Hivatásgondozás – felébreszteni, felismerni, támogatni

– Az MKPK Hivatásgondozó Bizottsága konferenciájának céljaként határozták meg egy iránymutató dokumentum létrehozását a mindennapi hivatásgondozó pasztorációs munka számára. Miről szól ez a dokumentum?

– A Lehetséges utak a hivatások kialakulásában és gondozásában című dokumentum ajánlásokat fogalmaz meg a katolikus iskolák, a katolikus média, az ifjúságpasztoráció és az egyházmegyés papok számára. A dokumentum az orvosi protokollra hasonlít, melyben vizsgálatok és tapasztalatok alapján összeállítanak egy ajánlást, hogy egy adott helyzetben milyen lépéseket szükséges megtenni, mely lépések vezetnek a legkedvezőbb eredményre. Szeretnénk mindazokhoz eljuttatni, akik kapcsolódnak a hivatásgondozáshoz. Jó lenne, ha minden egyházmegyés pap és elöljáró olvasná. Kinyitom például az egyházmegyés papnak szóló fejezetnél, és olvashatom összefoglalva azokat az ajánlásokat, amiket egyházmegyés papként reálisan tehetek az ügy érdekében.

– Kétévente tartják meg a hivatásgondozás ezen országos fórumát. Milyen újítást vezetnek be ebben az évben?

– Ebben az évben egy formai újítással gazdagodott a tapasztalat megosztását és a továbbképzés lehetőségét nyújtó konferencia. Az előadások mellett bevezettük a műhelymunkát. Itt dolgoztuk fel a kérdéseket és fogalmaztuk meg az ajánlásokat. Megkérdeztük az érintetteket, kispapokat, szerzetesjelölteket: mi segítette őket abban, hogy meghallják az Isten hívását. A csoportokat annak alapján állítottuk össze, hogy milyen területeken foglalkoznak hivatásgondozással az egyházban. Így jött létre a médiával, az iskolai hitoktatással, az ifjúságpasztorációval és az egyházmegyés papi hivatásokkal foglalkozó munkacsoport.

– Hogyan folyt ezúttal a munka?

– A dokumentum kidolgozását tematikus munkacsoportok készítették elő. Az ország különböző részeiben, de hasonló területeken dolgozók adták össze tapasztalataikat. A kiindulási alapot a kérdőíveinkre adott válaszok adták. Ebben képzésben lévő pap- és szerzetesnövendékek vallottak arról, hogyan jutottak el papi hivatásuk felismerésére. Összegezve a válaszokat négy szempontot emeltünk ki.

– Hányan válaszolták meg a kérdéseket, és mi alapján emelték ki a négy szempontot?

– Körülbelül kétszáz fő kapta meg a kérdőívet, és százötven választ kaptunk. Kiemelkedő arányban – a válaszadó kispapok kilencven százaléka – a személyességet hangsúlyozta: a pappal, plébánossal, lelkivezetővel való személyes kapcsolat volt számukra a hivatás felismerésének útján a legfontosabb. Ezt a liturgia ünneplése követte. A ministrálás, a szertartásokon való részvétel sok válaszadónál meghatározó volt. Ebből következett a harmadik lényeges szempont, a ministránsok összefogása, végül a negyedik, a szemináriumokkal való együttműködés.

– Milyen ajánlásokat fogalmaztak meg, mit jelent ez a személyesség?

– Arra biztatjuk az atyákat, engedjék be személyes terükbe a papság iránt érdeklődőket. Kezdeményezzenek, szólítsák meg azokat, akikben észlelik az érdeklődés jeleit. Feltehetnek nekik direkt kérdéseket is: „Gondoltál már arra, hogy pap legyél?” Ha valakin látszik, hogy jól érzi magát az oltár körül, szerencsés ezt kifejezésre juttatni. Természetesen nem erőszakosan, nem erőltetve. Sokat segítenek a közös élmények. Ez a közösségben eltöltött minőségi idő nagyon lényeges. Fontos minden olyan lehetőséget megragadni, ahol a papi jelenlét segíthet a hivatások ébredésében. Használjuk ki, hogy mi papok jelként vagyunk a világban. Sokszor elegendő maga a jelenlét, ha ez barátságos, akkor megszólító erejűvé válhat.

– Hogyan tovább, mi kövesse a megszólítást?

– Merjünk feladatot adni a fiataloknak, felelősséget rájuk bízni, hogy ők is részesei legyenek annak az örömnek, amit az Isten országáért való szolgálat jelent. Ha ezt ők megtapasztalják, biztosan elgondolkoznak azon, hogy nem tudnák-e ezt komolyabban csinálni. Ha azt látjuk, hogy valaki elindul ezen az úton, és jelzi nekünk, hogy papi hivatáson gondolkodik, akkor küldjük el azokra a programokra, amiket a szemináriumok, egyházmegyék, hivatásgondozók kínálnak. Például a hivatásgondozó lelkigyakorlatra, ami az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében augusztus 27-30. között lesz a dömösi plébánián. Ide mindenkit szeretettel várunk, aki már legalább középiskolás és nem több mint harmincöt éves. Szervezzünk közösséget azokból a fiatalokból, akiket foglalkoztat a papi hivatás lehetősége. Amikor ministráns voltam, a csapatunkban négyen is voltunk, akik felmerült az érdeklődés. Rendszeresen részt vettünk a központi szemináriumban tartott nyílt estéken. Nagy élmény volt nekünk bemenni a szemináriumba. A program szentmisével kezdődött, utána a kispapok agapéval és beszélgetéssel láttak vendégül. Kötetlen és vidám hangulatú esték voltak. A négyből ketten papok lettünk.

