A tanácskozást, amelyre a keleti katolikus egyházak vezetőit és a püspöki konferenciák elnökeit hívta össze XIV. Leó pápa, Tíz évvel az Amoris laetitia után: az evangélium hirdetése ma a családokkal címmel rendezték meg. A találkozó a Szentatya beszédével nyílt meg, Kevin Joseph Farrell bíboros, a Világiak, Család és Élet Dikasztériumának prefektusa és Mario Grech bíboros, a Püspöki Szinódus főtitkára köszöntőjét követően. Kevin Farrell és Mario Grech bíboros rámutattak, milyen fontos a családok tapasztalatainak meghallgatása és a közös lelkipásztori megkülönböztetés.
A családok örömei, reményei és aggodalmai
Mario Grech bíboros hangsúlyozta, hogy a résztvevők az egyetemes Egyház éltető valóságát képviselik, és magukkal hozzák a világ különböző részein élő családok örömeit, reményeit és aggodalmait. Ez a felelősség megköveteli a figyelmes meghallgatást és a Szentlélek vezetésével végzett megkülönböztetést az Egyház küldetésének útjain.
Kevin Farrell bíboros nagy örömnek nevezte Leó pápa jelenlétét. Kiemelte, hogy a találkozó lehetőséget ad az elmúlt tíz évben megtett út áttekintésére, valamint az előttük álló kihívások megvizsgálására. „Most van itt az ideje, hogy átgondoljuk az egyházainkban megtett utat, előretekintsünk a ránk váró kihívásokra, és megkérdezzük magunktól, mi tehetné az evangélium hirdetését időszerűbbé a családok számára, hogy nagyobb tudatossággal fedezhessék fel újra és élhessék meg keresztény hivatásukat” – fogalmazott a bíboros, aki szerint
a szekularizáció, az individualizmus és a technológia mindent átható jelenléte hozzájárul a hit családon belüli továbbadásának fokozatos gyengüléséhez.
Ezért különösen fontosak azok a közösségek és környezetek, amelyek az emberi kapcsolatok, a szeretet, a hit és az életre szóló döntések révén táplálják a keresztény életet.
Az evangélium hirdetése a családokkal és a családoknak
„Szerinted ki van odafenn az égben?” – kérdezte két szülő a kisfiától a Trasimeno-tó partján, Assisitől nem messze, abban a reményben, hogy beszélgetést kezdhetnek vele Istenről. A gyermek először a megszokott válaszokat adta: a Nap, a Hold és a csillagok. „De nem gondolod, hogy Isten is a mennyben van?” – kérdezték végül a szülei. A kisfiú határozottan válaszolt: „Ó, nem, nem! Isten itt van, velünk.” Ezzel a rövid, megtörtént esettel kezdte elmélkedését Helen Alford domonkos szerzetesnővér szerda délután a vatikáni VI. Pál teremben.
XIV. Leó pápa beszéde után Helen Alford nővér felidézte a Szentatya március 19-i üzenetét, amely az evangélium hirdetésének szükségességét hangsúlyozta a családok által és a családok számára egyaránt.
A családok gyakran azok a helyek, ahol az Örömhírt először befogadják, és ahonnan az eljut a leghátrányosabb helyzetű emberekhez is.
Így valósítják meg kettős hivatásukat: egyszerre alkotnak „családegyházat”, és jelentik „a világ átalakításának éltető sejtjét”.
A családok széthullásának megelőzése
A domonkos szerzetesnővér rámutatott, hogy számos család él át feszültségeket és megpróbáltatásokat, amelyek megosztottsághoz vezethetnek. Ezeket a helyzeteket Krisztus szenvedésének fényében kell szemlélni. Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű buzdításának tanítását idézte: „A családi élet legsötétebb óráiban a magára hagyatott Jézussal való egyesülés segíthet elkerülni a szakítást.” XIV. Leó márciusi üzenetében ugyanezt a gondolatot hangsúlyozta:
meg kell tanulnunk felmutatni a házasságra szóló hivatás szépségét éppen az emberi törékenység felismerésében, hogy újra felébresszük az Isten kegyelmébe vetett bizalmat és az életszentség iránti keresztény vágyat.
Jézus találkozása a szamariai asszonnyal
Elmélkedésében Helen Alford nővér Jézus és a szamariai asszony találkozására irányította a figyelmet. A két ember a nap legforróbb órájában találkozik a kútnál. Beszélgetésükből később kiderül, hogy az asszony törékeny és rendezetlen családi helyzetben él.
