovács Bálintot Erzsébetvárosba küldtem kutatni – mondta el Őze Sándor. – Ott került elő az örmény katolikus plébánia 18. századi, addig lényegében ismeretlen könyvanyaga. Bálint ettől kezdve kutatója lett az armenológiának.

A felfedezésből kutatás lett, a kutatásból tudományos pálya, majd tanszék. Ezért a mai kiállítást nemcsak egy kulturális eseménynek látom, hanem egy hosszú tudományos munka egyik szép eredményének is.”

Davit Poghosyan, a jereváni Örmény Történeti Múzeum igazgatója hangsúlyozta: Áni városa az örmény államiság, a hit és identitás szimbóluma, az örmény kultúra tükre. Az élő örökségének része az is, hogy Áni manapság is a legnépszerűbb örmény női név.

Az elpusztult középkori főváros gazdagsága a romokon is átsugárzik.

Régészeti expedíciók indításával a 20. század eleje óta kutatják a romterületet, amelynek köszönhetően az Örmény Történeti Múzeum rendelkezik a legnagyobb Áni- gyűjteménnyel.

Az ugyancsak Jerevánban található kutatóintézet és múzeum, a Matenadaran tudományos igazgatóhelyettese, Vahe Torosyan lelkesedését, örömét fejezte ki, értékelve a pázmányos kollégákkal való szívélyes, gyümölcsöző együttműködést. Szerinte

„az ezer és egy templom városa”, a civilizációk keresztútján állt Áni közös emberi örökség, 

„ami elveszett, de újra felfedezték – és már soha többé nem veszhet el”. Ezt az időtlenséget, a feltétlen érdeklődést igazolja a mostani kiállítás és konferencia is.

A tárlat átfogó bemutatását Kovács Bálint, valamint a lipcsei Leibniz Intézetből érkezett Karen Jallatyan és a berlini Szabad Egyetemet képviselő Konrad Siekierski vállalta.

A Pázmányon, illetve Lipcsében is oktató Kovács Bálint, a kiállítást szakmailag megalapozó nemzetközi tudományos munka egyik vezetőjeként elmondta: „A projekt a düsseldorfi székhelyű Gerda Henkel Stiftung »Lost Cities« finanszírozási programjának keretében valósult meg. A program egyik alapvető felismerése az, hogy

az egykor létező, mára sokszor »elveszett városok« nem pusztán régészeti vagy történeti kategóriák, hanem olyan komplex kulturális képződmények, amelyek eltűnésük után új jelentésekkel telítődnek, és az emlékezet különböző formáiban élnek tovább.”

Magyar történészként külön öröm számára, hogy e projekt zárókiállítását Magyarországon, Budapesten rendezhették meg.

„Ehhez három érvet, három kötődést is szeretnék megemlíteni – mondta Kovács Bálint. – Az egyik, hogy Josef Strzygowski bécsi művészettörténész 20. század eleji elméletének következtében megjelent a magyar építészettörténetben egy mára már cáfolt tudományos hipotézis, mely szerint egyes 11. századi körtemplomok a Kárpát-medencében az Áni templomok mintájára épültek.

A másik érv, hogy az erdélyi magyar-örmények származási tudata Ánihoz kötődik – ez a narratíva nemcsak náluk, hanem a másik közép-európai katolizált örmény diaszpóracsoportnál, a galíciai örményeknél is megtalálható. Ebben jelentős szerepet játszott a velencei mechitarista szerzetes, Minas Bžškeancʻ 1830-ban kiadott útleírása.

A harmadik érv pedig az, hogy a Károlyi-palota, ahol a kiállítást megrendezhettük, a magyar történelem egyik szomorú korszakának is helyszíne. Ebbe az épületbe költözött be az 1848–49-es szabadságharc leveréséért felelős, az aradi 13 halálos ítéletét aláíró Haynau.

Az aradi vértanúk a magyar történeti emlékezet panteonjának központi alakjai, és közülük ketten – Kiss Ernő és Lázár Vilmos – erdélyi örmény származásúak voltak, vagyis olyan családokból származtak, amelyek mitikus eredetüket Áni városához kötik.”

Kovács Bálint zárásként megjegyezte: „Ha Foucault gondolatát idézzük, azt mondhatjuk:

a múlt nem egyszerűen az, ami volt, hanem az, ami a róla való beszédben formálódik. Áni ennek az egyik legérzékenyebb példája.”

Karen Jallatyan és Konrad Siekierski a két és fél éve tartó csodálatos együttműködés eredményeként létrejött kiállítást úgy méltatta, hogy koncepciója „valami más, amire még volt példa”.

Ezúttal nem elsősorban Áni történelmére, hanem „társas életére, társadalmi utóéletére” fókuszáltak; arra, hogyan inspirált a romváros fényképészeket, festőket, régi és mai zarándokokat, restaurátorokat, kortárs művészeket, amelynek eredményeként Áni – a mesterséges intelligencia felhasználásával – még videojáték-helyszínné is vált.

A tárlat anyagából szemezgetve szóba került az az Ániról készült első „mozi”, az ötperces némafilmecske, amelyet 1911-ben Giovanni Vitrotti olasz operatőr-rendező vett fel a terepen.

A kiállítás „szíve” az utóbbi hetven évre tekint vissza – megmutatva, hogy az örmény diaszpóra folyamatos őrzi, látogatja, a lehetőségek szerint ápolja és (virtuálisan) „újjáépíti” Ánit, amely továbbra is állandó inspirációforrás korunk művészei, történészei, kutatói számára.

A kiállításmegnyitó végén a jeruzsálemi óváros örmény közösségéhez családi szállal kötődő, egy időben a PPKE-n is tanító berlini professzor, Elke Hartmann mutatta be „az örökkévalóság megörökítését” láttató, Capturing Eternity című angol nyelvű albumot, amely valójában a Magyar Képzőművészeti Egyetem 2024-es fotókiállításának tanulmányokkal kiegészített katalógusa.

Ebből kiderül, hogy a 19. század végétől az „új technológia”, a fotográfia (képeslapokkal, portrékkal, életképekkel, családi és post mortem fotókkal) az Oszmán Birodalom részét képező Jeruzsálemben sajátosan örmény üzletággá lett, ezzel hozzájárulva a Nyugaton oly vonzóvá vált orientalizmus felvirágzásához is.

A megnyitón közreműködött Nare Sukiasyan zongoraművész. A programot Jasmin İhraç táncos-koreográfus vetítéssel kísért performansza zárta.

A kiállítás április 20-ig látható a Petőfi Irodalmi Múzeum emeletén.

Fotó: Merényi Zita

Pallós Tamás/Magyar Kurír