Az örökimádásból merít erőt a kazahsztáni katolikus egyház

A 75 éves lengyel származású érsek tavaly augusztusban nyújtotta be lemondását a Szentszékhez, de annak elfogadására még vár, így továbbra is ő vezeti Asztana katolikus közösségét. Az egész országot tekintve a katolikusok aránya körülbelül 0,6 százalék (körülbelül 123 ezren a közel 20 milliós népességből).

A családi házakban élő egyház

Amikor Tomasz Peta 1990-ben megérkezett Kazahsztánba, az ország még szovjet állam volt. A katolikusok száma csekély volt, és a helyi egyháznak súlyos korlátozásokkal kellett szembenéznie: kevés pap volt, alig voltak nyilvánosan működő templomok, sőt még a keresztek és a szentképek határon túlra juttatása is nehézségekbe ütközött.

Ennek ellenére a látszólagos törékenység mögött létezett egy olyan közösség, amely képes volt megőrizni a hitét, és továbbadni azt az új generációknak. Nem mindig volt lehetőség részt venni a misén vagy szentségekhez járulni, így a családi imádság és a hit otthoni átadása döntő szerepet kapott. „A szülők, amikor csak lehetett, megkeresztelték gyermekeiket, és a családok továbbra is együtt imádkoztak. A hithez és az egyházhoz való tartozás tudatának megőrzésében különösen fontos szerepet játszott a rózsafüzér imádkozása” – mondta el az érsek az Evangelizáció Dikasztériuma hírügynökségének. A hívek saját házaikban gyűltek össze egy szobában vagy egy asztal körül, hogy együtt imádkozzanak. A közösség „ezeken az egyszerű találkozókon keresztül épült fel, azoknak az embereknek a kitartására támaszkodva, akik a nehézségek ellenére sem akartak lemondani a hitükről”.

Ezért az egyház 1991 utáni újjászületése nem a nulláról indult: az egyházi struktúrák törékenyek voltak, de „a hitet évtizedeken át őrizték azok a nők és férfiak, akik akkor is folytatták az imádkozást, amikor nem számíthattak az egyház nyilvános jelenlétére. Hogy a papok aztán újra szolgálhattak és templomokat építhettek, azért volt lehetséges, mert már létezett a hívők e közössége” – hangsúlyozta Tomasz Peta.

A függetlenség és az egyházi élet újjászületése

1991. december 16-án Kazahsztán kikiáltotta függetlenségét. Az ország számára mélyreható politikai, gazdasági és társadalmi átalakulások korszaka vette kezdetét. Eurázsia szívében, az ázsiai és európai kulturális hagyományok között elhelyezkedő Kazahsztán fokozatosan megerősítette pozícióját a nemzetközi színtéren, diplomáciai kapcsolatokat épített ki, és támogatta a párbeszédet előmozdító kezdeményezéseket. A főváros, Asztana (2019 és 2022 között Nur-Szultan néven) nem csupán az ország közigazgatási központjává vált, hanem nemzetközi találkozók helyszínévé is, beleértve a vallásokkal és a békével foglalkozó rendezvényeket is.

A helyi egyház számára a függetlenség azt jelentette, hogy újraépíthette nyilvános jelenlétét. Istentiszteleti helyek nyílhattak és épülhettek, a papok, szerzetesek és szerzetesnők könnyebben eljuthattak a hívőkhöz, a szentmise, a szentségek és a katekézis ismét helyet kapott a mindennapi életben. A Szentszék és a Kazah Köztársaság között 1992. október 17-én létrejött diplomáciai kapcsolatok kísérték az új állam és az egyházi jelenlét megszilárdulását.

Az 1998-ban elfogadott kétoldalú megállapodás meghatározta a helyi katolikus egyház országon belüli tevékenységének jogi kereteit; egy 2022-ben aláírt és 2023-ban hatályba lépett kiegészítő megállapodás pedig megkönnyítette a külföldi egyházi személyek számára a vízum- és tartózkodási engedélyek beszerzésének eljárásait.

„A határok megnyitásával azonban milliók hagyták el Kazahsztánt, közöttük több százezer katolikus volt, akik közül sokan európai származású közösségekhez tartoztak” – tette hozzá az érsek. Nagyon sok német származású, köztük sok katolikus, vándorolt ki Németországba.

A kazahsztáni egyház így paradox helyzetbe került: miközben a vallás szabad gyakorlása lehetővé tette a templomok építését és a lelkipásztori élet szervezését, a hívők száma egyre csökkent. Sokan azok közül, akik a szovjet évek alatt megőrizték hitüket, elindultak, hogy visszatérjenek szülőhazájukba, így a plébániáknak alkalmazkodniuk kellett a csökkenő létszámhoz és a gyorsan változó társadalmi valósághoz.

„Harmincöt évvel ezelőtt sokkal több katolikus élt Kazahsztánban” – jegyezte meg az érsek. A kivándorlás ma is folytatódik, és lengyel családokat, valamint más, nemzeti származásukhoz kötődő csoportokat is érint. Ugyanakkor, „az egyház láthatóvá vált, új szerzetesrendek érkeztek, és helyi hivatások is születtek”.

A történelmi közösségek örökségétől a kazah egyház mai arculatáig

„A mai egyház – mondta a főpásztor – már nem csupán azokkal az európai eredetű közösségekkel azonosítható, amelyek a szovjet korszak alatt megőrizték hitüket. Vannak kazahok, akik a katolikus egyházhoz csatlakoznak; ez számukra nemcsak új vallási kötődést, hanem személyes fejlődést is jelent.”