Michael Paluch domonkos szerzetes gondolataira támaszkodva Helen Alford nővér részletesen elemezte a párbeszéd alakulását. A találkozás kezdetét kissé provokatív módon a flörtöléshez hasonlította: egy férfi és egy nő négyszemközt beszélget, és a párbeszéd kezdetben többértelműnek tűnik mindaddig, amíg Jézus szembesíti az asszonyt élete igazságával: „Menj, hívd a férjedet, és gyere vissza ide!” Az asszony őszintén válaszol: „Nincs férjem.” Jézus pedig megerősíti, hogy igazat mondott, hiszen öt férje volt, és akivel most együtt él, az nem a férje. Az asszony ekkor felismeri, hogy prófétával áll szemben, végül arra érez indítást, hogy falujának lakóival is megossza a találkozás tapasztalatát.
Az evangelizáció különböző szakaszai
Helen nővér szerint ez az evangéliumi történet az evangelizáció folyamatának különböző szakaszait is bemutatja. Először felébred az emberben a hit iránti vágy. Ezt követi az a szakasz, amelyet szívesen elkerülnénk: szembesülni kell a másik ember törékenységével és gyengeségével. Jézus azonban nem ítéli el az asszonyt, hanem segíti, hogy nyitottá váljon tanítására, megértse azt, majd továbbadja másoknak.
Jézus tekintete átalakítja az embert
Az elmélkedés másik fontos gondolata Ferenc pápa egyik kedvelt kifejezéséhez, „Jézus tekintetéhez” kapcsolódott. Jézus tekintete átalakítja a magányos asszonyt, aki korábban igyekezett elkerülni az embereket. Segít neki újra felismerni saját értékét, és olyan emberré válni, akiben mások is megbízhatnak. Jézus ugyanis az asszony teljes, teremtett valóságát látja: hiányosságait éppúgy, mint az új élet ígéretét, amelyet magában hordoz. Helen nővér szerint ez a szemlélet különösen fontos napjainkban.
Az emberi kapcsolatokat ugyanis csak akkor tudjuk igazán észrevenni, ha keressük őket. A kapcsolatok nem kézzelfogható tárgyak, mégis valóságosak, és csak a másik emberre figyelő tekintettel fedezhetők fel.
Ez különösen igaz a családokra, hiszen az emberi társadalmi valóság, mindenekelőtt pedig az otthon kapcsolatokból épül fel.
A fokozatosság törvénye a családpasztorációban
Helen Alford emlékeztetett arra, hogy Ferenc pápa az Amoris laetitia apostoli buzdításban négyszer is említi a szamariai asszonyt. Szent II. János Pál pápa a Familiaris consortio kezdetű, a családról szóló apostoli buzdításában ugyan nem nevezi meg közvetlenül az asszonyt, de utal Jézussal folytatott beszélgetésének részleteire. XIV. Leó pápa mindkét dokumentumot az Egyház tanbeli és lelkipásztori elkötelezettségének ösztönzőjeként mutatja be a fiatalok, a házaspárok és a családok szolgálatában. A két buzdítás egyik közös gondolata a fokozatosság törvénye. Ez azt jelenti, hogy
az ember erkölcsi fejlődésének különböző szakaszaiban ismeri fel, szereti meg és valósítja meg a jót.
A domonkos nővér hangsúlyozta, hogy ez nem a törvény fokozatosságát jelenti, hanem a fokozatosságot az ember szabad cselekedeteinek óvatos gyakorlásában, amikor még nem képes teljesen megérteni, értékelni vagy megvalósítani az erkölcsi törvény objektív követelményeit. Mindkét pápa meg kívánja őrizni az eszményt, hiszen Isten törvénye maga is ajándék, amely megmutatja az utat. Ugyanakkor elismerik, hogy sokan életük adott szakaszában még nem képesek teljesen megfelelni ezeknek a követelményeknek.
A törékenységben is megtapasztalható Isten kegyelme
A két apostoli buzdítás megjelenése között harmincöt év telt el, és ezalatt jelentősen megváltozott a keresztény családok életének valósága.
Amikor a társadalmi körülmények gyorsan és kiszámíthatatlanul változnak, új utakat kell keresni az erkölcsi törvény objektív követelményeinek és a fokozatosság törvényének összeegyeztetésére.
Helen Alford végül arra buzdított, hogy
az Egyház találjon olyan utakat, amelyek segítik a fiatalokat abban, hogy vállalják a házasság és a családi élet nagy kihívását. Tudatában kell lenniük annak, hogy e hivatás szépségének megvalósítása során saját törékenységükkel is szembesülnek.
Éppen ebben a törékenységben fedezhetik fel azonban Isten kegyelmének új és váratlan forrásait, és tapasztalhatják meg az életszentség iránti személyes vágyukat.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
