Mint pecsét a mennyországból – 25 éves az Új Jeruzsálem Közösség

Kunszabó Zoltán elmondta: „Amit elkezdtünk az Új Jeruzsálem Közösséggel, az akkor is úttörőnek számított, picit szokatlannak a katolikus berkeken belül, és még ma is az.”

Mi hiszünk a tanúságtételben, az igehirdetésben, az evangélium erejében, hogy hirdetni kell, és akkor megtalálja az útját az emberek szívébe,

és „ha valaki hittel fogadja a Jézus Krisztusról szóló örömhírt, akkor tényleg megváltozhat az élete, megváltozik az élete – emelte ki nyilatkozatában a közösség alapító vezetője. – Erre rengeteg példát láttunk. A 25 év során folyamatosan jöttek olyan impulzusok, hogy igenis erre szükség van.” Az első nagyon fontos – ha úgy tetszik áttörési – pont a 2007-es budapesti városmisszió volt, amikor Erdő Péter bíboros az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében azokat a közösségeket kereste, akiknek van gyakorlatuk az evangelizációban, és „egy pillanat alatt egy hatalmas tér tárult előttünk, és nem hogy szükség volt ránk, de mindent bele tudtunk adni, mindenünket meg tudtuk osztani...”

Ferenc pápa április 29-én, szombaton, magyarországi apostoli látogatásának második napján reggel Budapesten, a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel és az őket támogató szervezetek tagjaival találkozott. Kunszabó Zoltán állandó diakónus és Kunszabóné Pataki Anna, a Csak Egyet Szolgálat alapító vezetője hajléktalan barátaikkal együtt érkeztek a találkozásra, és bemutatták a Szentatyának az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség Csak Egyet Szolgálatát.

Olyan volt ez az egész, mintha a mennyországból kaptunk volna pecsétet a szolgálatunkra”

– fogalmazott Kunszabó Zoltán a Ferenc pápával való találkozásra visszaemlékezve. A Kardinális csatornának elmondta: „Amikor Ferenc pápa előtt összefoglaltuk a missziónkat, az Új Jeruzsálem vízióját és a belőle kinövő Csak Egyet Szolgálatnak a tevékenységét, az ember úgy áll ott ilyenkor, hogy egyben meg is méretik; megméretik, hogy mi ez, amit csinálunk, hogy valóban jól látjuk, hogy valóban jól gondoljuk azt, amire föltettük az életünket. (...) A Szentatya mindenkinek a tanúságtételére részletesen reflektált. Mi erre nem számítottunk, mi ezt nem tudtuk. És amikor kiejtette a nevünket a száján, és megköszönte, hogy hallgattunk a Szentlélek indíttatására, és elkezdtük konkrétan a hajléktalanmissziót, akkor már folytak a könnyeink, és amikor idézett tőlünk mondatokat, ez teljes mértékben letaglózott... Ezt az előzékeny, odafigyelő szeretetet, hogy igen, ő hallja, amit mondunk. Azt hiszem, ez volt a legnagyobb tapasztalatunk... ahogy ő reflektált, kiemelte – és egyébként pont a legfontosabb rész nekünk –, hogy nem elég kenyérrel szolgálni, hanem igével is szolgálni, mert ez újjászületést ad. Éppen ez a vitatott kérdés, hogy: Tényleg, mi előállhatunk vele? Tényleg hatással lesz az emberekre? Mert nagyon sokan ebben nem hisznek. Nekünk ez tapasztalatunk, de a Szentatya ezt megerősítette. (...) Ezért éreztük azt, hogy a pecsét megérkezett.”

Amikor a roma zenészekhez odament Ferenc pápa, és megáldotta őket, és aztán ők visszaáldották az ismert karizmatikus áldással, az ároni áldás szövegével,

azt éreztem, hogy ott a szívek találkoznak, tehát ez egy igazi találkozás volt

– idézte fel Kunszabó Zoltán. – A pápa nagyon nagy szerettel jött, és nagyon nagy szeretettel fogadták; és mindenki azt adta, amit tudott: a pápa az ő pápai áldását, de a nép áldása is hordozza a Szentlélek erejét. Azt éreztem, hogy a pápa úgy van ott, hogy: igen, erre nekem szükségem van. Le is hunyta a szemét, és valóban fogadta. Ilyenkor – hisszük azt, hogy – a Szentlélek áradásában vagyunk jelen. A Szentlélek valóban jön, ha hívjuk, jön, és betölti az embert, megerősíti, és

teljesen világos volt, hogy a Szentatya is ugyanebben a valóságban helyezkedik el”.

Forrás: Kardinális/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Merényi Zita; Turjányi Tuzson

Magyar Kurír