– Hangsúlyozta a liturgia vonzerejét. Hogyan segíthető elő, hogy ez erősödjön?

– Nagy lehetőségnek látom a ministránsok bevonását a nagyheti szertartásokba. Érdemes erre külön hangsúlyt fektetni. Szeretném kiemelni nagycsütörtöki olajszentelési szentmisét, ahol a papi fogadalom megerősítése is történik. Ahogy a házas ember életében jelentős, ha újra és újra megnézi a házasságról készült videót, vagy megerősíti a házassági fogadalmát, úgy a papoknak is nagyon fontos, hogy évente megújítsák papi fogalmunkat, és emlékezzenek arra, hogy az Úr szolgálatára vannak szentelve. Jó az olajszentelési misére hívni érdeklődőket, hogy együtt éljük át az összetartozás örömét is. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében egyszerre közel kétszáz pap erősíti meg fogadalmát. Megtapasztalható ebben a közösség megtartó ereje. Az egyik plébánián gyakorlat, hogy a gyerekek összegyűlnek reggel az olajszentelési misére, és napjaikat egészen a húsvéti feltámadás ünnepléséig az atyával töltik. Reggeltől estig ott vannak a plébánián. Látják, hogyan készül az atya a szertartásokra. Közösen imádkoznak. S közben jobban megértik a húsvét misztériumát, ami a hitünk lényege.

– A ministránsok összefogásának meghatározó területe a liturgia. Milyen lehetőségek vannak még?

– A ministránsok is élő közösséggé kell hogy váljanak. Gondoskodni kell számukra programokról, és be kell kapcsolni őket egyházmegyei ministráns rendezvényekbe. Vagy régiós programokat létrehozni számukra. Ott, ahol három-négyszázan jelen vannak hasonló szolgálatot végzők, érzékelhető a közösség öröme. Vagyunk néhányan! Sejtjei, éltető részei a nagy egyháznak.

– Mit tehetnek a szemináriumok a hivatásgondozásban?

– A szemináriumokkal való együttműködést az általuk kínált hivatásgondozó programok segítik. Ilyen a nyílt nap, nyílt hétvége. Élj velünk néhány napig, akkor meglátod, hogy kik vagyunk. Egy amerikai vizsgálat szerint a kispapok negyvennégy százaléka vett részt nyílt hétvégén valamelyik szemináriumban, és ez a kérdőívekre adott válaszokban is visszaköszönt. Ha az érdeklődő találkozhat kispapokkal, elmúlnak a szemináriummal kapcsolatos félelmei. De a plébániával való kapcsolattartás akkor is fontos, amikor már a szemináriumban van valaki. A plébánosnak kísérni kell őt, a híveknek törődni kell vele. A kispap érezze, jó, hogy ő van a plébániának.

– Említette, hogy vannak jól működő modellek. Mit emelne ki?

– Fontos megemlíteni a Sapientián működő Iránytű elnevezésű hivatástisztázó műhelyt. Sok fiatal felkeresi foglalkozásait. A programjuk küldetése, hogy segítse a fiatalokat döntéshelyzetbe kerülni. Segít megtanulni imádkozni, hogy ezáltal a fiatal istenkapcsolata fejlődhessen.

– Fiatal papként mit fogalmazott meg lényeges feladatként?

– Önmagában hivatásgondozó tény, ha egy pap át tudja élni a hivatásának örömét. Nem nyűgként éli meg mindazt a tevékenységet, amit végez, hanem sugárzik róla Isten szolgálatának öröme. A lendület, ami előre viszi. Minden papnak személyes felelőssége, hogy ne hagyja azt az első szeretetet kialudni, ami miatt a papságot választotta. Ezt úgy tudja ápolni, hogy önmaga is részt vesz lelkigyakorlatokon, szakít időt pihenésre. Kapcsolatot tart papi közösséggel, ahol jól érzi magát, akikkel tud közösen imádkozni, és tud együtt nyaralni. Akikkel együtt át tudja élni a papi örömöket, és erőt kap a nehezebb időszakok átvészeléséhez. Érezzük, hogy minket az Úr örömre hívott, és Ő szövetségre lépett velünk. Ugyanúgy, ahogy a házastársak egymással szövetségre lépnek, úgy mi is egy élő személlyel, Istennel léptünk szövetségre. Ha ennek az öröme áthatja szolgálatunkat, már önmagában hivatásgondozó tevékenységet végeztünk.

Fotó: Thaler Tamás

Trauttwein Éva/Magyar Kurír