Ismét tömegeket mozgatott meg a „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes akció

Hazai – 2022. október 10., hétfő | 13:01

Közel kilencezer önkéntes vett részt október 6. és 9. között a 15. alkalommal megrendezett „72 óra kompromisszum nélkül” akcióban határon innen és túl. A résztvevők 100 településen több mint 200 ökológiai, fejlesztő vagy szociális feladatot valósítottak meg az erdőtelepítéstől elkezdve a parkrendezésen és szemétszedésen át egészen az idősotthonok lakóival szervezett közös programokig.

„Ti vagytok erre a tanúk!”
(Lk 24,48)

„Isten áldásával indultok most el, ami komoly feladatot és felelősséget jelent. Az ember a szívébe írt parancsnak engedelmeskedik, amikor önzetlenül adja magát, amikor szabadidejét, talentumait ajándékozza másoknak” – ezzel a mondattal bátorította az akcióban részt vevő fiatalokat Kisóvári Németh Márta református lelkész október 6-án, a pécsi Magtár Látogatóközpontban tartott megnyitón, utalva a program szlogenjére: „Több vagy, ha adsz!”

Lelkesedésben és kreativitásban idén sem volt hiány: a már szokásos projektek mellett sor került például „társadalmi terepgyakorlatra” is, melynek keretében debreceni fiatalok elhatározták, hogy szebbé teszik a településükön lakók életét, ezért a villamosra felszállva pogácsával, beszélgetéssel, énekléssel csempésztek örömet a helyiek életébe.

A környezetvédelem idén is az egyik fő szempont volt a vállalt feladatoknál: az önkéntesek ártereket, erdőket, parkokat tisztítottak meg a szeméttől. A szociális segítségnyújtásra volt megérintő példa a penészleki projekt, ahol a Nyugalomsziget Idősek Otthonában töltöttek egy teljes napot a Penészleki Általános Iskola tanulói. Az ebédlő falfestménnyel történő dekorálása után egy kis műsort adtak elő, majd sor került közös éneklésre, kézműveskedésre és beszélgetésre is a gyönyörű őszi időben. 

A Pilisi Ifjúsági Klub tagjai nagy fába vágták a fejszéjüket, amikor elhatározták, hogy kreativitással és szeretettel válaszolnak a rongálásokra. A településen korábban nagy felháborodást keltett, amikor a felújított vasúti aluljárót ismeretlenek összefirkálták. A Klub tagjai most ecsetet és festéket ragadtak, és gyönyörűen helyrehozták azt. 

A helyi fiatalok egy másik kezdeményezéséhez csatlakozott a „72 óra kompromisszum nélkül” idei fővédnöke, Zámbori Soma színművész is. A pilisi evangélikus gyülekezet október 9-én ünnepelte a helyi templom építésének 300. évfordulóját. Ebből az alkalomból a fiatalok csapata megtisztította a templomkertet, hogy méltó környezet fogadja az ünneplőket.

Környezetünk megszépítésére is sokan vállalkoztak: virágültetés, temetők rendezése, templomok takarítása, plébániakertek rendezése, dióverés, óvodák és iskolák dekorálása, udvari játékok felújítása, padok lefestése, tájházfelújítás és még hosszan folytathatnánk a sort, mennyi minden valósult meg idén is ezalatt a 72 óra alatt, amikor ismét összefogtak a fiatalok, és megmutatták, hogy mi mindenre képesek együtt.

Az önkéntesek közösen megélhették Isten figyelmes szeretét, és hogy segíteni egymást alapvető emberi érték, ami örömet ad annak is, aki segít, és annak is, akin segítenek. Erről az örömről tettek tanúságot a „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntesei.

Forrás és fotó: 72 óra kompromisszum nélkül

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria