XIV. Leó pápa halottak napján: Isten biztonságot adó atyai keze őrizze meg elhunyt szeretteinket!

Jézus boldogmondásaira utalva a feltámadás és az örök élet reményéről beszélt, és külön imádságra hívott azokért, akik a háborúk következtében veszítették el szeretteiket. Arra buzdított, hogy a Krisztusba vetett hit és a vele való örök közösség reménye vezessen bennünket földi utunkon.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa homíliáját teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim!

Az eucharisztia ünneplésére gyűltünk itt össze, az imádság és az emlékezés, a szeretet és a remény helyén. Ezt a szentmisét az elhunyt hívőkért ajánljuk fel, különösen azokért, akik itt nyugszanak, továbbá azokért, akiket szívünkben hordozunk.

Az, hogy az elhunyt hívőkről a mindenszentek főünnepét követő napon emlékezünk meg, irányt ad imádságunknak. A mennyei Atyához fordulunk, hogy a szentség és a boldogság élete, melynek oly sok fia és leánya örvendez már, azok lelkét is burkolja be, akik a béke álmát alusszák.

Hitünket megvilágítja az imént hallott ige, amely megerősíti Isten erős kezébe vetett bizalmunkat. Amint a Bölcsesség könyve emlékeztet rá,

Isten keze biztos oltalmat nyújt az igazak lelkének: „gyötrelem nem érheti őket” (Bölcs 3,1).

Ez az üdvösség ígérete, mely különösen a mai napon az élet Urához valamennyi elhunyt hívőért intézett imánk középpontjába kerül.

Biztonságot adó atyai keze őrizze meg őket örökre, hogy teljesen élvezhessék azt a kölcsönös és éltető összetartozást, amelyet az Úr a Jelenések könyvében ígér népének: „Ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük” (Jel 21,3). Azért imádkozunk, hogy megvalósuljon ez az örök életközösség, melyet a Jó Pásztor megígért juhainak:

soha nem vesznek el, és senki sem ragadhatja ki őket kezéből (vö. Jn 10,28).

Kedves testvéreim! A boldogságokról szóló evangéliumot hallottuk (Mt 5,1–12). A boldogságok mintegy Jézus önarcképét festik meg, melyet ő maga tár tanítványai elé, amikor kijelenti: „Boldogok vagytok!” (Mt 5,11).

A boldogságok a teljes és beteljesedett élet útját jelentik már most és az örökkévalóságban is. Amikor a liturgiában halljuk őket, tudjuk, hogy a feltámadt Úr szól hozzánk. A boldogságok üdvösséget hirdető üzenete pedig különös lelki erővel hangzik fel egy temetőben, amely mintegy küszöb az e világ és a túlvilág, a földi lét és a ránk váró másvilág között. A feltámadt Jézus azt mondja nekünk:

boldogok, akik ezen az úton járnak, mert övék a mennyek országa.

Máté evangéliumának nyolc boldogsága között van egy olyan, amely ma különösen is megérint bennünket: „Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket” (Mt 5,4). Most azokért szeretnénk imádkozni, akik nemrég veszítették el valamelyik szerettüket; különösen azokért szeretnénk imádkozni, akiktől a háború értelmetlen erőszaka ragadta el szerettüket.

A sok édesanya, gyermek és idős ember könnye érintse meg azok lelkiismeretét, akiknek hatalmukban áll elhallgattatni a fegyvereket!

Assisi Szent Ferenc halálának nyolcszázadik évfordulóján önkéntelenül is eszünkbe jut az a „boldogság”, amellyel kiegészítette A teremtmények énekét, amikor megértette, hogy közel a vég: „Áldott légy, Uram, testi halál nővérünkért, ki elől élő ember el nem menekülhet, jaj azoknak, kik halálos bűnökben halnak meg! Boldogok, kikre a halál szent akaratodban talál, nekik semmit sem fog ártani a második halál!”

Kedves testvéreim! A Krisztusba vetett hit azt mondja nekünk, hogy az elhunyt hívőkkel való kapcsolatunk nem szakadt meg, hanem csak átalakult.

Az értük mondott imádsággal kísérjük szeretteinket az Úrral való teljes közösség felé, amelynek öröméből már itt, az eucharisztia szentségében valóságosan részesedünk.

E reménnyel teli hittől vezérelve folytassuk földi utunkat,

várva azt a napot, amikor ő letöröl szemünkről minden könnyet, amikor „nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom, mert a korábbi dolgok elmúltak” (Jel 21,4).

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír