Bemutatkozik az egyéves kaposvári Irgalmasság Háza

Hazai – 2018. április 19., csütörtök | 15:32

Varga László kaposvári megyéspüspök még tavaly májusban, püspökké szentelésekor mondta el, hogy egyházmegyéjében szeretné elindítani az Irgalmasság Háza nevű szociális szolgálatot, ezen belül pedig az Imádság Házát. A szolgálat az április 7-i Isteni Irgalmasság-konferencián értékelte első évét.

A szolgálat abból a spirituális felismerésből született, hogy az Oltáriszentségben és a megtört ember testében ugyanaz a Krisztus van jelen. Ezt a felismerést szeretnénk életté váltani a szükséget szenvedők felé való odafordulásban olyan önkéntesekkel, akiket lelki és szakmai képzéssel készítünk fel ezekre a szolgálatokra – mondta el Hágen Ilona Edit, az Irgalmasság Háza koordinátora.

Az Irgalmasság Háza elsősorban lelki épület, amelynek négy alappillére van: az Eloldozva szolgálat, az Imádság Háza szolgálat, a kritikus élethelyzetben lévők szolgálata, valamint a családok, gyermekek és az ifjúság számára nyújtott preventív szolgálat.

Az Eloldozva szolgálatot Udvardy Márton állandó diakónus, koordinátor mutatta be. „Maga a szolgálat szabadító szolgálat. Nem ördögűzés és nem gyóntatás. Leginkább a hagyományos közbenjáró imához tudnám hasonlítani, azzal a különbséggel, hogy a hagyományos közbenjáró imádságnál az imakérő általában egy-egy gondolatot, kérést fogalmaz meg, majd passzív módon várja, hogy imádkozzanak érte. 

Az Eloldozva szolgálat azonban magától az imakérőtől kér felkészültséget, hogy egy éveken átívelő, különböző szálakból álló problémát vagy sebzettséget próbáljon feltárni. Az imavezető ebben kíséri és vezeti őt. Az imádság végén az imakérő fog ellene mondani a megkötözöttségeinek, Jézus Krisztus nevében.”

Balogh Móni, a kaposvári Imádság Háza koordinátora elmondta, hogy a szolgálat szeretné befogadni mindazokat, akik szeretnék a mindennapokban élni az irgalmasság lelki cselekedeteit. „Célunk, hogy idővel a szolgálat heti hét napon keresztül 24 órában fogadja be az imádkozni és dicsőíteni vágyó embereket, a Jézussal való találkozás lehetőségét adva. Hazánkban többek között Budapesten, Kecskeméten és Pécsen már működik a szolgálat. Az Imádság Házába szeretettel várjuk azokat a gyakorlattal rendelkező zenészeket és énekeseket, akik szívesen vesznek részt dicsőítéseken, énekes imákon.”

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Merényi Zita

(A képek az Isteni Irgalmasság kilencedik konferenciáján készültek Kaposváron.)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria