Búcsút ünnepeltek a tízéves gödöllői Szentháromság-templomban

Hazai – 2017. augusztus 29., kedd | 16:15

Augusztus 27-én a gödöllői Szentháromság-templom felszentelésének tizedik évfordulóján Beer Miklós megyéspüspök mutatott be szentmisét a templomban. Az ünnepen hálát adtak Szecsődi Péter egykori plébános negyvenéves papi szolgálatáért, valamint tizenegyen részesültek a bérmálás szentségében.

Az idén tízéves Szentháromság-templom Gödöllő egyik ékessége, egyik jellegzetessége a szentély színesüveg-ablaksora. A szivárvány teljes skáláját adó, borús időben is világító hatvanhárom üveg a Kyrie eleison gregorián dallamát jeleníti meg a hang–szín  kód alapján. Nagy Tamás Ybl-díjas építész egyedi megoldása ezzel a templom szakrális középpontjára, az eucharisztia színterére irányítja a figyelmet.

Az apszis nemcsak formájában különbözik a többi térelemtől (az egyetlen íves forma az épületben), de színvilágában is. A 63 színes üvegablak rejtett üzenetet tartalmaz Alexander Szkrjabin, század végi orosz zeneszerző kutatásán alapulva, mely a zenei hangok és a színek összefüggésére irányult, s létrehozott egy mátrixot, melyben minden hangnak egy-egy szín felel meg. (Forrás: Építészfórum)

Az impozáns épületegyüttes – templom, plébánia, közösségi helyiségek – a kolostorok szerkezetét formázza: a négyszögletes udvart üvegezett folyosók veszik körül. A plébániatemplom a Váci Egyházmegyének és a hívek adományainak köszönhetően épülhetett fel, 2007-ben szentelték. A templomtérben helyezték el Szekeres Erzsébet textilművész Árpád-házi szentek és boldogok című, egyedi falikárpit-sorozatát, mely a magyar királyi ház tizennégy szentté vagy boldoggá avatott tagját ábrázolja.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria