A szentmise elején Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, a Katolikus Szeretetszolgálat vezetőit, intézményvezetőit és munkatársait a püspöki konferencia Városligeti fasori irodaházában. XVI. Benedek pápától idézte a gondolatot, miszerint egy társadalom embersége leginkább abban mutatkozik meg, hogyan bánik a gyöngével, beteggel, szegénnyel, időssel, majd megköszönte a jelenlévőknek, hogy társadalmunk emberségét szolgálatukkal, szeretetükkel, munkájukkal erősítik.
A kereszténység mindig a szeretet nagy forradalma volt – hangsúlyozta a főpásztor. – A világtörténelem első kórházát keresztények hozták létre, ezt Cezáreában (az ókori Kappadókia területén; ma Kayseri, Törökország – a szerk.) 372 körül Nagy Szent Bazil alapította, mellette ingyenkonyhával és menhellyel. „Szeretném megköszönni, hogy a szeretet forradalmának részesei, munkásai, és emberségesebbé teszik a világot” – mondta a Katolikus Szeretetszolgálat munkatársainak Székely János püspök.
Szent Máté könyvéből Ferencz Zoltán állandó diakónus olvasta fel az evangéliumot. A szentmise zenei szolgálatát Varga Mónika, Lambert Attila és felesége, Judit végezték.
Székely János szentbeszédében az evangéliumra utalva rámutatott: Isten nem szép szavakat vár tőlünk, hanem a szeretet tetteit, szeretettel átitatott életet, családokat. A Biblia tanításának szíve, hogy maga Isten, akiből az egész világmindenség származik, az örök szeretet. Az Atya olyan, mint a nap – minden fényt átad, nem tart meg semmit magának, a szeretet örök extázisában él. A Fiú, mint a tükör, minden fényt befogad és visszasugároz. A Szentlélek maga a fény. Isten örök fény, születés, életáradás. Ebből a titokból van a világ, az atommagok és elektronok tánca, a férfi és a nő szerelme. Szeretetből lettünk. Az ember akkor lesz boldog, ha az életét sikerül odaadnia, hiszen
szeretetszolgálatra születtünk, ettől lesz az életünk eleven, a társadalmunk emberhez méltó.
A szombathelyi megyéspüspök szentbeszédében rámutatott, hogy XIV. Leó pápa Dilexi te (Szerettelek téged) apostoli buzdításában a szegények, szenvedők iránti kitüntetett szeretetre hív. A Teremtő Isten úgy tárja fel önmagát az égő csipkebokorban Mózesnek, mint aki hallotta népe jajkiáltását, ismeri szenvedésüket, és ez mélyen megérinti. „Isten szíve közel van a szenvedőhöz. Ha szeretnénk Istenhez hasonlók lenni, kell hogy megérintsen minket is a szenvedő ember fájdalma. Ha nem rendít meg, nagyon távol vagyunk Isten szívétől” – fogalmazott az MKPK elnöke.
Majd arról is beszélt, hogy XIV. Leó pápa felidézi Szent Ferenc megtérését, aki, míg meg nem ölelte a leprást, üres, léha életet élet. Erről a pillanatról így számol be tanítványainak a halála előtt: „Ami addig keserűnek tűnt, édessé lett, ami nehéznek tűnt, könnyűvé lett.” Azért volt ez így, mert megtapasztalta a szeretet boldogságát. Leó pápa rámutat, hogy Ferencnek ez a gesztusa történelmet írt, az Egyház új tavaszát hozta el. „Valahányszor Önök is megsimogatják egy beteg ember homlokát, megérintik a kezét, történelmet írnak, szebbé teszik a világot.”
Leó pápa arról is tanít, hogy az egész keresztény történelmet végigkíséri a betegek, szegények iránti kitüntetett szeretet. Már az ókeresztény közösségekben gyűjtöttek a bajbajutottaknak. Az első egyházatyák radikális tanításukkal hirdették: ha van öt ruhád, és nem adsz a szegénynek, akkor elraboltad, ami az övé, mert azt a Teremtő Isten neki szánná.
A püspök egy személyes élményét is megosztotta. Édesapja országos matematikaversenyt kétszer is nyert, több nyelvet jól beszélt. „5-6 évesen azt gondoltam, ha felnövök, szeretnék sok nyelvet tudni. Majd édesapám elvitt egy gyermekbénulásban szenvedő távoli rokonhoz, akinek csak a feje nőtt, nem tudott mozogni, de szellemileg teljesen ép volt. Végigvitt a kórházon. Láttam a fiatalokat eltorzult testtel, vastüdőben. Alig tudtam megszólalni. Attól kezdve együtt mentünk a rokonunkat meglátogatni, aki szeretett sakkozni, nagyokat kacagott, és gyűjtötte a vicceket. Néhány évre rá meghalt.” Később barátaival együtt a többi beteget is látogatni kezdték. „A lelkem mélyén hatalmas öröm, nagy békesség volt, ahogy eljöttem a kórházból.
Rájöttem, az életben az a fontos, hogy szeressek és adjak, nem az, hogy okos legyek. A szeretet szolgálatára születik az ember, az a legnemesebb dolog, amit tehet.”
Székely János azzal kapcsolatban is mondott egy történetet, hogy néha a tetteinkkel kell átadni a hitet, mint ahogyan Teréz anya is tette. Sokszor nem annyira szavakkal tudjuk megosztani a legnagyobb kincseinket, hanem mozdulatainkkal, arcunkkal, tekintetünkkel.
A szentmise végén Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója elmondta: 2019-ben alapították a Szörényi Gábor-díjat. A névadó jezsuita pap munkássága Szabó Erna szatmári irgalmas nővérével együtt szorosan kapcsolódik a 75 évvel ezelőtti kezdetekhez. Akkor barátságtalan körülmények között, egyházüldözésben kellett szeretetet adni a rászorulóknak. De már akkor is voltak olyan munkatársak, akiknek a személyisége meghatározó volt. „Ti is ilyen személyiségek vagytok, ennek vagytok az örökösei. Azért vagyunk ma itt, hogy ezt megköszönjük nektek.”
A terápiás munkatársak a mindennapokban gyakran egyedül vannak, és rohanó világunkban minden pillanatban odafigyelnek az emberre, akár a koraszülöttre, akár az idős demens betegre, hogy érezzék, nincsenek egyedül, velük vannak, és hogy ne kérdőjeleződjön meg az emberi méltóságuk – mutatott rá a szervezet főigazgatója.
Mint mondta, a 75. jubileumi évben a terápiás munkatársakkal is együtt szervezték és élték meg az ünnepi eseményeket. „Tudom, hogy a 74. évben is ugyanilyen szépen dolgoztatok, és tudom, hogy a 76. évben is így fogtok.” Hozzáfűzte egy napokban átélt élményét: egy hozzátartozó elmondta neki, hogy az édesanyját gondozzák az egyik intézetükben, akit otthon már nagyon nehéz volt ápolni. Miközben őt látogatta, hallotta, hogy egy munkatárs milyen türelemmel beszélt egy másik idős emberrel. „Ez a türelem tanítani való, belülről fakadt.”
A főigazgató a jubileumukat ünneplő munkatársaknak is megköszönte a munkájukat. Ők az intézményeikben több mint százan vannak, a mostani ünnepségen azonban a húsz, huszonöt, harminc és harmincöt éve a Katolikus Szeretetszolgálat kötelékeiben dolgozóknak adtak át oklevelet.
A főigazgató beszéde után Székely János püspökkel együtt adták át Szörényi Gábor-díjakat a kitüntetetteknek, akiket egyesével hosszan méltattak a szeretetszolgálat munkatársai.
Szörényi Gábor-díjban részesült Jákói Ivett, a solymári Szent József Otthon terápiás munkatársa; Lisóczki Tünde, a XXIII. János Otthon terápiás munkatársa; Buschman Éva, a jászberényi Szent Klára Idősek Otthon mentálhigiénés munkatársa; Nagy-Péterné Tóth Angelika, a jászapáti Szent Vendel Otthon terápiás munkatársa; Sztancsik Mariann, a dabasi Zárdakert Idősek Otthona terápiás munkatársa; Tarjányiné Horváth Erika, a parádi Szent Ottilia Otthon terápiás munkatársa.
Szintén díjat vehetett át Küsmödi Teréz, a soroksári Názáret Otthon terápiás munkatársa; Iharosi Krisztina Ildikó, a tiszaalpári PAX Otthon terápiás munkatársa; Stefkóné Belák Krisztina, az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon munkatársa; Szarka György, a Leányvári Hivatásőrző Ház terápiás munkatársa és Pál Rita Barbara gyógypedagógus, a veszprémi Bara Ház munkatársa.
A Szörényi Gábor-fődíjat idén Tokné Laja Ritának, a lajosmizsei Szent Lajos Otthon terápiás munkatársának ítélték oda.
Köszöntötték az idén jubiláló munkatársakat is. Húsz éve dolgozik a Katolikus Szeretetszolgálatnál Bodzsár Jánosné, Havasi Sándorné, Váci Bernadett, Forgó Ilona Mária, Kerekné Horváth Andrea, Ficsor Gizella, Szabó Miklós Tivadarné, Kenderes Ferencné és Szendrei Erika Mária.
Huszonöt éve munkatárs Magosiné Staudt Julianna, Molnár Lajosné, Bárdos Istvánné, Dósáné Kürti Edit és Torbán Józsefné.
Három évtizede szolgál Sztancsik Mariann, Pekkerné Kocsir Anita, Zelen Imréné, Benedek Éva, Dancsó Anita és Pethőné Király Erzsébet.
Nagy tapssal fogadták a 35. évfordulós munkatársakat: Veil Krisztinát és Seres Évát.
A fődíjas Tokné Laja Rita kérdésünkre meghatódva elmondta: nagyon jólesik a kitüntetés, nem számított rá. „Az idősek szeretete számomra a legfontosabb a munkámban. Gyermekkorom óta nagyon ragaszkodtam a nagymamámhoz. Édesanyám is az otthonban dolgozott, ahol most én, ő most már nyugdíjas. Ez volt az álmom, hogy az időseket segíthessem. Ez az utam. Mindig szót értettem velük. 17 éves koromtól jelen vagyok az intézetben, sok néninek, bácsinak szinte az unokája lettem.”
Fotó: Merényi Zita
Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria

