Az orosz továbbra is a legelterjedtebb nyelv a katolikus liturgikus életben, mivel számos, különböző etnikai csoporthoz tartozó hívő ismeri. De egyre nagyobb az igény a kazah nyelv használatára is, főként azért, hogy elérjék az új generációkat, és kísérjék azokat, akik közelednek az Egyházhoz.

„Lépésről lépésre a kazah nyelven is beszélnünk kell” – magyarázta az érsek. Ez nem csupán fordítási kérdés, mert „olyan nyelvet kell kidolgoznunk, amely képes a keresztény hitet a helyi kultúrában kifejezni, hogy az imádság, a katekézis és a szentségi élet szavai is ismerőssé váljanak azok számára, akik kazah nyelven nőnek fel”.

Ez a kihívás különösen jelentős egy olyan országban, ahol számos etnikai csoport és vallási hagyomány él együtt. A 2021-es népszámlálás szerint Kazahsztánban 124 etnikai csoport él együtt. A különböző kultúrák és vallások közötti együttélés a nemzeti identitás fontos eleme, és egyben azt a keretet is jelenti, amelyben a kis katolikus közösségnek az evangéliumról kell tanúskodnia.

Asztana 2003 óta ad otthont a Világ- és Hagyományos Vallások Vezetői Kongresszusának, ennek a nemzetközi kezdeményezésnek, amely különböző hitek képviselőit ülteti egy asztalhoz, hogy együtt gondolkodjanak a békéről és az emberiség iránti közös felelősségről. A vallások közötti párbeszéd emellett új szakaszba lépett a pápák látogatásával: Szent II. János Pál 2001-ben, Ferenc pápa pedig 2022-ben járt itt.

II. János Pál pápa látogatására Tomasz Peta érsek meghatottan emlékezik vissza: „arra az eucharisztikus ünneplésre, amelyen katolikus hívek és más vallási hagyományokhoz tartozó emberek gyűltek össze. A pápa jelenléte láthatóvá tette azt a közösséget, amely hosszú ideig a közélet peremén élt”. 2022-ben Ferenc pápa látogatása és részvétele a Világ- és Hagyományos Vallások Vezetőinek Kongresszusán „ismét Kazahsztánt helyezte a nemzetközi egyházi figyelem középpontjába, kiemelve a párbeszéd és a békés együttélés szerepét”.

Ebben a helyzetben a katolikus egyház hivatása, hogy saját identitásával és tanúságtételével gazdagítsa a társadalom életét. „Nem vagyunk jobbak másoknál, de mi vagyunk Jézus Krisztus Egyháza, aki az Út, az Igazság és az Élet” – fogalmazott az érsek, majd hozzátette: más vallások közösségeivel általában jó a kapcsolatuk, találkoznak, párbeszédet folytatnak, és olykor közösen segítik a legkiszolgáltatottabbakat.

A Nagy Sztyeppe Anyja-ikon és a közösség jövője

A helyi katolikus egyház és a kazahsztáni kultúra közötti kapcsolatot jelképező szimbólumok között szerepel a Nagy Sztyeppe Anyja-ikon, amelyet a közösség Mária védelmező képeként tisztel. A művet Doszbol Kasimov muszlim vallású kazah művész készítette, aki vállalta, hogy Szűz Máriát és Jézust helyi kulturális vonásokkal és utalásokkal ábrázolja. Peta szerint „ez a történet is egy ajándék”, hiszen egy másik vallási hagyományhoz tartozó művész hozzájárult egy olyan kép létrehozásához, amely kedves lett az ország katolikusai számára, és amely a művészeten keresztül kifejezi a találkozás lehetőségét.

A festmény Ferenc pápa látogatásának emlékéhez is kapcsolódik, aki 2022-ben megáldotta azt. A katolikus közösség számára a Nagy Sztyeppe Anyja egyrészt annak a jelképe, hogy ahhoz a földhöz tartoznak, ahol élnek, másrészt pedig a jövőbe vetett bizalomé, mivel az Egyház „olyan formákon keresztül fejezi ki a hitet, amelyek képesek megszólítani a mai embereket”.

Az evangelizációs küldetés „nem merül ki a nagy egyházi rendezvényekben vagy az intézményekkel való kapcsolatokban: a mindennapi találkozásokban, az emberekhez való közelségben, valamint abban valósul meg, hogy készek vagyunk megosztani az életünket azokkal, akik értelmet, választ vagy támaszt keresnek”.

Ebben a perspektívában nyeri el a legmélyebb jelentését az állandó szentségimádás: „A szünet nélküli imádság képezi a kazahsztáni közösség lelki szívét – ismétli Tomasz Peta érsek. – Az Egyház azért él, mert Krisztushoz kötődik, és mert ebből a kapcsolatból meríti az erőt ahhoz, hogy másokkal találkozzon”.

„Minden Isten ajándéka, minden kegyelem” – fogalmazott végül az érsek, majd a Kazahsztánban töltött 37 missziós évre visszatekintve Jézus szavait idézte: „Nélkülem semmit sem tehettek.”

Forrás: Fides – az Evangelizáció Dikasztériumának hírügynöksége

Fotó: Paolo Cocco/Reuters Pool/AFP; Wikemedia Commons; Catholic-kazakhstan.org

Magyar Kurír
(hj)